Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

A város lelke, avagy identitásjelek

Lovas Ildikó

2020. május 11., 16:57

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

10.

Könyves-Tóth Mihály emlékének

Miért nem szerette Kosztolányi Dezső Szabadkát?

Miért nem szerette Csáth Gézát?

Miért döfködte szavaival Szabadkát Mikszáth Kálmán?

Ha valaki annyit mond: Sárszeg, mindenki tudja, hogy az Szabadka. Senki sem gondol a valóban létező Sárszeg nevű települések valamelyikére. Kegyetlen megoldás volt ez Kosztolányi részéről. Hasonlóképpen járt vele az unokatestvére is, nem mondhatjuk tehát, hogy a városra pikkelt, hiszen a Nyugatban megjelent írását, Csáth Géza betegségéről és haláláról, amely megalapozta és meghatározta a magyar irodalom egyik legeredetibb írójának halála utáni megítélését, a karaktergyilkosság iskolapéldájaként taníthatják.

Előszeretettel idéznek Kosztolányi Dezső 1920-ban íródott verséből: „Szíved még egyszer megszakad tán, ha hosszan bolygasz a cirillbetűs Szabadkán s nem értenek.”

A Csáth Gézát megszólító versből kellő mértékű magyar érzelemmel szokás idézni. Méghozzá valahogy úgy, ahogy az ügyészek tárják elő a bizonyítékokat, amelyek minden kétséget kizáróan leleplezik a bűntényt.

Én ezt sosem értettem. Bennem ugyanis folyton felmerül ugyanaz a kérdés, amikor ezeket a verssorokat olvasom: vajon kik nem értik az író szavát szülővárosában, amely az impériumváltás megdöbbentő és feldolgozhatatlan eseményének következtében kétségtelenül és forszírozott tempóban, külsőségeiben mindenképpen, cirill betűssé vált?

Hiszen ott maradtak, a városban maradtak a magyarok. Óriási többségük mindenképpen. Ezért számomra ezek a sorok elsősorban a lemondásról szólnak. Arról szólnak, hogy az író lemond szülővárosáról és a benne maradt honfitársairól. Ahogyan unokatestvérének szánt üzenete pedig a nehéz lelkiismeret szülte magyarázkodás: „Itt nyiss be csöndesen. Isméred a kilincsem. Tudod, hogy portámon és a szívembe nincsen semmi gonosz.”

Mikszáth Kálmánnak mi dolga volt Szabadkával? Azzal nem sok akadt, viszont a szomszédos Szegedet nagyon szerette. Életrajzából tudhatjuk ennek okait. Azt, hogy személyes elfogultság íratta vele 1880-ban a Szabadkán (Cikkek és karcolatok, 59. kötet, Szegedi Napló, 1880) című tárcát, vagy felkérésre cselekedett, nem tudom: „Egészen modern város ez, élénk kereskedelemmel és bizonyos olyan jellegével a civilizációnak, amelyet Szegeden nélkülözni kell. Szeged sokkal érdekesebb, mert eredetibb, jövője, hivatása, híre, neve sokkal nagyobb, s éppen azért Szabadka nem versenyezhetik vele soha, ha még akkora Tisza folyna is a közepén, mint a szegedi (…)”

Mikszáth azt mondja, hogy Szabadka egészen modern város, élénk kereskedelemmel meg olyan jellegével a civilizációnak, amit Szegeden nélkülözni kell. Majd minden átmenet nélkül közli, hogy Szeged sokkal érdekesebb, mert eredetibb. Nagyobb a híre, a hivatása és a jövője.

Vajon mit jelenthetett 1880-ban egy város esetében, hogy eredetibb? És vajon honnan tudta Mikszáth, hogy Szegednek nagyobb a jövője?

SZABADKA, A FÉLIG ÜRES POHÁR

Baross Gábor alig egy évvel miniszteri kinevezését követően, 1887-ben elrendelte a Vasúti Központi Leszámoló Hivatal Szegedre helyezését, majd ezt követően október 16-án rendeletet hozott arról, hogy a Szabadkai MÁV Üzletvezetőséget Szegedre helyezi át. Ez meg is történt, 1888. május 1-jén megkezdte munkáját a szegedi üzletvezetőség.

