2021. február 27., szombat
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Hálaadás

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.
– Szomorú vagyok... Nincs kedvem élni... Itt a karácsony, mindenki a szeretteivel van, én pedig egyedül. Senkim és semmim sincs. Azt mondják még a templomban is, hogy legyünk hálásak, de ugyan miért legyek hálás, ha semmim és senkim sincs?
– Tényleg sajnálom, hogy mindenkit elveszített, hogy mindenkije meghalt. Gyerekei, rokonai, barátai...
– Dehogy haltak meg!
– De hát most mondta, hogy senkije sincs!
– Hát nincsenek itt a gyerekek, külföldön vannak, s a járvány miatt nem tudnak hazajönni. Hála Istennek, jól vannak, a kisunokák is aranyosak, de nem láthatom őket, csak az interneten. Rokonok is vannak, de ők is másik városban, a két barátnőm pedig elfoglalt, mert az ő gyerekeik itt vannak. Így egyedül karácsonyozok. Ezért mondtam, hogy senkim sincs.
– De ez mégis messze jár az igazságtól, s ez a helyzet sokkal jobb, mintha tényleg senkije se lenne, mint ahogyan említette. Sőt, nemhogy élnek, hanem még jól is vannak, nincs velük semmi probléma. Ám ha tényleg semmije sincs, ahogyan említette, akkor mégis van baj, mert az tényleg borzasztó, hogy pont ilyen téli időszakban maradt otthon nélkül, ráadásul éhezik is, mivel nyugdíja sincs...
– Álljon meg, ki mondta, hogy nincs otthonom, hiszen kétszobás családi házban lakom! Elég jó nyugdíjat örököltem a páromtól, s hála Istennek, a hűtőm is tele van!
– Nocsak, nocsak! Már másodszorra hallom azt, hogy hála Istennek! Tehát mégiscsak van miért hálásnak lenni?
– De ez most nem olyan öröm, hogy hálálkodjak érte, ez mind megvolt, s most nemhogy nem kapok semmit, hanem még egyedül is leszek!
– Kedves hölgyem, elhiszem, hogy együtt szeretne lenni családjával, s azt is, hogy megélt már ön szebb napokat is fiatalabb korában, amikor még a párja és a szülei is éltek, de múlik az idő, alkalmazkodni kell, nem pedig elkeseredni. Igenis van, amiért hálás legyen!
– De hányan boldogabbak most nálam! A barátnőim is boldogabbak, akik együtt lehetnek gyerekeikkel, a szomszédasszony is boldogabb, aki együtt ünnepelhet a férjével, van, aki mégis elutazhat valahova, van, aki most pulykasültet és dobostortát eszik! Én pedig magamnak készítsek? Hát nem is készítettem semmit. Én is boldog szeretnék lenni, úgy, mint mások!
– Igaza van abban, hogy van, aki boldogabb önnél, ám van olyan is, aki boldogtalanabb. Mindig is lesz olyan, aki szebb lesz önnél, de olyan is lesz mindig, aki csúnyább, van, aki gazdagabb, van, aki szegényebb. Van, akinek palotája van, s van, akinek alig futja házbérre. Van, aki libasültet eszik nap mint nap, de van, aki hálás, ha hetente egyszer jut neki húsra. Nem kell magunkat másokhoz viszonyítani, s a boldogság sem attól függ, hogy mi az, amink van, hanem attól, hogy a fejünkben mi van. Hány híresség lett öngyilkos, holott dúsgazdag volt, más meg mindent megadott volna, hogy csak egy napig élvezhesse azt a gazdagságot. Tehát örüljön annak, amije van, legyen hálás azért, amit megkapott valamikor az élettől. Figyeljen most rám! Készítsen egy listát mindazokról a dolgokról, amelyekkel rendelkezik az életben. Ezek lehetnek anyagi javak, nem kézzelfogható tárgyak, spirituális dolgok, kapcsolatok stb. Például: van mobiltelefonom, amellyel bárkivel kapcsolatba léphetek, láthatom interneten a kisunokámat. Van ágyam, amelyben alhatok, van tető a fejem fölött, van vizem és ennivalóm. Van szeretetem, belső békém. Van szabadságom. Van türelmem. Van erős akaratom. Van önszeretetem. Van szerető családom. Van csodálatos, aránylag egészséges testem, tudatom és szellemem. Vannak szerető kutyáim. Legyen hálás értük, mert a hálaérzet az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy boldogok legyünk, s még többet kapjunk az élettől. A hálával mintha azt mondanánk az univerzumnak, hogy „még kérek ugyanebből". A hála független a helyzetektől, körülményektől vagy személyes tapasztalatoktól. Boldog lesz csak attól, hogy életben van, hogy nézheti a csillagokat. Ahhoz, hogy hálát ébresszen magában, gondoljon mindazokra a csodálatos ajándékokra, amelyeket élvezhet az életben, ilyen módon való méltánylása elsöpör minden hiány- és korlátozottságérzetet, és az önt körülvevő pozitív dolgokra fókuszálja a figyelmet. Azzal, hogy számba veszi élete ajándékait, és kifejezi az értük érzett hálát, további bőséget vonz be az életébe. Azáltal, hogy megköszön mindent, amije van, és elkötelezi magát arra, hogy ezek megbecsülésében él, a boldogság, a siker és a bőség teljes bizonyossággal fog áramolni önhöz. Ez a hála vonzereje.
– Most, ahogy így fölsorolt mindent, már jobban is érzem magamat. Mostanában nem örültem igazán semminek. Emlékszem, amikor pár évvel ezelőtt megkaptam a gyerekektől az okostelefont, amelyen nemcsak beszélhettem velük, hanem láttam is őket, én olyan boldog voltam! A barátnőimnek még a legegyszerűbb mobiltelefonjuk sem volt. Régebben úgy örültem egy tábla finom csokinak is, amikor nem volt rávalóm, most pedig hetekig ott áll a kamrában, rá se nézek. Valahogy elfelejtettem örülni. Van pénzem rá, de nem tesz boldoggá.
– Nézze, a dolgokat megszokjuk, a jólétet is. Természetesnek vesszük. Ám, ha hálát fejezünk ki irántuk, újra aktiváljuk az örömérzést is, s beindítjuk az újabb dolgok, ajándékok áramlását. Jobb bőségben, biztonságban és kényelmesen élni, még ha nem is érzünk olyan intenzív örömet, mint nélkülözésben élni, s ritkán érezni intenzív örömet, amikor végre valamit megkapunk.
– Milyen igaz ez!
– Tudnék küldeni néhány meditációt, energiafeltöltő imát, jó lenne az otthonát is megtisztítani az összegyűlt negatív energiától, és egy szerencsehozó magnetit karperecet is beprogramoznék önnek, s meglátja, a boldogság teljesen visszatér az ön életébe.
– Köszönöm, küldje gyorsan, addig pedig megcsinálom a listát, hogy miért is vagyok hálás.
– Nagyszerű, és írjon még egy listát, hogy melyek azok a dolgok, amelyekért hálás szeretne lenni még az életben vagy az elkövetkező évben.
– Nahát, ilyen is van? Már van is néhány tippem!