2021. május 12., szerda

Györe új sorsolása

Fucsovics Márton sérüléssel magyarázott visszalépése után Györe László új sorsolást kapott a belgrádi 250-es tornán. A mezőnyben a kilencedik legjobbként rangsorolt zentai tehát nem az argentin Juan Ignacio Londeróval kezd, hanem gyakorlatilag bejutott a kedvezményezettek közé, és a selejtezőből vár ellenfelet. Ha Györe nyer a rajton, a 2. fordulóban az ausztrál Alexei Popyrin vagy pedig megint egy selejtezős következik. A belgrádi torna ereje Thiem, Monfils, Wawrinka, Ćorić és Fucsovics visszalépése után jelentősen romlott, és a rajt napján a nyolc kiemelt közül csak az orosz Aszlan Karacev, az ausztrál John Millman és az olasz Matteo Berrettini nem szerbiaiak. A táblán az első győzelmet Nikola Milojević aratta, és Filip Krajinovićot várja.

A charlestoni női tornán az ausztrál Astra Sharma nyerte pályafutása első WTA-trófeáját, akit két hete Bogotában példátlan módon károsítottak meg, amikor a bíró tévedésből megfordította a folyamatban levő játék eredményét, s noha valójában Sharma vezetett, az olasz Gatto-Monticonénak lett breaklabdája. Az olasz sportszerűtlenül hallgatott, majd a sokkolt Sharma a meccset is elveszítette. Az ausztrál játékos charlestoni győzelme a tunéziai Ons Jabeur ellen óriási meglepetés.

A legújabb ranglistákon kevés lényeges változás történt. A férfiaknál Andrej Rubljov megelőzte Roger Federert, Dušan Lajović pedig hat helyet rontott, míg a nőknél Petra Kvitová kiesett a legjobb tíz közül.

BELGRÁD. – A férfitorna selejtezőjének 1. fordulójában: Daniel–Miladinović 6:1, 6:2, Međedović–Galan 7:6, 7:6. Főtábla 1. forduló: Milojević–Coria 6:4, 6:0.
BARCELONA. – A férfitorna 1. fordulójában: Chardy–Baszilasvili 6:4, 3:6, 6:3, Andujar–Simon 6:1, 3:6, 6:3.
CHARLESTON. – A női torna döntőjében: Sharma–Jabeur 2:6, 7:5, 6:1.
ISZTAMBUL. – A női torna 1. fordulójában: Konjuh–Errani 7:5, 6:2, Golubić–Parrizas 6:4, 2:6, 6:3, Siniaková–Bucsa 7:6, 3:6, 6:3.