Szabadka és Szeged között a vonatközlekedés 1869. szeptember 11-én indult meg, hosszú évtizedeken át tartó kilincselést, tervezést, győzködést követően. Szabadka, a folyó nélküli város szempontjából egyértelműen a fejlődés vagy perifériára szorulás volt a tét. A városok nemcsak együttműködő partnerek, de riválisai is egymásnak. Akár ilyen szempontból is olvashatjuk Mikszáth Szabadkáról szóló tárcáját, amelyet a szegedi nagy árvizet követő újjáépítés idején (1880–1883) írt.

A vasútvonal beindítása után tíz évvel, 1879-ben bekövetkező tragédia, a nagy árvíz óriási lehetőséget is hozott a városnak. A nagy árvíz pusztítását követő újjáépítés idején alakult ki az a Szeged, amelyet ma ismerhetünk. A víz, amely pusztított, lehetőséget hozott magával, amelyet példaértékű segítségnyújtásnak köszönhetően váltottak valóra a szegediek, Lechner Lajos (1833–1897) mérnök, várostervező tervei szerint.

Eközben Szabadkán is megkezdődtek a várost szépíteni, építeni szándékozó munkálatok előkészületei. Szomorú tény, hogy a város közönsége előtt ismeretlen Könyves-Tóth Mihály (1839–1919) mérnök neve, pedig az ő elképzelései, gondolatai köszönnek vissza ma is a városrendezési megoldásokban – nehezen is lehetne másként, hiszen ő volt az, aki „feltérképezte” a város alakításának lehetőségeit.

Magyar László a múlt század kilencvenes éveiben írott alapvető fontosságú munkájában, amelynek címe Szabadka városfejlesztése (1867–1918), a következőket írja: „Szabadka városfejlesztésében nagyobb változás az 1880-as években kezdődik. A városi közgyűlés 1882 végén elrendeli a város háromszögelését, lejtméretezését, az utcák szabályozását, egy csatornahálózati terv készítését. A munkálatok kivitelezését Könyves-Tóth Mihály neves mérnökre bízzák, aki 1883. november 5-én kötött szerződést a várossal, és már 1885 júliusában el is végezte a rá bízott feladatokat. Munkájának egyik kiváló eredménye az 1884. évi utcahálózati térkép.”

Abban az évben, amikor korának kiemelkedő tehetségű várostervezője, Lechner Lajos irányítása alatt befejeződik Szegednek a nagy árvizet követő újjáépítése, Szabadka nagy lépésekkel vág bele a városfejlesztésbe, szintén egy nagy tehetségű, nagy munkabírású és becsületes mérnököt bízva meg a város föltérképezésével. Abban az évben, amikor megszületik Kosztolányi Dezső, vagyis 1885-ben a megbízott mérnök, Könyves-Tóth Mihály befejezi a rá bízott munkát. Harminckilenc évvel később, 1924-ben, amikor a város szülötte Sárszegnek kereszteli városát, annak nemcsak sáros, girbegurba utcáira gondol, nemcsak a porra, ami tavasszal elárasztja a várost, hanem a mentalitásra is, a vidékies, falusias magatartásra is. Arra utal az író, hogy Szabadka, vagyis Sárszeg olyan mértékben jelentéktelen, hogy ott még tragédia sem történik senkivel. Közönyös és unalmas város.

1880-ban Mikszáth Kálmán azt írja tárcájában, hogy: „Annyi azonban bizonyos, hogy Szabadka oly rohamosan emelkedik egy idő óta, mintha ott is a rekonstrukció folyna. Nagy és fényes épületek emelkednek gyors egymásutánban, kövezete gyönyörű és előkelő városi színezetet kölcsönöz neki. A városháza előtt, mely impozáns ódonságával hat, pöckösen lépkednek a kék dolmányos hajdúk, a néma kövezet ünnepélyes kopogásában mintha a hatalom súlyának érzete nehezednék ránk. (Bezzeg másképp van Szegeden, hol zsivaj, rakoncátlankodás és dulakodás van a városháza előtt!)

