2024. április 20., szombat
ADA

A fiatalokra építenek

Interjú Anušić Brankóval, az adai pingpong játékos-edzőjével

A férfi szerb I. ligából a Temerin Asztaliteniszklub mögött alanyi jogon az Ada csapata jutott fel a legmagasabb osztályba. A Tisza menti klubban zajlik az élet, hiszen az újonnan beiratkozott csoportban is több mint húsz fiatal üti napról napra a pingponglabdát. A férfiegyüttes sikeréről, illetve az előttünk álló, október végén rajtoló szezonról Anušić Brankóval, a csapat játékos-edzőjével beszélgettünk.

Hogyan értékeled az elmúlt szezont?

Úgy sikerült feljutnunk a Szuperligába, hogy mindössze három meccset veszítettünk el. Kettőt a veretlen Temerin, egyet pedig a niši Mediana csapata ellen. Utóbbi együttest később 4:0-val felülmúltuk, de az első alkalommal még asztalhoz állt ellenünk a bolgár játékosuk, aki megkeverte a lapokat a mérkőzésen. Olyan szempontból jó idényen vagyunk túl, hogy Cservik Krisztián és Benkő Ákos, a klub fiataljai végig kiválóan teljesítettek. Én 36 évesen és ezzel a kevés edzéssel, amit magam mögött tudok, nem várok túl sokat magamtól, de harmadik játékosként ott vagyok a csapatban.

Lesz-e változás az idei összeállításban?

A csapat magva megmaradt, tehát továbbra is Cservik és Benkő játsszák majd a legtöbb meccset. Egyetlen, még náluk is fiatalabb asztaliteniszezőt kapcsoltunk be a rendszerbe, méghozzá a 16 éves Berta Balázst. Erre azért volt szükség, mert Cservik és Benkő kettős igazolással Romániában, illetve Magyarországon pingpongoznak, ezzel együtt tapasztalatot is szereznek, így ha netán valamelyikük nem tud itt lenni, kell egy tartalék.

Mindezt figyelembe véve, mi az adai klub célja a Szuperligában?

Egyértelműen a bennmaradást kell kiharcolnunk, ezt pedig úgy, hogy a fiatalok hozzák a meccseket, én pedig edzőként és harmadik számú játékosként segítsem őket. Hozzászoktunk már ehhez a felálláshoz: én az első csapattal tartok, a klubnál a gyerekekkel Tóth Kalocsai Szabolcs foglalkozik. A Szuperliga első felében idén tornarendszerű lebonyolítás lesz, ami az utazást és a kiadásokat tekintve talán egyszerűbb a kluboknak. Nehezebb viszont a játékosoknak, mert vasárnap estére már a negyedik párharcnál állnak asztalhoz, ehhez jó erőnlét is kell. Soha nem játszottam ilyen lebonyolítású bajnokságban, így egyelőre nem tudom, mit várjak az egésztől, de izgatott vagyok.

A közösségi média felületein láthatjuk, hogy az utánpótlást sem hanyagolják el Adán, rendszeresen tartanak edzéseket a legkisebbeknek is. Mi a helyzet jelenleg a feltörekvő generációkkal?

Ahogy már említettem, Tóth Kalocsai foglalkozik az utánpótlással. Egy igazán ígéretes, nyolcfős csoport a haladók közé sorolható. Ők három éve kezdtek sportolni, és a környékbeli versenyekről máris érmekkel térnek haza. Reméljük, hogy így folytatják, és egyszer a felnőttcsapatot erősítik majd. Ami a kezdőket illeti, idén a koronavírus-járvány előtt nagyjából húszan jelentkeztek pingpongra, velük is folyamatosan dolgozunk. Ebbe a csoportba óvodásokat fogadtunk, elsősöket is, valamint a szomszédos Moholról is járnak hozzánk. Elképzelhető, hogy hamarosan még egy edzőre szükségünk lesz. Tetszik, ahogyan klubként fejlődünk. Azt még mindenképpen el kell mondani, hogy a klubnak most nincs főszponzora, mint ahogyan évekkel ezelőtt. Mészáros György az, aki rengeteget segít nekünk, neki kellő tapasztalata van a klubvezetésben, és az üzleti partnerein keresztül megkönnyíti a munkánkat.