2024. április 19., péntek

A megmaradásért pályázni

Vissza nem térítendő támogatás a vajdasági idegenforgalomnak

Kétszázhetvenmillió dinárral támogatja az idegenforgalmi ágazatot Vajdaságban az illetékes titkárság – mondta tegnap Nenad Ivanišević gazdasági és idegenforgalmi titkár. Hangsúlyozta, hogy a pályázatokkal a járványhelyzet által leginkább érintett gazdasági ágazat talpra állását kívánják segíteni.

A titkárság egyelőre nem rendelkezik releváns adatokkal arról, hogy hány idegenforgalommal foglalkozó vállalkozás került lakat alá a tartományban a csaknem egy éve tartó járványhelyzet következtében – mondta Ivanišević újságírói kérdésre. Hangsúlyozta, hogy a titkárság a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezettel együttműködve folyamatosan kíséri a helyzetet, és jelenleg az idei első negyedévi adatokat dolgozza fel.

– Egyelőre hazai turisták népesítik be a vajdasági vendéglátóhelyeket. Voltak olyan időszakok is, amikor teljesen megteltek egyes idegenforgalmi helyszínek kapacitásai: a korlátozások enyhítésével Újvidék és a Fruška gora vendéglátóhelyei, de a palicsi szállások is teljes erővel dolgoztak. A legnagyobb problémákkal a városi nagy hotelek küszködnek, amelyek a rendezvények elmaradása miatt szinte egész idő alatt üresen álltak. Fontos azonban, hogy Vajdaságban nem kell jelentős mértékű bezárásokkal szembenéznünk, a hazai turisták ugyanis betöltik a vajdasági falusi turizmus kapacitásait. Reméljük, hogy a többi ország is követi Szerbia példáját a beoltottság tekintetében, és ennek köszönhetően újra fogadhatunk külföldi vendégeket is – mondta a titkár. Hozzátette: a március 1-jén megjelentetett négy pályázati kiírás elsődleges célja éppen az, hogy a főként családi vállalkozásként működő falusi turizmus megmaradását segítsék.

A tartományi titkár ennek bizonyítékaként azt a 118 millió dinár értékű kiírást említette, amelyet az újratermelési anyagköltségek megtérítése céljából tettek közzé. A mikro- és kisvállalatok, illetve a gazdasági társaságok gépek és felszerelés vásárlására is pályázhatnak. Az erre a célra előrelátott 41 millió dinárra olyan projekteket is átadhatnak, amelyek a vendéglátóipari szoftverek beszerzésére, illetve nem anyagi jellegű vagyon megszerzésére vonatkoznak.

További két kiírást jelentettek meg az idegenforgalomban tevékenykedő vállalkozók részére. 59 millió dináros keretösszeget irányoztak elő azoknak, akik a turisztikai szuprastruktúra területén terveznek befektetéseket. A projektek vonatkozhatnak a szálláshelyek és az ellátást biztosító épületek bővítésére, de a meglevő létesítmények felújítására is. Emellett a vállalkozók is pályázhatnak gépek és felszerelések beszerzésére, de technológiai újítások bevezetésére is vonatkozhat a kérelmük. A vendéglátóipari létesítmények eszközbeszerzését 52 millió dinárral támogatják.

A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság pályázatai mindegyikének alapfeltétele, hogy a kedvezményezettek elkötelezzék magukat a munkahelyek megtartására. Az eszközök elnyerését követő hat hónapban ugyanis alkalmazottaiknak legfeljebb a 10 százaléka maradhat munka nélkül. Ezzel a tartományi titkárság a szerb kormány politikáját követi, amely a munkahelyek megtartására irányul – mondta Ivanišević. Hozzátette: reményeik szerint a következő időszakban ismét új munkahelyek teremtéséről beszélhetünk, a kiírások sikerességét pedig a megőrzött állások által lehet majd felmérni. Kiemelte, hogy ugyanakkor biztosítani szeretnék azt is, hogy a vajdasági idegenforgalmi ágazat készen várja az új idényt.

A pályázatokra március 16-áig adhatják át kérelmeiket az érdekeltek. A kiírásokról a gazdasági és idegenforgalmi titkárság honlapján, illetve az erre a célra megnyitott 0800 021-027-es, ingyenes telefonszámon érdeklődhetnek az idegenforgalommal foglalkozó vajdasági vállalkozók és vállalatok.