A színház magas oszlopai is kevélyen hirdetik, hogy még Szabadka se kutya ám!” Ha eltekintünk az olvasónak szinte kínos feszengést okozó tárcaírói elfogultságtól, amellyel feldicsérte Szegedet, észre kell vennünk, hogy – bár az irigység hangján – elismerően szól Szabadkáról. „Mintha ott is rekonstrukció folyna”, írja. Pedig ott nem is volt árvíz, tehette hozzá gondolatban, hogy aztán csúfondárosan folytassa, kevélynek nevezve a színház oszlopait, súlyosnak éreztetve a városban a hatalmat – szemben a szegedi zsivajjal és dulakodással, amely, mondanunk sem kell, a hatalom bárgyú eltűrésével szemben szimpatikus és demokratikus áttitűd, és nem pedig neveletlen viselkedésmód.

Nem irigyelhetjük Szegedtől szövetségesét. De megállapíthatjuk: kár, hogy Szabadkának nem jutott ilyen szövetséges.

Hiszen, mint láthatjuk, minden csak megfogalmazás kérdése. Pontosabban nem minden megfogalmazás kérdése, de a megítélés mindenképpen. A megítélés pedig attól függ, hogy milyen a píár. Ebben a vonatkozásban Szabadka már 1880-ban jelentős lemaradásba került Szegeddel szemben. Ezt a negatív reklámot erősítette Csáth Géza 1910-ben megjelent, Szabadka „szépségeiről” című írásában, amivel szinte sikerült túlteljesítenie a Mikszáth harminc évvel korábbi tárcájában megjelentetett negatív Szabadka-képet.

SZABADKA TESTE

Könyves-Tóth Mihály 1885-ben megfogalmazott irányelvei rajzolták meg Szabadka testét. Az ő szemének, kezének nyomait viseli magán a város. Tehetségéről és nagyszerűségéről semmi nem árulhat el többet annál, mint az, hogy a mai napig nem lehetett és nem kellett meghaladni azt, amit ő előirányzott, megtervezett Szabadka számára, hogy várossá legyen. Könyves-Tóth Mihály mérnöki várostervezői munkáját siker koronázta volna, ha elvégzik a feladatokat.

A politikusi erények és gyengeségek, az előny kovácsolásáért folyó lobbitevékenység (Zombor, Szeged), a város társadalmi és etnikai összetétele, az ebből fakadó versengések elbírták volna az ütemes fejlődést.

Az impériumváltást is elbírta volna a fejlődés. Az impériumváltás azt jelentette, amit Kosztolányi versében megírt, és azt jelentette, amit ezzel szemben az itt maradt magyarok éreztek. Azt is jelentette, hogy a Nemzeti Kaszinó előtt magasodó emlékoszlopról – mint azt Patyi Szilárd megírta – egy Bodnár Imre nevű magyar ember 1918-ban vigyázó kézzel biztonságba helyezte a turult, és Sisi mellszobrát az Erzsébet királyné parkból. Ezek olyan cselekedetek, amelyeknek ereje az időben kiteljesedik.

Az impériumváltásnak nem kellett volna a fejlődés megtorpanását jelentenie. Az új hatalom másfajta hangsúlyokat teremtett, az identitásképzés és -gyengítés folyamatait vitte végbe, de a rombolás nem lehetett a célja, hiszen azzal önmagát értékelte volna le. Egyébként is tiszta volt a helyzet: mindenki a magáénak tudta a várost, ebből kifolyólag pedig a döntést igazságosnak, illetve tragikusan igazságtalannak tartotta.

Ami Szabadkával történt a nagy háború után, az nem cél volt, hanem következmény – egyrészt a Könyves-Tóth Mihály által megfogalmazott, de a későbbi szakemberek által vagy nem javasolt, vagy a városvezetés által időben el nem végzett feladatok következménye, másrészt a háború okozta következmény: a szabadkai Rudics utca jobb oldalán sorakozó bérpaloták nézik a bal oldalon sorakozó alacsony épületeket. A Rudics utca két oldala a háború miatt félbemaradt építkezés példája, Szabadka megtört, megtorpantott nyújtózkodásának ma is látható példája.

