2021. március 8., hétfő

Maradnak a korlátozások

Srđa Janković: Alaptalanok az állítások, hogy az immunizált nők később nem esnek teherbe

A köztársasági egészségügyi válságstáb ülését követően megtartott pénteki sajtótájékoztatón Branislav Tiodorović epidemiológus megerősítette, hogy a testület ezúttal sem javasolta a szerb kormánynak a jelenleg hatályos korlátozó intézkedések enyhítését. Mint hozzátette, a járványhelyzet jobb mint korábban volt, ám ezt fontos megőrizni, ez pedig csakis akkor lehetséges, ha a következő időszakban is alkalmazzák a most hatályos intézkedéseket. Még nem indokolt a korlátozások enyhítése, főleg nem most, amikor a vakcinával való immunizáció éppen csak megkezdődött, „méghozzá sikeresen”, emelte ki Branislav Tiodorović, majd megismételte, hogy minél rövidebb időn belül minél több polgárt kell beoltani, hogy az immunizációt sikeresnek lehessen minősíteni. Mint hozzátette, ha a vakcináció sikeres lesz, egy-két hónapon belül érdemben javulhat a járványhelyzet.

A szakértő szerint pillanatnyilag alaptalan azt állítani, hogy gondok merültek fel Szerbiában a vakcinaellátásban, minden a tervek szerint alakul. Elmondása szerint Kína például havonta átlagban egymillió adagnyi oltóanyagot szállíthat az országba, ha arra igény mutatkozik. Ami a többi, az eUprava rendszerében felkínált védőoltást illeti, azon lesznek, hogy azokból minél rövidebb időn belül minél több álljon rendelkezésre az országban, hogy mindenki azt a védőoltást kapja meg, amelyiket szeretné, nyomatékosította Branislav Tiodorović. Mint hozzátette, a legidősebbek és az egészségügyi dolgozók azok, akiknek minél tömegesebben kellene megkapniuk a vakcinát. A szakértő nyilatkozata szerint az eddigiekben 119.711 polgár kapta meg a koronavírus elleni védőoltást.

KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Maradnak a korlátozások

Branislav Tiodorović a heti helyzetelemző sajtótájékoztató folytatásában megcáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy Görögország már foganatosította a Covid-útlevél intézményét, ezt értesülései szerint kizárólag akkor teszi meg, ha az Európai Unió illetékesei is ilyen döntést hoznak. A szakértő véleménye az, hogy a Covid-útlevél nem észszerű elképzelés, hiszen Európa országai számos szempontból egymásra vannak utalva.

HÚSZ, DE NEM SÚLYOS MELLÉKHATÁS

Korábbi anafilaxiás sokk, azaz az allergiás reakció legsúlyosabb formája, vagy a most aktuális védőoltások valamelyikének az első adagját követően fellépő súlyos allergiás reakció – ezek azok a tényezők, amelyek miatt valaki nem kaphatja meg a vakcinát, vagy annak második adagját, magyarázta a sajtótájékoztató folytatásában Srđa Janković immunológus. Mint hozzátette, a penicillinallergia nem ok arra, hogy valakinek ne adják be a rendelkezésre álló védőoltások valamelyikét, mivel egyik sem tartalmaz penicillint, az állításokkal ellenben a kínai Sinopharm oltóanyaga sem.

Srđa Janković megismételte, hogy a terhes nők számára nem javasolják a védőoltást, hiszen rájuk vonatkozóan nem tesztelték az oltóanyagokat. A világ más országaiban volt példa arra, hogy az oltás pillanatában a nő nem tudta hogy gyermeket vár, ám az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy sem az anyánál, sem a magzatnál nem alakultak ki mellékhatások, emelte ki a továbbiakban a válságstáb tagja, majd a következőket nyomatékosította: alaptalanok azok az állítások, hogy a nők, akik megkapják a koronavírus elleni vakcinát, később nem eshetnek teherbe, vagy nem lesznek képesek kihordani gyermeküket. Indokolatlan azt tanácsolni a nőknek, hogy ha bármikor a jövőben gyermeket szeretnének, ne igényeljék a védőoltást, vagy a terhesség előtti egy évben ne oltassák be magukat, szögezte le Srđa Janković, szerinte az a tanács esetleg észszerű, hogy az oltás hónapjában ne essen teherbe a nő. A Szerbiai Gyógyszerügynökség közlése szerint a vakcináció kezdete óta 20 mellékhatást jegyeztek az országban, ám ezek egyike sem volt súlyos, derült ki a folytatásban.

A szakértő nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy mikor számíthatnak oltóanyagra azok a polgárok, akik olyant választottak, amelyik jelenleg nem áll rendelkezésre az országban, időpontot kaptak a vakcinációra, ám a helyszínen a Sinopharm vakcináját kínálták fel számukra, arról viszont biztosította a közvéleményt, hogy minden oltási helyen mindegyik vakcina tárolása számára kialakították a szükséges feltételeket.

VAKCINÁCIÓRA MOTIVÁL A MINISZTER

„Engem immunizáltak, és téged?” – ezzel a felirattal viselt kitűzőt Marija Obradović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter, aki pénteken kapta meg a Sinopharm védőoltását. Ezt követően a sajtónak nyilatkozva közölte, hogy nem fájt az oltás és mellékhatása sem volt. A miniszter összegzésének értelmében az eUprava rendszerében, vagy telefonon, az eddigiekben 488 ezer polgár igényelte a védőoltást. Péntekre 30.500 polgár kapott időpontot, ám mindenki megkapja a védőoltást, aki megjelenik valamelyik vakcinációs központban, senkit nem utasítanak el, függetlenül attól, hogy korábban jelentkezett-e, vagy sem, illetve időpontot kapott-e, vagy nem, emelte ki Marija Obradović.

1709 FERTŐZÖTT – 19 ELHUNYT PÁCIENS

A csütörtök és a péntek között eltelt 24 órában országszerte 1709 személynek a szervezetéből mutatták ki a SARS–CoV–2 jelenlétét, az elvégzett tesztek száma 10.638, a pozitivitás aránya 16,1 százalék. Az említett egy nap leforgása alatt 19 Covid-páciens hunyt el, 3849 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 1,01 százalék. Kórházban 4731 személyt gyógykezelnek, míg mesterséges lélegeztetésre 161 személynek van szüksége.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet jelentésének értelmében előző nap a tartomány területén 272 volt az esetszám, 87 Újvidéken. Az aktív esetek száma a tartományban 10.780, a legtöbb, 2714, Újvidéken.

 

Felszerelést adományozott a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 800 ezer euró értékben adományozott védőfelszerelést a Szerbiai Klinikai Központnak, elsősorban védőköpenyt, kezeslábast, több fajta védőmaszkot és arcpajzsot. Néhány nap múlva 200 ezer euró értékben védőkesztyűkkel bővül az adomány.

Marijan Ivanuša, a WHO szerbiai irodájának vezetője a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta a felszerelés átadásának alkalmával, szavai szerint a WHO folyamatosan segíti tagállamait a járvány kezdete óta.