2021. január 23., szombat

Dombos Visual 2020

Kis létszámú részvevővel tartották meg a Dombos Fest képzőművészeti műhelymunkáját

 Kishegyes mindkét legnagyobb eseményét, a Dombos Festet és az Anna-napi programsorozatot is hétvégén kellett volna megtartani, de tekintettel a kormány járványrendeleteire, mindkettő elmaradt.

Az elkészült alkotások (Lakatos János felvétele)
Az elkészült alkotások (Lakatos János felvétele)

A rendeletek tükrében csak az irodalmi és a képzőművészeti műhelymunkákat sikerült megtartani, de ezeket is korlátozásokkal. A Dombos Visual alkotóműhelyen ez alkalommal 6 alkotó vett részt, és egy érdekes technikával készültek a festmények, számolt be Vass Szabolcs, a műhely vezetője.

– A tavalyi évhez képest visszafogottabb a táborunk, létszám tekintetében, de egyéb óvintézkedéseket is tettünk. Eredetileg hat alkotóra számítottunk a művésztelepen, de az egyikük csak 1-2 napra tudott eljönni, így öten voltunk itt végig. A témaválasztás az idei évben is szabad volt, egyedül az alkotás technikáját határoztuk meg előre. A mostani alkotóműhely elnevezése Black Light Project, ami azt jelenti, hogy UV lámpák fényénél festettünk fluoreszcens festékkel, nagy méretű vásznakra. Mindenki különböző módon kísérletezett, ezeket a fluoreszcens festékeket keverték más festékekkel, egyéb anyagokkal. A technikaválasztás elég nonszensz, mivel épp járványhelyzet idején zajlott ez a tábor. Vannak olyan apokrifok, amelyek szerint az UV lámpa megöli a mikroorganizmusokat. Az üzletben, ahol a lámpákat vásároltuk, az eladó azt mondta, hogy már alig van, mivel a járvány miatt felvásárolták. Ebben nem hiszek, viszont tavaly a Dombos Visual egyik résztvevője előállt az ötlettel, hogy ő UV lámpával fogja megfesteni a képet. Ezzel megalapozta az idei évre a technikát – mondta el a műhelyvezető, majd arról is szólt, az alkotók igen érdekes témákkal foglalkoztak.

Kellemes környezetben folyt a munka (Lakatos János felvétele)
Kellemes környezetben folyt a munka (Lakatos János felvétele)

– Itt volt nálunk Becskei Anikó, aki a fény-festett dombosi löszfalat festette meg. Violetta Iván egy női akt megfestésével kísérletezett, Raffai Ingrid pedig absztrakt módon próbálta összekeverni a fluoreszcens festékeket és beleépíteni egy absztrakt képbe. Munjin Andrea apró papírlapokkal készített kollázst, egy nagyobb vásznon, én pedig egy fluoreszcens nyulat festettem egy kromoszóma búzamezőben, koronavírus-pipacsokkal – számolt be Vass.

A Dombos Visual alkotóműhely minden évben a műhely ideje alatt készült alkotásokból összeállított kiállítás megnyitójával zárult. Az idei évben ez elmaradt, de nem véglegesen, fogalmazott a műhelyvezető.

– A képeket fel fogjuk online tölteni, de ezeknek az alkotásoknak mindig van egy „itt és most”-juk. Ezeket élőben kell megtekinteni, ezért szerintem a jövő évi Dombos Festre is fel fogjuk készíteni őket, és mindenféleképpen látni lehet majd a most született képeket – tudtuk meg Vasstól, aki végezetül arról is szólt, hogy a Dombos Visual képzőművészeti alkotóműhely az idei évben az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg. Más támogatási forrásokat nem tudtak találni.