2021. május 15., szombat
TOLLRAJZTANÁR

Bevezető a művészet rejtelmeibe

1.
Ex nihilo sui et subiecti. Aki teremt, az a semmiből hoz elő valamit – így a latin mondás. Erre egyedül a Mindenható képes.

A művészet az imádság egy formája, állította Leonid Šejka (1932–1970) nagyszerű jugoszláv festő és építész a hatvanas években: amikor a vallásosság egyáltalán nem volt divatban. Ezt a fogódzót találta mégis, amikor sem modern, sem posztmodern nem akart lenni. Csupán következetes volt, kontingens módon (arányos részegységként felosztott) elvarázsolt szürreális terekben élte meg és precíz ellensúlypontozással ábrázolta a szakralitásoktól megfosztott tárgyi világot. Azt azonban már látta, hogy Teremtő nélkül a teremtés nem megy. Ezért a legegyszerűbb, legtermészetesebb módon szóban és tettel is kifejezte vonzódását az időtlenséghez (egyszersmind feltétlen lojalitását a mindenkori magasművészetekhez). Bátor volt, pedig akkor már legalább kétezer éve hol halkuló, hol felerősödő hangnemben fogalmazták meg alkotói igényeiket az európai nagymesterek: hogy kell lennie valahol egy időtlen felsőbbrendű erőnek, amely irányítja az alkotó gondolatát és kezét. Szenvedéllyel és áhítattal materializálták tudásukat, és szenvedéllyel, egyszerű formákkal vagy bonyolult formarendszerekben fogalmazták meg mondandójukat a teremtő erővel felvértezett mesterek.

Teremtő erő

A teremtés erejében való hit a második évezred utolsó esztendejében megérintette és pazar megszólalásokra késztette II. János Pál pápát is, aki ekkoriban megismételte elődjeinek szóban kifejthető biztató rajongását a művészetek iránt. 1999-ben a művészeihez írt levelében a mindenkori művészt a Teremtő Isten képmásának, földi leképezésének nevezte, és ezt üzente neki: „Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, amellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok.” Hozzáfűzve, hogy Teremtés és a teremtés között óriási a különbség. Mert a Teremtő a semmiből teremt, a létet ő ajándékozza. Míg a művész csupán a meglévőből képes valami újat vagy újszerűt létrehozni, valami létezőt használ föl, aminek formát és jelentést tud adni. Ez lehet az istenképmású ember sajátos tevékenysége: de a művészi alkotás, amit létrehoz, nem az a művészi univerzum, világmindenség, amit Isten teremtett meg, csupán csak a közlés utánzása és némi részesedés belőle.

A művészet templomai

Stilizált világtojás (a szerző illusztrációja)
Stilizált világtojás (a szerző illusztrációja)

Nem véletlen, hogy a műgyűjtő házakat, múzeumokat, neves és nemes galériákat, de még a történelmi korok legszebb, emberi kéz alkotta templomait is a művészet szentélyeként tiszteljük. Mi, akik érdemesnek tartjuk megérteni, esetleg próbáljuk megfejteni a műalkotás szentesítő fogalmának rejtélyét. Isten háza: Teremtéshordozó. De a művészeteknek ezerféle palotáik vannak, rejtett s büszkén mutogatott kincsek örökösnek hitt tárházai. Az emberiség zöme tudja, hogy érdemes a művészet kincseinek a megismerésére, s hogy a műalkotások megértésén keresztül jobban megismerheti a világ működését. Sőt rejtett önmagát is. Hiszen jól érzi, hogy az egyéniségünk fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges a művészetek által megihletett, a megfoghatatlansága ellenére is létező affinitás. Vagyis a tetszést-nemtetszést kinyilvánító és azon túl is haladó gondolkodásunk, művészi fogékonyságunk kottából olvasható, érzékeny, finomra hangolt húrja. A művészet mindenkor azon munkálkodik, hogy belső templomunkká, a lényünk részévé váljék.

