Akiért Trump vészharangja szól

A zúzmarás tájat is megcsodálhattak az észak-kubai Matanzas tartomány lakói februárban. Ilyet arrafelé, a hőséghez és magas páratartalomhoz szokott országban nem láttak még. A helybeliek vacogtak is, mert a zúzmara hideggel érkezett. Sőt, olyan lehűléssel, amilyenre még nem volt példa Kubában. A hőmérséklet a fagypont közelébe zuhant.

A történelmi didergés okát gyorsan megmagyarázták a meteorológusok. A nép tőlük tudta meg, hogy a hőmérséklet-zuhanást egy hidegfront okozta. Sarkvidéki légtömegek áramlottak a térségébe. Nem kímélve a szomszédos Egyesült Államokat sem, ahol többfelé sok hó is esett a fogcsikorgató hidegben.

A természet mintha csak a két ország viszonyát jelenítette volna meg. Az USA dermesztő üzeneteiből az utóbbi időben immár az is egyértelművé vált, hogy legszívesebben mielőbb megbuktatná a kommunista vezetést Kubában. Ennek érdekében lépéseket is tett.

Amikor amerikai kommandósok január 3-án elrabolták otthonából Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, Cilia Florest már sejteni lehetett, hogy komoly változások következhetnek Latin-Amerika néhány másik államában is. Azokban, amelyek kihívták maguk ellen Washington haragját.

Kuba közéjük tartozik. Már 1959 óta, vagyis amióta a szigeten a – Moszkvából támogatott helyi – kommunisták vették át a hatalmat, Fidel Castro vezetésével. Castro (szélső)baloldali fegyveresekből álló gerillaserege 1959-ben megbuktatta Fulgencio Batista elnök-diktátor Washington-barát rendszerét, majd az új vezetés hozzálátott a szovjet típusú, egypárti irányítású állam kiépítéséhez. A változtatások részeként elkobozták az amerikai tulajdonú vagyonokat, amelyek értékét jelenleg majd’ húszmilliárd dollárra becsülik.

A két ország viszonya elsősorban emiatt fagyos, kiélezett és ellenséges; 1961 óta diplomácia kapcsolat sincs közöttük. Az USA gazdasági embargót is bevezetett a sziget ellen.

A kapcsolatok normalizálásáról 2013-ban kezdődtek tárgyalások, majd 2014. december 17-én Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök kinyilvánította az ellenségeskedés megszüntetésének szándékát. Konkrét lépéseket is tettek a megbékélés felé. Enyhítettek az egymás országával szemben bevezetett beutazási és importkorlátozásokon. A Fehér Ház 2015 májusában törölte Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Ám a nagy áttörés, vagyis a szigetországot 1960 óta fojtogató amerikai embargó megszüntetése elmaradt.

Minden megváltozhat, ha az Egyesült Államok megbuktatja a neki nem tetsző kubai rezsimet. (Talán azután, hogy ehhez előzőleg alkut ajánlott – a Havannát pártoló – Moszkvának.)

Sok jel utal arra, hogy a Donald Trump vezette amerikai kormányzat legszívesebben azonnal véget vetne a kubai rezsim uralmának. Trump már az előző mandátuma alatt (2017–2021) ferde szemmel nézte a szigetországot. Ellenszenvét az sem mérsékelte, hogy Raúl Castro 2018 áprilisában átadta a hatalmat Miguel Díaz-Canelnak, majd három évvel később a Kubai Kommunista Párt vezetését bízta rá.

A változás ellenére továbbra is a dúsgazdag Castro-család határozza meg a totalitárius rendszer életét, működését. Elsősorban a 94 éves Raúl és egyetlen fia, a 60 éves Alejandro Castro Espín, valamint unokája, s bizalmasa, a 41 éves Raúl Guillermo Rodríguez Castro. (Az egykor népszerű vezér, Fidel Castro már nincs velük, 2016-ban meghalt.) Apa és fia ellenőrzi a kulcsfontosságú állami, katonai, titkosszolgálati és gazdasági-pénzügyi testületeket.

Az idén Trump már többször ígért kemény fellépést Kuba ellen. Az év elején azt vizionálta, hogy az ország „hamarosan összeomlik”. A kubai kormány tevékenységét (januárban) szokatlan és rendkívüli fenyegetésként értékelte. Havannát ugyanakkor azzal vádolta meg, hogy „az Egyesült Államokra veszélyes ellenfeleket” lát vendégül (értsd: ellenséges külföldi hatalmakkal és terrorszervezetekkel szövetkezik). Kuba visszautasította a vádakat.

A nyomásgyakorlás a 10,9 millió lakosú szigetországra január óta fokozódik. Nehezíti a helyzetét, hogy az év elejétől nem számíthat Venezuelára, amely évtizedekig fontos szövetségese, támogatója és kőolaj-beszállítója volt. A Washington befolyása alá került dél-amerikai ország már nem küldhet semmit Kubának.

Az amerikai tiltás súlyos üzemanyaghiányt és energiaválságot idézett elő a kőolajimporttól erősen függő szigeten, ahol az utóbbi időben még hosszabbak az áramszünetek és a sorok a benzinkutakon, mint korábban. A lakosság ellátási nehézségekkel küszködik. Havanna szerint Trump meg akarja fojtani a kubai gazdaságot.

A szaporodó gondok miatt februárban vészhelyzeti és energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be Kubában. Korlátozzák az üzemanyag-eladást, a vonatjáratokat, az áramfogyasztást (a fővárosban és vidéken rendszeresek a napi 12 órát meghaladó szünetek), s csökkentették az iskolai tanórák számát. Az erősödő válság miatt kubaiak millióit fenyegeti a mélyszegénység. Az élelmiszer-, gyógyszer- és alapvető szolgáltatáshiány, illetve a magas árak máris sokakat siralmas életkörülmények közé taszítottak. Ráadásul a fontos bevételi forrásként működő turizmus is visszaesett.

Trump nemrég a bukott államok közé sorolta Kubát, bár megjegyezte: tárgyalnak vele, és „mindenképp meg kellene egyeznünk”. Alighanem arról, hogy egy olyan vezetés vegye át az irányítást, amely megfelel Washington elvárásainak, s az érdekeivel összhangban cselekszik. A Venezuelában bemutatott forgatókönyv iránymutatásul szolgálhat ehhez.

Február elején a kubai kormány elismerte, hogy egyeztetések kezdődtek Washingtonnal, ám ezeket nem minősítette hivatalos párbeszédnek. Két héttel később az amerikai elnök ennek a fordítottját állította. Hírek szerint külügyminisztere, Marco Rubio már „eszmecseréket folytat” a jövőről Raúl Castro unokájával.

Kuba régi szövetségeseként és támogatójaként Oroszország is próbálkozik. A Kreml jelezte: szoros kapcsolatot tart „kubai barátaival”, akikkel arról is tárgyalnak, hogy Moszkva segítségével miként lehetne megoldani a problémákat. Az eredmény kétséges, hiszen Washington eltökélte: Kubában rendet tesz, s kiszorítja onnan a konkurens hatalmakat.

Trump már januárban felszólította Havannát, hogy kössenek megállapodást, „amíg nem késő”. A múlt héten pedig beharangozta: a szigetország „hamarosan elbukik”, utána a venezuelaihoz hasonló „óriási változások” jöhetnek. Előzőleg a külügyminisztere is üzent, megjegyezve, hogy a kubai kormánytagok helyében ő aggódna, mert „nagy bajban vannak”.