Visszatérve a Könyves-Tóth Mihály által meghatározott irányelvekre, amelyek mentén Szabadka várossá fejlődhet: „Az építkezés szabályossá, tetszetősebbé tétele; a görbe utcáknak lehetőleg egyenesbe hozása, vagyis a közlekedés megkönnyítése és a város kinézetének szebbé tétele céljából új utcák nyitása, a zsákutcák átvágása vagy beszüntetése; a szépészeti és egészségügyi kívánalmaknak megfelelően lehetőleg széles utcák, terek és kertek alakítása; a vizenyős, mocsaras helyek lecsapolása, kiszárítása. A Szt. István térről kiinduló s a Batthyány-utca tengelyének meghosszabbításában tervezett városligeti sugárút kinyittassék, csatornáztassék és kiköveztessék, vagy makadamiroztassék, hogy így a nagyközönségnek jelenleg egyedüli közel fekvő üdülőhelye könnyen hozzáférhető legyen. Kívánatos a mocsáros Rogina-barának feltöltése és közkertté alakítása. Minden létező és tervezett köztér haladéktalanul befásíttassék.”

Szabadka, 1944. szeptember 18 (Forrás: gradsubotica.co.rs)

Szabadka, 1944. szeptember 18 (Forrás: gradsubotica.co.rs)

A mérnök tervét a szabályozási bizottság 1886-ban és 1887-ben felülvizsgálta, több módosítással elfogadta, majd újabb módosításokat eszközölt és javasolt a hatalmas ütemű fejlődés miatt, ahogyan azt Magyar László tanulmányából tudjuk: „Indítványozta többek között a sugárút kiépítését a sétaerdőig, a Csokonai tér átalakítását, a Szent István tér utcavonalának kiegyenesítését, több utca szélesítését és meghosszabbítását, a beltéri utcák rendezését, új utcák megnyitását. Javasolta még, hogy határozzák meg, milyen házak építhetők a főútvonalakon és a főtereken.” Ezt az utcaszabályozási tervet a Belügyminisztérium 1895-ben hagyta jóvá.

Szabadka teste 1880–1910 között fejlődött olyanná, amilyennek ma ismerjük. A cél nem az volt, hogy ilyen legyen. Ennél merészebb, bátrabb, kezdeményezőbb várost álmodott meg KönyvesTóth Mihály és az ő munkáját folytató bizottság. „A század eleji városrendezési munkálatok – írja Magyar László – általában Könyves-Tóth Mihály tervének megvalósításán alapultak. Így készült el pl. a városligeti sugárút szabályozási terve 1910-ben, de ennek kivitelezésére – egy másik terv alapján – csak az 1960- as években került sor.”

Szabadka a városvezetés döntése nyomán arra készült, hogy 1913-ban a leipzigi építészeti szak-világkiállításon az új városháza és Palicsfürdő bemutatásával vesz részt.

Miképpen következik mindebből Sárszeg? Hogyan alakulhatott ki mindezek után a világ legnagyobb faluja elnevezés?

Mérnökök karjában

A városok akkor fejlődnek jól, ha mérnökök tartják őket a karjukban. Nem mindegy azonban, hogy ezek a mérnökök mennyire kimagaslóak a maguk területén. Szabadkának szerencséje volt nemcsak Könyves-Tóth Mihállyal, de Kosta Petrovićtyal is, aki 1920-tól volt a város főmérnöke. Nem a mérnökökkel, hanem az idővel állt a város hadilábon, a városvezetés lassú volt, érdekellentétek gyöngítették a munkát, fontosabbnak tartották az egymással szembeni harcot, mint azt, hogy a város a már megtervezett módon fejlődjön. Így aztán elhízott, alaktalan lett, megröttyent. Talán utolérhette volna magát, ha nem jön közbe a második világháború.

