2024. április 20., szombat

Zárt körű koszorúzás volt Zentán

A járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt Zentán is lefújták az 1848-as megemlékezéseket és a Felsővárosi köztemetőben csak zárt körben koszorúztak, közönség nélkül. Hajnal Jenő, az MNT elnöke megkoszorúzta Szekfű György 1848/49-es honvédhadnagy sírját a Kálvária falánál és később az 1849. évi vérengzés ártatlan áldozatainak emlékművét is. Jelen volt még Czegledi Rudolf, Zenta város polgármestere, és a város vezetői közül néhányan. A Zentai Magyar Kamaraszínház termében beharangozott ünnepi műsor elmaradt.

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere pedig Zenta Község hivatalos Facebook-oldalára (www.facebook.com/OPSsentazenta) feltöltött videoüzenetben köszöntötte a községben élőket az ünnep alkalmából.

Czegledi beszéde elején kiemelte, hogy az ünnepeink mindenkor, a jelenlegi nehéz időszakban is, erőt adnak nekünk és kitartásra, türelemre ösztönöznek. Még akkor is, ha a járványhelyzet miatt immár második éve nem ünnepelhetünk olyan módon, ahogyan azt korábban megszoktuk.

– Március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kezdete, a magyar és az európai történelem egyik legszebb, legkiválóbb, és egyben legismertebb napja, amelynek örökségét büszkén vállaljuk. Ez a nap megidézi számunkra Petőfi Sándor hazafiasságtól lobogó költeményeit, a kezdődő tavasz reményét, a fiatalság lendületét, a forradalom erejét, a függetlenség, az egyenlőség, az összefogás ígéretét – ecsetelte, majd rámutatott, hogy a 173 évvel ezelőtti eseményekre való emlékezés nemzeti összetartozásunkat is jelenti, hiszen a magyarság, éljen bárhol a világban, ilyenkor egyként gondol a márciusi ifjakra és mindazokra a hősökre, akik a magyar szabadság lobogója alatt küzdöttek.

– A nemzet közösen és tisztelettel emlékezik a múltjára, eleink erőfeszítésére és cselekedeteire. A márciusi forradalom üzenete a múlt mellett minden korban a jelenről és a jövőről szól. Annak reményében kívánok mindenkinek nagyon szép, és méltóságteljes nemzeti ünnepet, hogy a legközelebbi március 15-ét már együtt, közösségi élményként élhessük meg – hangsúlyozta köszöntőbeszédében a zentai polgármester.