2021. július 26., hétfő

Az okos postaládától a robot edzőtársig

Mit mondanak az Edu Robotics Cup versenyen elért sikerekről a vajdasági díjazottak?

Érzékelővel ellátott fertőtlenítőszer-adagoló, okos postaláda, társasjátékozó robot… ez csak néhány a vajdasági diákok színes ötlettárából, amelyekkel kiemelkedő sikerrel szerepeltek a magyaroszági Edu Robotics Cup elnevezésű informatikai versenyen. Az Edutus Egyetem által kiírt megmérettetést a koronavírus-járvány miatt novemberben, az online térben rendezték meg, és december közepén tették közzé az eredményeket. A vajdasági csapatoknak a Project Challenge négy kategóriájából hármat sikerült megnyerniük, és még az egyik összesített kategóriában is diadalmaskodtak. Emellett két második és egy harmadik helyet is elértek.

A tornyosi Mini Manók csapata a Lego-robottal (Fotó: Bakos Tímea)
A tornyosi Mini Manók csapata a Lego-robottal (Fotó: Bakos Tímea)

A vajdasági magyar diákok nagy számban képviselték magukat az Edu Robotics Cup-on, hiszen a 130 induló csapat közül 63 vajdasági volt. November folyamán megkapták a szükséges Lego-szetteket, a hónap végéig be kellett küldeniük a szervezőkhöz a munkájukat.

Dr. Námesztovszki Zsolt, a WRO (World Robot Olympiad) szerbiai koordinátora lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a verseny népszerűsítésében nekik csak koordinátori szerepük volt, a siker a diákok és a tanárok érdeme.

– Az eredmény és a csapatok létszáma egyrészt a gyerekek nyitottságát, másrészt a pedagógusok kitartását és motiváltságát tükrözi. Ki kell emelnem Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, aki a verseny fővédnöke. A Magyar Nemzeti Tanács segítségével az idén 30 Lego-szettet sikerült beszereznünk. Ezt megelőzően, a 2019-es év folyamán a szabadkai Yumol vállalat támogatásával vásároltuk meg ezeket a szetteket. Másrészt budapesti szervezők és a tatabányai Edutus Egyetem, valamint Szögi Zoltán, a WRO magyarországi fő szervezője nyitottságának eredménye ez az együttműködés. Folyamatosan segítenek bennünket, megosztják a tapasztalatukat. A díjátadón mindenki részt vett, aki segített ebben, és az intézményvezetők, iskolaigazgatók is eljöttek. Ez a verseny a közösségi összefogás szép eredménye – emelte ki dr. Námesztovszki Zsolt.

Az okospostaládával nyert a topolyai CoderClub csapata (Fotó: Vörös Csaba)
Az okospostaládával nyert a topolyai CoderClub csapata (Fotó: Vörös Csaba)

Mint hozzátette, a járványhelyzet miatt lemondták a WRO idei világdöntőjét. Vajdaságban az intézkedések miatt egyelőre nem szerveznek semmilyen tábort vagy továbbképzést a versenyben résztvevő tanároknak és diákoknak.

Az Edu Robotics Cupon a Project Challenge négy kategóriájában indultak a vajdasági csapatok. A Rookie kategóriában a 10 év alatti gyermekek mérettettek meg. Ennek győztesei a Mini Manók, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola diákjai lettek, vagyis Bakos Anna, Bakos Emma és Pintér Alíz. Felkészítő tanáruk, Bakos Tímea elmondta, hogy a lányok a versenyre egy érzékelővel ellátott fertőtlenítőszer-adagolót készítettek.

– Amikor az érzékelő elé teszik a kezüket, egy kar lenyomja az adagolófejet. A versenyt megelőzően a diákok egy Lego WEDO 2.0 szett segítségével különféle mozgó járműveket építettek. Ennek köszönhetően volt ötletük arra, hogy miként tudnák megvalósítani az elképzeléseiket a verseny során. A legnehezebb feladatuk a projekt kitalálása volt, mivel a #maradjotthon témakör elég tág, szinte bármi belefér. Mivel a lányok még kicsik, (hat-, hét- és nyolcévesek), a hatoldalas dokumentáció és az ötperces bemutatkozófilm elkészítése hosszadalmas folyamat volt, de ügyesek voltak, és a végén egy nagyon jó anyag született. A csapattagok közül Pintér Alíz és Bakos Emma másodikos, míg Bakos Anna első osztályos tanuló – tudtuk meg a tanárnőtől.

A HTMT csapat társasjátékozó robottal indult a versenyen (Fotó: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium)
A HTMT csapat társasjátékozó robottal indult a versenyen (Fotó: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium)

A Kids kategóriába a 11–14 éves diákok nevezhettek be. A magyarországi versenyen 58 csapat között a topolyai CoderClub állhatott fel a dobogó első fokára. A diákok Vörös Csaba informatikatanár vezetésével készültek fel a megmérettetésre. A csapat egy Lego Mindstorms EV3-as szettel lett gazdagabb.

– Az Edu Robotics Cup versenyen két csapattal vett részt a topolyai CoderClub. A Barna Konstantin, Mede Zalán, Nagy Máté összetételű csapatnak én voltam a felkészítője. A fiúk két héten keresztül próbálták megvalósítani az ötletüket, amely ezúttal egy okospostaláda volt. Ez a postaláda Lego elemekből épül fel. Egy csavart vittünk az egészbe, hiszen a postaláda attól lett okos, hogy e-mail-ben tudja értesíteni a tulajdonosát, hogy ha a postás bedob egy borítékot vagy csomagot. A másik csapat, a MindStrongs tagjai Paripović Milan, Ivan Stojanović és Urbán István voltak, akiket Nagy Alfréd, a Sat-Trakt vállalat programozója készített fel a klub kereteiben. Harmadik helyen végeztek a Junior kategóriában vajdasági csapatok közül, összesítésben pedig hatodik helyezést értek el. A Lego-robotuk feladata az volt, hogy a napi folyadékbevitelre figyelmeztesse a tulajdonosát, méghozzá úgy, hogy egy PET-palackból egy pohárba tudja adagolni a folyadékot, és hangjelzéssel ,,szól”, ha ideje egy pohár vizet magához vennie a felhasználónak. A robot tudja érzékelni, hogy van-e pohár odahelyezve elé, és azt is, hogy abban mennyi víz van. A távolságérzékelő segítségével adagolja a vízmennyiséget. A csapatok elkészítették a videofelvételeket, és ehhez egy hatoldalas dokumentációt is csatoltak, amelyben leírták a robot elkészítésének lépéseit – mesélte Vörös Csaba. Mint hozzáfűzte, a diákok teljesen önállóan dolgoztak. Abban segített a diákoknak, hogy átnézte a feladatokat, és válaszolt a munka közben felmerülő kérdésekre. A Coder Club csapatainak felkészülését a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár és a Sat-Trakt vállalat támogatta.

A Junior kategóriában a 15–18 éves tanulók indulhattak. A győztes HTMT, vagyis a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium csapata lett. Döme Viktor, Hegedűs Joshua és Szobonya Dávid egy olyan robotot készített, amely a képes együtt társasjátékozni a távolban levő nagyszülőkkel, családtagokkal, barátokkal.

– A versenyre időben beneveztünk. Egy ellenőrzővel és dolgozattal teli héten kaptuk el a robotot, így egészen későn tudtunk hozzákezdeni az összerakásához. A terv már megvolt, tudtunk, hogy mi lesz a projekt, így csak a robot összerakásával siettünk. Szerencsére a határidő előtt egy nappal sikerült befejezni. A közös munka nem volt újdonság számunkra, hiszen már jó néhány versenyen indultunk közösen. Már tudtuk, hogy ki miben erős, és azt is, hogy kinek mi lesz a feladata. A robotunk az Ember, ne mérgelődj! társaságjátékot tudja játszani. Képes a nagymamával és nagytatával közösen játszani, hiszen a vírushelyzet miatt nem látogathatunk el hozzájuk. A találkozás hiányát segít enyhíteni a robotunk, amely a mi lépéseinket szimulálja a nagyszülőknek vagy akár az ismerőseinknek. A nyeremény egy Lego Mindstorms EV3-as szett volt, és emellett számítógépes egeret, fejhallgatót és könyveket is kaptunk – nyilatkozta lapunknak Hegedűs Joshua.