Olyan varázslatokra képes, amelyek nem feltétlenül (és nem egyformán) hatnak ránk, és mégis jelen vannak mindannyiunk életében. Egyesek szerint a művészeteket a józan emberi kíváncsiság tartja fenn. Mások elfogultságokkal elegyített hangulatözönnek gondolják, és megint mások szerint csupán intelligencia kérdése, hogy az ember mennyire teszi magáévá őket. Azaz, hogy mily mértékben hódolunk be a magasművészeteknek. Talán igazuk van, nincs más utunk, mindenképpen érdemes törekednünk a kifejező erejének, érzékenységének, szenvedélyteli működésének: lényegének a megértésére. Be kell adnunk a derekunkat.

Egyezményes jelek

Őskori sziklabarlangban tobzódó állatábrázolások – stilizált átrajzolás
Őskori sziklabarlangban tobzódó állatábrázolások – stilizált átrajzolás

A művészetek felkent papjai manapság már számtalan minőségi, formai és szervezeti felekezetből állnak. Stílusegységeket képviselnek. Elkülönített részegységeket. Rejtett utakon találnak ránk a gondolataik. A különféle műfajokban alkotó ember már tudója azon isteni geometriából kialakult univerzális egyezményes jeleknek, amelyek ismeretében az értelmes emberi lények kisebb-nagyobb nehézségek árán kommunikálni tudnak egymással és a világgal. A művészet „feltalálása” a történelem előtti idők emberének telitalálata volt: még ha sejtelme sem volt, valójában hogyan is kellene megneveznie. A művészet fogalmát (görög tekhné és technika, latin ars) még az ókorban csak az alkotó tevékenység e tágabb értelmében használták. Még egyes tudományokat is beleértve (filozófia, logika, grammatika). A középkorban és korai újkorban már más tudományokat is idesoroltak, amelyeket a közönséges művészetekkel szemben „szabad művészeteknek” nevezték (artes liberales). A művészet tehát sokféle tevékenységet jelölő intelligens találmány. Sok évezrede fejlődik, kifogyhatatlan mágikus erővel és univerzális közvetítő értelemmel bír. Ősi idők derengő, fetisizmust, totemizmust és animizmust megszülő gondolata gerjesztette. Különleges, izgalmas, érdekfeszítő, titokzatos dolgok sodrában csiszolódott évezredekig. Megbabonázó „titokelemeivel”, korok által változatosságában ráncba szedett lényege a szimbolikus kommunikációs képességei által közérthetővé vált jelenés.

Előbb volt a szimbólum

Vagyis az alkotótevékenység egyszerűsített leképezése a varázslatos és változatos erő sugallatát rejti magában. A kezdetleges világtojásábrákhoz képest a természetet utánzás leíró jellegű leképezése jóval későbbi, sallangos tevékenység. A funkcionális műalkotás felé tett legelső lépések azonban már az élelemszerzésüket is jobban szolgáló két lábon járással kezdte el utánozni, vadászható állatrajzokat varázsolt a barlangfalakra. A derengő gondolatfoszlányokból értelmet kinyerő emberszabású lény a fizikai valóság megtapasztalása árán és a szellemi birtoklás kettőssége által formálódott, fejlődött azzá, ami ma vagyunk. De lettünk mégis: értelmes, kíváncsi, határokat feszegető, lelkesedni tudó, különleges ábrázolóképességek birtokában lévő, korszerűnek mondott, önjáró, nyughatatlan, kutató alkotóemberré.

Fétisek

Holott már a történelem előtti korok embere is készített magának „jövőbe látó” használati tárgyakat a maga gyönyörűségére. Eszközöket, amelyekkel csapdába csalja, leöli, tárolja a megszerzett élelmét. Sőt ezen tárgyak használatát már igen korán a funkcionális esztétikum szolgálatába állította. Vagyis különleges erőt tulajdonított nekik, és élőként tisztelte őket. Mindezt a segítő tűz fényében a megélhetés reményében, tárgykészítő képességével. Amikor is az alkotás előszobájába lépett, és már gyönyörködni is tudott az általa megalkotott eszközökben. Hiszen a tárgy funkcionalitásán túl már a forma gyönyörűségét is meglátta. Vonzódni kezdett a hajdan még igen egyszerű, mégis mívesre formált tárgyak elkészítésében.