Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

CÍMLAPTÖRTÉNET

Koronavírus és a kék tenger

Csevegés telefonon dr. Németh Gyöngyivel, a kalandvágyó orvosnővel

Németh Zoltán

2020. május 14., 12:09 >> 2020. május 14., 12:41

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Dr. Németh Gyöngyi orvos Újvidéken. Fényképei, amelyeket kaptam róla, arról árulkodnak, hogy csinos és fiatal. Maszkban, védőruhában áll, fején védőpajzzsal. A helyzetre való tekintettel és arra, ahol dolgozik, ez most természetes. Telefonon beszélgetünk a munkájáról, arról hogyan múlik manapság egy napja, szórakozásáról, kedvenc időtöltéséről, ízvilágáról...

– Általános orvos vagyok, de most, a járvány idején a lélegeztető központban is dolgozok, az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj, közismerten a Zmaj Ognjena Vuka egészségházban. Készenléti állapotban vagyok a COVID-rendelőben. Tehát általános orvos vagyok immár tizenhárom éve. Újvidéken születtem, itt fejeztem be tanulmányaimat. A Petőfi Sándor Általános Iskola diákja voltam, majd az egészségügyi középiskolába iratkoztam, onnan pedig az egyetemre. A német nyelvet nagyon szeretem, őseim is németek voltak, nemcsak a nevem az. De hangsúlyozom, hogy th-val írom. Így írd te is!

Nevet. Találkozhattunk volna személyesen is, de jobbnak láttam, ha ezúttal eltekintek ettől. Pedig nem fertőzött, erről Viberen egy bizonylatot is küldött, ugyanis saját kérésére elvégeztette a próbatesztet. A bizonylaton az áll, hogy negatív a koronavírus-tesztje.

– Mentőorvosként kezdtem. A városkörnyéki falvakba jártam ki. Hat évig háziorvosi szolgálatban voltam, onkológiai páciensekhez jártam, mozgásképtelenekhez. Felnőttekhez, gyerekekhez. Külföldön kutatásokban is részt vettem. Budapesten a Semmelweis Egyetemen egy projektum kutatóorvosa voltam két évig. Ez alatt az idő alatt szünetelt újvidéki munkahelyem, fizetetlen szabadságot kértem. Hannoverben és Münchenben fájdalomterápiával foglalkoztam. A pesti, a németországi munkám roppant izgalmas volt, és hasznos. Sajnos, itthon nem tudtam tudásomból semmit sem hasznosítani. Próbálkoztam szakosítani magam, de nem sikerült. Nem miattam. De erről inkább most nem beszélek.

Keserűséget hallok hangjában.

– Most itt vagyok, az egészségházban, a COVID-egészségházban, a lélegeztető osztályon, meg az általános rendelőben fogadom a betegeket, naphosszat telefonálok, mivel kötelességünk telefonon is értekezni a páciensekkel. Nyolcvan hívásom is volt egy nap alatt. Az ápolónőknek ennél is több. Szűrik a hívásokat, és ha úgy ítélik meg, hogy az orvosnak kell a kérdésekre válaszolnia, akkor kapcsolják őt. Amint hívást kapok, a rendelőmben levő pácienset megkérem, hogy legyen türelemmel, és felveszem a kagylót. Mellesleg a páciensek türelmesek, fegyelmezettek, kivéve a drogfüggőket, akiket az általános orvosi rendelőben kezelek. Tizenhárom drogfüggő páciensem van, akikkel vagy telefonon, vagy személyesen beszélgetek. Nemigen zavartatja őket a veszély... Naponta fel kell hívnom azokat a pácienseket is, akik külföldről tértek haza, Madridból, Münchenből... Ők házi karanténba kényszerültek, naponta ellenőrzöm állapotukat, lázasak-e, köhögnek-e. Az epidemiológusok és a rendőrök is minden nap beszélnek velük. Huszonnyolc napon át figyeljük őket, mindaddig, amíg a házi karanténjuk tart. Ha közülük valaki belázasodik, azonnal a COVID-egészségházba utaljuk, azaz hozzám.

Gyöngyi tehát állandó veszélynek van kitéve. Fertőzötteket, fertőzésgyanúsakat kell megvizsgálnia. Ezért is ellenőriztette magát, meg otthonülő hetvenéves édesanyja miatt. Az ő megnyugtatására.

– Öt ilyen központ van Újvidéken, külön a felnőtteknek, külön a gyerekeknek és külön a várandós nőknek. A fertőzésgyanús betegek először hozzám kerülnek. Itt van a röntgen, a laboratórium. A kezdetben nem teszteltünk, de most már azt is végezzük, így még aznap megtudjuk, hogy ki a fertőzött és ki nem. Mert sokan vannak, akik csupán beképzelik a betegséget. Légzési nehézséggel keresnek fel minket, fulladnak, harminchét fokos a lázuk. Természetesen őket is meg kell vizsgálnunk. Egyszerű megfázással is érkeznek betegek, akik különben nem keresnének fel bennünket. Öten jöhetnek be egyszerre az épületbe, a többiek kint várakoznak. Egy ápolónő felügyel a rendre. Tizenkét órát dolgozom, reggel hét órától este hét óráig, vagy este héttől reggelig. Már hét óra előtt a munkahelyemen kell lennem, le kell ütni az azonosító kártyámat, ugyanis ezt szigorúan ellenőrzik.