A Beszédes Lego Team egyik robot edzőtársa (Fotó: Bálint Nóra)
A Beszédes Lego Team egyik robot edzőtársa (Fotó: Bálint Nóra)

Junior kategóriában második lett a Beszédes Lego Team, vagyis a magyarkanizsai Beszédes József MMIK tanulói, Balog Kornél és Fábián Tamás. A diákokat Bálint Nóra tanárnő készítette fel, akitől megtudtuk, hogy az eddigi versenyekkel ellentétben teljesen másképp készültek fel az Edu Robotics Cupra, hiszen a tanulók otthon dolgoztak. A magyarkanizsai középiskolások a Project és az Engineer Challege-re is beneveztek.

– A munka alatt folyamatosan értekeztünk online, és amikor tudtam, személyesen is megnéztem, hogyan haladnak. Nehezítette a felkészülést az is, hogy közben az iskolai feladataikat is el kellett, hogy végezzék a diákok, ami most az online oktatás miatt nem a megszokott módon zajlott. Kornéllal és Tamással már harmadik éve dolgozok együtt a különböző robotprogramozó versenyek felkészülésében. Ráadásul én tanítom nekik a matematikát. Mondhatom, hogy jól ismerjük már egymást, így nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A Project Challenge versenyrészre a fiúk négy robotot készítettek, amelyek mindegyike elvégez egy tornagyakorlatot: guggolást, húzódzkodást, fekvenyomást és fekvőtámaszt. Ezek a robotedzőtársak segíthetnek motiválni az embereket otthoni körülmények közötti testmozgásra. Edző hiányában ezek a robotok diktálják a tempót. Mindkét diákom aktív úszóversenyző, ezért nagyon fontos számukra a sport is – emelte ki a tanárnő. Az Engineer Challenge-gel kapcsolatban elmesélte, hogy a verseny kiírói megadták, hogy egy előre legyártott pályán milyen feladatokat kell a robotnak elvégeznie. Ezenkívül még egy ráadás feladat is várt rájuk.

A CoderClub másik csapatának munkája
A CoderClub másik csapatának munkája

– Erre a versenyrészre kevésnek bizonyult a rendelkezésre álló idő az iskolai elfoglaltságok mellett. Mindig azt mondom a diákjaimnak, hogy ha bevállalnak az iskolai kötelező munka mellett bármilyen tanításon kívüli aktivitást, versenyt, akkor ők már nyertek azzal, hogy izgalmas és hasznos dolgokkal foglalkoznak. A felkészülési munka során nagyon sok új dolgot megtanulnak szakmailag és emberileg is. Ha a versenyeken még sikerül jó eredményt is elérni, az már csak ráadás, és természetesen nagyon felemelő érzés. Két színötös diákról van szó, akik megragadnak minden lehetőséget arra, hogy plusz feladatokat is elvégezzenek, és szeretik, ha elismerik a kemény munkájukat. Ezen az online megszervezett versenyen nehéz volt felmérni, hogy a kapott pontszámok milyen helyezéshez lesznek elegendőek. Nem láttuk a versenytársakat sem, hiszen amikor ott vagyunk egy versenyen személyesen, látjuk az esélyeinket. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy mindkét versenyszámban kevés ponttal maradtunk el a nyertes csapatoktól. Ez a jó teljesítmény azt eredményezte, hogy összesítésben a Beszédes Lego Team szerezte a legtöbb pontot a Juniorok között – emelte ki Bálint Nóra.

A Senior kategóriában a 19–25 évesek mérhették össze tudásukat. Az újvidéki Európa Kollégiumot Pletikoszity Árpád, Hollósi Vidor és Solymosi Kornél képviselte, akik második helyezést értek el a magyarországi versenyen, a vajdaságiak között pedig a kategóriájuk legjobbjai lettek. A csapat egy olyan robotmodellt készített, amely különféle üzemekben alkalmazható. A gyakorlatban ez a Lego-robot gyümölcs- vagy hulladékszelektálóként működhet.