2021. június 22., kedd

Négy napig volt a toalettben egy holttest

A 82 éves Petar Simić május elsején tűnt el a Katonai Orvosi Akadémián. Lánya négy nappal később tudta meg, hogy édesapját holtan találták az épületben.

Az elhunytat lánya és felesége többször telefonon keresék a kórházban, majd személyesen keresték, szórólapokat helyeztek ki az intézményben, miközben Petar végig az épület egyik toalettjében feküdt.

– Amikor felhívtak a hírrel, miszerint édesapám meghalt, semmilyen pontos információm nem volt. Amikor elmentem, hogy megnézzem a holttestet, és átvegyem a dolgait, megtudtam, hogy az akadémia toalettjében találták meg – nyilatkozta Maja, Petar Lánya, a Telegrafnak.

Ahogyan elmondta, édesapja május elsején reggel ment be a Katonai Orvosi Akadémia sürgősségi osztályára hasi fájdalmakkal. Még délután háromnegyed háromkor sem jutott be a vizsgálatra. Ezt dühösen közölte velük telefonon. A család ezt követően minden kapcsolatot elvesztett vele, a telefonja pedig kikapcsolt.

– Ez egyáltalán nem megengedett. Négy napig a WC-ben feküdt, holtan, míg ma a takarítónő rátalált. Többször is elmentem az a toalett mellett, és gondoltam is arra, hogy bemegyek, hátha bent van, de gondoltam, hogy csak valaki bemenne takarítani, és megtalálná – tette hozzá Maja.

Az intézmény a Blicnek elmondta, hogy a pácienst 8:40-kor beírták a rendszerbe, azonban nem tudják, mi történhetett később.