Megkérem mesélje el egy napját.

– Egy napom? Hát, mindegyik egyforma. Korán kelek, sietek be a munkahelyemre. Magamra öltöm a védőruhát, felveszem a maszkot, a fejemre teszem a védőpajzsot. Ezt kellemetlen hordani, ugyanis szorít, de kibírom valahogy. Este hétig megállás nélkül fogadom a pácienseket, válaszolok a telefonhívásokra. Örülök, ha félórás ebédszünetem lehet. De a többiek is, nővérek, orvosok is így vannak ezzel. Ennivalót nem kapunk, mindenki magával hozza.

Kimerít a tizenkét órás munka, a szüntelen összpontosítás, a páciensekre, a nővérekre, az orvosokra. Lazítani nem szabad, ezt mindannyian tudjuk. Meg aztán óráról órára változik a helyzet, újabbnál újabb szervezési gondok merülnek fel, azokat is meg kell oldani, újabbnál újabb utasítások érkeznek. Nagyon vágyok egy hétvégi pihenésre. Mondjuk Maradékon. Szeretem ezt a falut, egyébként szeretem a falvakat, a nyugalmukat, a csendet. Sokat jelentene számomra egy-két nap kikapcsolódás, baráti körben, beszélgetni, rostélyozni... Ránk nem vonatkozik a kijárási tilalom, élhetnék is vele. Azonosítókártyám van. Ha a rendőr megállít, felmutatom. Ő elnézést kér, hogy megállított, és sok szerencsét kívánva enged tovább. Hazafelé menet, ha tehetem, bevásárolok. Otthon mindent levetek magamról, a ruhát mosógépbe teszem, kimosom, cipőmet megtisztítom és lezuhanyozok. A fáradságtól néha úgy érzem magam, mintha részeg lennék. Beleesek az ágyba, és alszok. Nem álmodok semmit...

Javaslom, hogy lépjünk ki a mai mindennapokból. Ábrándozzunk, kalandozzunk egyet.

– Kalandvágyó vagyok. Mindig is az voltam. És imádok utazni, új vidékeket felfedezni, emberekkel ismerkedni. Nagyon sok ismerősöm, barátom van szerte a világban. Tartjuk egymással a kapcsolatot, még most is, sőt most még inkább, szinte naponta hívnak, írnak, kérdezik, hogy vagyok, kitartásra buzdítanak, aggódnak értem. Ez nagyon jólesik.

Már egyetemista koromban eljártam Németországba bérmakeresztanyámékhoz. Pincérkedtem, pénzt kerestem és utaztam. Beutaztam Spanyolországot, Portugáliát, Görögországot... Orvosgyakornokként fél évet Egyiptomban és Szudánban töltöttem. A trópusi betegségeket tanulmányoztuk. Izgalmas fél év volt. Mindenhol szeretek, de legjobban Dalmáciában. Az Adriai-tenger a mindenem. Sok barátom él ott, főleg Split környékén, Bračon, így nemcsak nyaralni tudok ott, hanem máskor is leutazhatok. Nekem már az is sokat jelent, ha kiülök egy sziklára, és nézem a hatalmas, kék tengert. De úszni is szeretek a tengerben, nagyokat. A tengeren is a csendet szeretem, ki nem állom a tömegturizmust.

A téli hónapokban síelni járok. Kedvenc helyem Ausztriában van, Salzburg mellett. A telelés azonban a nyarat nem tudja felváltani.

Egyetemista éveimben és utána tíz évig voltam tánctanár, táncversenyekre jártam, oktattam. Ezzel már nem foglalkozom, most jógázok. Alkatomhoz mérve ez a munka, amellyel foglalkozom, túl passzív. Még az izgalmasnak mondható pótmunkám is, amely abból áll, hogy egy internetes orvosi portálon angol és német nyelven pácienseknek válaszolgatok. Kis mellékkeresetként megteszi, de most ez sincs, ugyanis nincs rá időm. Szerződésem alapján heti hat órát kell a gép mellett ülnöm, hétvégeken, pénteken, szombaton, vasárnap két-két órát. Munkaadóm megértő volt, és nem bontotta fel a szerződésemet, csak nyugalmi állapotba helyezte. Persze pénzt sem kapok erre az időre.

Gondolkodik, mit mondhatna még, majd felkiált:

– A koncerteket is szeretem! A pop- és a rockkoncerteket. Legutóbb tavaly voltam Zágrábban egyen. Egyébként a kedvenceim között van például a Prljavo kazalište, de nagyon sok ex-yu együttest, énekest is szeretek.

És főzni is, jókat enni! Kedvencem a rakott krumpli. Ha főzök, nem szeretem, ha anyám a konyhában van.

Ismét nevet.

– Dalmáciában dalmát ételeket eszek. Egy haverom megkérdezte tőlem, akarok-e pljukanicát enni. Mi az, csodálkoztam. Kukacok, giliszták? Nevetett. Nem, mondta, és elkészítette. Tésztás étel volt, isztriai módra, sajttal, kis rákocskákkal. Nagyon ízletes étel. Imádom a pörköltet is, és mindent, ami csípős...

Még sok mindenről beszélgetünk, végül abban állapodunk meg, hogy egyszer majd találkozunk is. Mondjuk Dalmáciában, egy pljukanicára és egy pohár borra...


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége