2024. április 20., szombat

Irány a hazai hegyek, folyópartok, gyógyfürdők!

Mától újabb négyszázezer nyaralási utalványt lehet igényelni

Az év első öt hónapjában 300 millió eurós kárt szenvedett a szerbiai turizmus, az év végéig pedig a becslések szerint akár egymilliárd euróra is rúghat ez az összeg. Külföldre az idén nem ajánlatos és nem is igen érdemes menni, a nemzetközi turizmus gyakorlatilag (de remélhetőleg csak átmenetileg) megszűnt, a külföldi utazások száma világszerte 58–80 százalékkal visszaesett, az ágazat most nálunk is a hazai vendégekre figyel – nyilatkozta Rasim Ljajić szakminiszter. Bejelentette: mától minden szerbiai postán lehet kérni a nyaralási utalványokat, a helyzetre való tekintettel és a hazai turizmus megsegítése végett újabb 400 000 voucher áll rendelkezésre. Ezek, mint a korábbiak is, 5000 dinár értékűek, és az egyetemisták, valamint a nyugdíjasok, továbbá azok a munkaviszonyban lévők igényelhetik, akiknek a havi jövedelme nem haladja meg a 70 000 dinárt (korábban 60 000 volt a küszöb).

Rasim Ljajić (Fotó: Beta)

Rasim Ljajić (Fotó: Beta)

„A voucherek felhasználása önkéntes alapon történik, a vendéglátósok jelentkezhetnek az utalványok fogadására, de ez nem kötelező, mindenki mérlegelje, hogy ez megéri-e neki. Pillanatnyilag több mint 1500 vendéglátóipari létesítményben fogadják el az utalványokat, számuk valószínűleg tovább növekszik, és újdonság, hogy Belgrádot és Újvidéket is bekapcsoltuk a kínálatba” – mondta a miniszter a Válassz kalandot, nézd meg Szerbiát! jelszavú idegenforgalmi kampány bemutatóján. Emlékeztetett a Turisztikai Világszervezet becslésére, mely szerint a világon 910 milliárd euró kárt okozott a koronavírus-járvány. Itthon az év első három hónapjában 8 százalékkal kevesebb volt a turista, mint tavaly ebben az időszakban, kisebb mértékű hanyatlást jegyeztek, mint más országokban. Januárban és februárban még 24 százalékos emelkedést mutatott a turisták száma, aztán a március mindent elrontott, 56 százalékos lett a visszaesés.

A járványhelyzet beállta előtt, mindössze másfél hónap alatt 160 000 nyaralási utalványt osztottak szét, az igénylők 57 százaléka nyugdíjas. A szaktárca vezetője elmondta: a hét elején a Szerbiai Gazdasági Kamarában a pénzügyminiszter jelenlétében tanácskoztak a vendéglátóipar képviselőivel, és abban állapodtak meg, hogy a napokban összeállítanak egy kormányzati segélycsomagot az ágazat számára. Egyesek azt kérték, hogy 6 hónapra hagyjanak jóvá moratóriumot az idegenforgalmi cégek hiteleire, valamint hogy további három hónapra kapjanak minimálbért a foglalkoztatottak számára. A miniszter szerint nem minden követelés reális és indokolt, de igyekeznek megtalálni a támogatás legelfogadhatóbb módját, persze, alapjában véve minden az anyagi lehetőségektől függ. Ljajić jelezte: hétfőn, május 18-án lesz ismeretes, milyen intézkedésekkel tudja a kormány megsegíteni az ágazatot.