Ugyanakkor Szabadkának a második világháborút követően is szerencséje volt a mérnökeivel. Igaz ugyan – mint azt Lovra Éva megírta –, hogy Baltazar Dulić (Gradovi i naselja u Srbiji – Razvoj, urbanistički planovi i izgradnja 1946–1951) nem tesz említést KönyvesTóth Mihályról, egészen pontosan „még történelmi-urbanisztikai áttekintésben sem”, így csak feltételezni lehet, hogy az 1952-ben általa elkészített Novi bulevar terve az 1885-ös, Könyves-Tóth Mihály által elkészített vázlat és szabályozási könyv alapján készült el.

Egészen pőrén fogalmazva azt mondhatjuk, hogy az ötvenes évek modernnek tekintett „új sugárút” megoldása 1885- ből származik, és Könyves-Tóth Mihály nevéhez kapcsolódik. Amikor utánaolvasunk, kiderül, hogy nincs ez másként a Centar áruház előtt 2008 táján megépített játszótérrel sem. Mindez nem csökkenti a későbbi mérnökök munkájának fontosságát, de kiválóan rámutat arra, milyen jól tartotta karjaiban a várost az őt megtervező mérnök, Könyves-Tóth Mihály.

A sors iróniája, hogy az 1885-ben megfogalmazott nagyívű elképzeléseit a későbbi mérnököknek sem sikerült megvalósítaniuk – akik, mint említettük, sehol nem írták le az első várostervező mérnök nevét, de munkájukat az ő megoldásaira és elképzeléseire alapozták.

1944. szeptember 18-án a szövetségesek bombái szinte kijelölték azt az útvonalat, ahol a „novi bulevar” épülhetett volna: „a Rogina bara vonalán (…) az 1944-ben lebombázott Vojnich-kúria (Lázár cár tér keleti oldala) helyén vezetett volna a vasúti pályaudvartól a Zombori útig, érintve a Városháza előtti teret”. Ezt a forradalminak tekinthető megoldást 1963-ban, majd 1968-ban is elfogadták.

Az 1968-as terv és az épületeket bemutató térkép, mint azt Lovra Éva megírta, drasztikus változtatásokat irányzott elő, eltüntetve az épületeket a „novi bulevar” nyomvonaláról.

A terv nem valósult meg, aminek részben volt csak oka az 1969-es gazdasági válság. Ugyanolyan mértékben kihatással volt a közfelháborodás, amely ezt a városrombolást kísérte. A Mali Mir nevű kocsma helyére épült Centar áruház és a környező lakóépületek szükségességéről még évekkel később is viták folytak. Szabadkát a város közönsége elfogadja. Az emberek alapvetően ahhoz ragaszkodnak, amilyenné a történelem – különösen a két világháború következményei – tette a várost.

Mostanra lassan eltűnnek azok a keskeny, görbe utcák, zsákutcák és közök, amelyekről már 1885-ben is azt állította a tervező, nem kell megmaradniuk. Egy részüket a szövetségesek bombái tarolták le – helyükön épült meg egyebek mellett az új városháza, a munkásegyetem, a Tokio lakótelep –, másik részüket a huszadik század utolsó évtizedének, a huszonegyedik század első évtizedének városvezetése tüntette el.

Letérve a Korzóról, az egykori Arany Bárány Szálloda melletti utcában haladva olyan képek tárulnak elénk, mintha 1883-ban járnánk, amikor is KönyvesTóth Mihály összecsippentett szemmel nézi a görbeséget, sarat, összevissza felhúzott putriszerű házikókat.

Senkinek sincs bátorsága, akarata, mersze, hogy a Korzóval párhuzamosan futó utca kérdését megnyissa. Talán azért nincs ehhez bátorság, mert az utóbbi évtizedekben olyan sok és megbocsáthatatlan hibát követtek el a városvezetők. Igazuk van, ha úgy gondolják, a szabadkaiak nem akarnak egy másik városban élni. De ha nem jönnek rá arra, hogy a szabadkaiak a saját városukat megtartva megoldásokat is akarnak, a város végül valóban azzá fog válni, aminek Kosztolányi 96 évvel ezelőtt elnevezte: Sárszegnek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége