2021. június 19., szombat

A Ladánybene 27 zenekar új lemeze

Bognár Tibor: A Jégcsap skát a szabadkai Sin Seekas zenekar énekesnője, Sóti Juli alakította saját világára

Ünnepi évet tervezett 2020-ra a 35 éves Ladánybene 27 zenekar, de a járvány ezt elsodorta. A jubileumi koncertek jövőre tolódtak, de a reggae csapat új lemeze, a Szavak-színek-hangok elkészült és megjelent.

A roots reggae stílust képviselő Ladánybene 27 1985-ben alakult, és eddig tizenhárom lemezt készített; a legutóbbi, az Offenzíva 2014-ben jelent meg. Az új anyag, a Szavak-színek-hangok előfutára, a háromszámos Zárd ki a világot! EP tavaly novemberben jelent meg. „A kialakult helyzetre tekintettel az új dalok alapjai otthon, a karanténban születtek, onnan üzengettünk és küldtük a zenéket, szövegeket, fájlokat egymásnak. Nyáron, amikor jobb volt a helyzet, tudtunk eljutni a stúdióba, de több billentyű- és énektéma otthoni körülmények között lett rögzítve” fogalmazott Bodnár Tibor.

A Roots Reaktor Records gondozásában megjelent új lemezen tizenegy dal, valamint közülük négy remixe hallható. A zenéket László M. Miksa énekes és a két billentyűs, Bokó Zoltán és Füri Tamás szerezte (egy kivétellel, amit a zenekar egyik alapítója, korábbi gitárosa, Tóth „Tádé” Gábor jegyez), a szövegek – amelyek most magyar nyelvűek – Miksa és Tádé munkái. A négy remixből kettőt (a Műanyag nyár és Az út szélén című dalból) az ismert olasz producer, Paolo Baldini készített, ezek dub verziók, akárcsak az Ugyanaz a hangból Vass Mihály (Don Miguel) zenész-producer által átírt Same Voice Dub. A Jégcsap skát a szabadkai Sin Seekas zenekar énekesnője, Sóti Juli alakította saját világára.

„A legutóbbi stúdióalbumhoz, az Offenzívához képest a mostani anyag egy kicsit elektronikusabb, inkább groove alapú. Túl vagyunk egy jelentősnek mondható átalakuláson, tavaly, illetve idén év elején öt új tag érkezett, a fiatalos lendület jót tett nekünk, régi motorosoknak is” – mondta Bodnár Tibor.

Az LB27 korábbi tagjai közül ő és a basszusgitáros Hertelendi „Rasta” István, illetve Miksa és Bokó Zoltán maradt, csatlakozott a három fúvós, Bolla Gábor (harsona), Péter Zoltán (trombita) és Falaty Bence (szaxofon), a már említett Füri Tamás billentyűs és Hertelendi Anna dobos, aki a basszusgitáros lánya.

Egyelőre egy klip (Műanyag nyár) készült a lemezhez, és terveznek továbbiakat is.