Vasárnap a magyarkanizsai Cserkésztelepen gyűltek össze a tűzoltók. Szerencsére nem tüzet kellett oltaniuk, hanem a Jerico, IPA-program egyik rendezvényére érkeztek. A program arra fókuszál, hogy a...
Magyarkanizsa
Helybe jött a segítség minden Magyarkanizsa községbelinek hétfő délelőtt. Dr. Dragana Ćorić tartományi polgári jogvédő és helyettese, a kisebbségi jogokkal foglalkozó Nyilas Mihály fogadták a polgá...
Június 8-án, hétfőn Magyarkanizsára látogat dr. Dragana Ćorić tartományi polgári jogvédő és helyettese, a kisebbségi jogokkal foglalkozó Nyilas Mihály, akik 10 és 13 óra között fogadják az érdeklődő polgárokat a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban.
Nemhiába adott Magyarkanizsán minden ahhoz, hogy a birkózópalántákból bajnokok legyenek, a fiatalok élnek is a lehetőséggel. A birkózóakadémia kiváló feltételeket biztosít, nagyszerű edzőket ad, íg...
Magyarkanizsa községben mintegy négyszáz iparos tevékenykedik, akiknek közös székhelye a mindenki által csak iparosotthonnak nevezett épület. Hivatalos nevén a Magyarkanizsai Községi Vállalkozók Ál...
Vasánap kora reggel tülköltek és felzúgtak a traktorok Oromhegyesen, a Garden diszkó udvarában, ahol a nagy múltú rendezvényt tartották. A járművek között a hatvan évestől a legújabbakig, a legegys...

