2024. március 29., péntek

Felelősségteljes magatartást kér az államfő

Aleksandar Vučić szerint a válság ellenére sem növekedett a munkanélküliség aránya

Június 21. lesz az a nap, amikor kifejezésre juthat a szavazópolgárok akarata, emelte ki tegnap esti sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić köztársasági elnök, majd elmondta, hogy a politikai tömörüléseknek a választásokkal kapcsolatos feladata a felelősségteljes magatartás, annak bizonyítása, hogy programjuk középpontjában a polgárok és Szerbia érdeke áll. Arra kérte a választásokon induló politikai tömörüléseket, hogy a kampány során mellőzzék az erőszak bármilyen formáját.

A rohamrendőrség állt sorfalat hétfőn este a Dveri és a SZHP támogatói között (Fotó: Beta)

A rohamrendőrség állt sorfalat hétfőn este a Dveri és a SZHP támogatói között (Fotó: Beta)

A járvány továbbra sem ért véget, ezért elfogadhatatlan, hogy a polgárokat egészségügyi veszélynek tegyék ki, tette hozzá Vučić, valamint elégedetlenségének adott hangot, hogy amíg ezt a kijelentést teszi, addig a szerbiai képviselőház előtt a Szerb Haladó Pártnak több mint 5700, a Dveri mozgalomnak pedig 64 támogatója gyűlt össze. Az államfő arra kért mindenkit, hogy legalább május végéig ne szervezzenek kampányrendezvényt, beleértve ebbe az SZHP tagjait, illetve támogatóit. A polgárok egészsége mindent felülír, húzta alá az elnök, majd rámutatott arra, hogy ha júniusban jobb lesz a járványügyi helyzet, akkor esetleg a szabadban lehet szervezni összejöveteleket, addig viszont nem kell(ene). Az államfő a továbbiakban arra kérte pártjának két, vasárnap éhségsztrájkba kezdő tagját, hogy hagyjanak fel a tiltakozással, még akkor is, ha átérzi, hogy miért tiltakoznak. A bíróságoknak függetlennek kell lenniük, míg az ügyészségnek önállónak, nem pedig függetlennek, érvelt Vučić, majd kiemelte, hogy a polgárok indokoltan bírálják az ügyészségek munkáját, ám nem a politikai pártok feladata, hogy erre tiltakozás formájában mutassanak rá. Az államfő a folytatásban újfent elítélte a pénteki incidenst a szerbiai képviselőház előtt, de az újságírók ellen irányuló támadásokat is, továbbá elégedettségének adott hangot, hogy Újvidéken letartóztatták a Jovana Gligorijević újságíró fenyegetésével gyanúsított személyt.

Vučić szerint Szerbiában erősödőben vannak a szélsőjobboldali erők, amelyek céljaikat nem civilizált módszerekkel próbálják elérni. Tervekkel és programokkal kell küzdeni Szerbia gazdasági felemelkedéséért, nem pedig az inkvizíciós időket felidéző eszközökkel, nyomatékosította Vučić, majd kitért a járvány gazdaságra gyakorolt hatására, és beszámolt arról, hogy a szállásadói és a vendéglátóipari ágazatban 3978 személy maradt munka nélkül, míg a kis- és nagykereskedésekben, valamint a gépjárműjavító üzemekben 1488 alkalmazott veszítette el a munkahelyét, ugyanakkor a feldolgozóiparban 2679, a kommunikációs ágazatban pedig 3699 új munkahely nyílt, „ami azt jelenti, hogy a válság ellenére sem növekedett a munkanélküliség aránya". A következő időszakban elsősorban az új beruházásokért kell küzdeni, fejtette ki az államfő, majd megismételte, hogy belátható időn belül több mint 10 nagyberuházásra számít. Végül arra kérte a külföldön munka nélkül maradt és Szerbiába visszatért polgárokat, hogy mielőtt ismét külföldön keresnek munkát, fontolják meg annak a lehetőségét, hogy az országban maradnak.