2024. március 28., csütörtök

Téli szünidő egyszerre?

Nincs kizárva, hogy a pandémia miatt Vajdaságban és az ország többi részében ugyanabban az időszakban lesz a téli szünidő

Kielégítő a helyzet a szerbiai tanügyi intézményekben, a kormány nem tervez változtatni az oktatás módján – jelentette ki Branko Ružić új oktatási miniszter a Prva Televízió egyik műsorában. Ugyanakkor megjegyezte, függetlenül attól, hogy hagyományosan a vajdasági általános és középiskolákban december 23-áig tart az első félév, míg szűkebb Szerbiában január 29-éig, fontolóra vették, hogy ebben a félévben egységesítsék az időpontokat. Ezt az országos válságtörzs egyik következő ülésén megvitatják, nevezetesen azt, hogy a koronavírus-járvány miatt egységesen december 23-án záruljon az első félév az egész országban.

Az oktatási miniszter szerint el kell ismerni, hogy növekszik a tanügyi intézményekben is a fertőzöttek száma, de nem ugrásszerűen, épp ezért nem gondolkoznak azon, hogy változtassanak az oktatás módján. Ružić szerint Szerbiában a 29 iskolai körzetből kilencben nincs fertőzött személy.

Ide kapcsolódik dr. Predrag Kon neves epidemiológus kijelentése, aki szerint egyre több koronavírus-fertőzött van az általános és középiskolákban, de a helyzetet ellenőrzés alatt tartják.