Hétfőn, március 2-án írják ki a hektáronkénti területalapú támogatásra vonatkozó nyilvános felhívást – hangzott el azon a mezőgazdasági lakossági fórumon, amelyet kedden este tartottak meg a péterr...
Óbecse
Óbecse község önkormányzata értesíti a község területén állandó lakóhellyel rendelkező egyetemi hallgatókat, hogy a tartományi kormány támogatásának köszönhetően hozzájárul a mindennapi helyközi és...
– Ez a film az őszinte megnyílásról szól, ahogyan az írásaim és a zenéim is erre épülnek – mondta Kovács Ákos énekes-dalszerző azon a filmvetítéssel egybekötött közönségtalálkozón, amelyet szombato...
Február 21-én, szombaton 18 órai kezdettel az Óbecsei Városi Színházban is bemutatják az Ember maradj – az Ákos-sztori. Eddig című zenés portréfilmet, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vándormozi s...
Hivatalosan is megkezdődött a sajátos nevelési igényű gyermekek számára szervezendő húsvéti foglalkozás megvalósítása, amely A szivárvány színeiben – a mi világunk címet viseli. Az eseményt március 28-án, szombaton rendezik meg az óbecsei Vujić-tanyán.
Az egyensúly nőként az életben nem statikus állapot, hanem folyamatos, érzékeny hangolás a szerepeink között. A család biztonságot, gyökereket és érzelmi támaszt ad; a munka önmegvalósítást, fejlőd...

