2021. április 20., kedd

Komakendő, komatál

A Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége első alkalommal szervezett alkotópályázatot

A Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége által meghirdetett komakendő-alkotó pályázatra 22 munkadarab érkezett. A pályázatra beérkezett munkákból pénteken Topolyán kiállítás nyílt, szombaton pedig ünnepélyes díjkiosztót tartottak a Művelődési Ház kiállítótermében.

A Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetsége több mint húsz éve öleli fel a térségünkben működő kézimunkacsoportokat, egyéni hímzőket, szövőket és más kismesterséggel foglalkozó személyeket. Számos anyaországi csoporttal együttműködnek, műhelymunkákat szerveznek, táborokat tartanak. Első alkalom, hogy minősítést végeztek: az ősszel meghirdetett alkotópályázatra komakendőket vártak, azzal a céllal, hogy egyrészt kutatásokat végezzenek a témakörben, másrészt hogy életre keltsék a hagyományt – mondta a többi között Paróci Mária, a szövetség elnöke, és felhívta arra is a figyelmet, hogy következő nagy feladatuk a nemzetközi kézimunka-kiállítás megszervezése lesz, amely eseményre Csókán kerül sor.

Simon Julianna, a pályázat szervezője elmondta, hogy Vajdaság szinte egész területéről 22 munka érkezett, hatan kaptak arany minősítést, nyolcan ezüst, hatan bronz minősítést, és ketten nem lettek minősítve. Hasonló jellegű pályázatot a jövőben terveznek hirdetni, a jegykendővel, a fejkendővel vagy a falvédők témakörével is szeretnének foglalkozni.

A díjkiosztón a zsűri tagjai, Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, muzeológus és Szabó Magda hímző-szövő ismertették a népszokást, amely a komatálhoz, komakendőhöz kötődik, véleményt mondtak a beérkezett munkákról, és tanácsokkal látták el a hímzőasszonyokat, amit hasznosíthatnak a szakmai fejlődésük során.

Nagy Abonyi Ágnes elmondta, hogy a pályázat a keresztszülők, rokonok, barátok mára már feledésbe merült segítségnyújtását elevenítette fel, hiszen a néprajzi értelmezés szerint a komakendő leginkább olyan ajándékvivő kendő, amellyel a gyermekágyasnak vagy a komának a barátság megerősítésére szánt ételt takarták le. Ilyen ajándékvivő kendőnek nálunk legtöbb helyen a szakajtókendők legszebbikét használták. A komakendő átadása olyan gesztus volt, amely nem csupán az étel adományozásáról szólt, hanem baráti segítségnyújtásról, a kismama, kisbaba meglátogatásáról, a családi kötelékek megerősítéséről is.