2024. április 19., péntek

Vasárnaptól lesznek szentmisék

A templomokban csupán ötvenen tartózkodhatnak – Hittan továbbra sem tartható

A katolikus egyház szerbiai püspökei a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot megszüntetése után pénteken hatályon kívül helyezték korábbi rendeletüket a nyilvános szertartások és a nép jelenlétében bemutatott szentmisék tilalmára vonatkozóan. Kiemelik, templomaikban húsvét 5. vasárnapjától, azaz 2020. május 10-étől szem előtt tartva a fizikai távolságtartást és gyülekezési korlátozásokat, újra végezhetők hívek részvételével ünnepelt liturgikus cselekmények.

Keresztelés és esküvő lehetséges, de csak a járványügyi rendelkezések szigorú betartásával (illusztráció)

Keresztelés és esküvő lehetséges, de csak a járványügyi rendelkezések szigorú betartásával (illusztráció)

A hatályos rendelet szerint a templomot nyitás előtt fertőtleníteni kell, főleg a kilincseket, padokat, székeket és minden olyan tárgyat, melyekkel a hívek érintkezhetnek. Minden bejárathoz kerüljön speciális, fertőtlenítővel átitatott lábtörlő, valamint minden bejárathoz jól látható helyre kerüljön kézfertőtlenítő is.

Az emberek közötti 2 méter távolságot be kell tartani, ezért a templomban, főleg a padokra, kerüljenek jelzések (szalagokkal vagy nyomtatott papírlapokkal), melyek megmutatják hová ülhetnek vagy hol állhatnak a hívek úgy, hogy biztosítva legyen számukra az előírt 4 négyzetméternyi terület. A templom ajtajánál jól láthatóan írjuk ki, hogy egyszerre maximum hányan lehetnek bent a templomban: az illetékes hatóságok rendelkezéseinek megfelelően jelenleg ez a szám nem haladhatja meg az 50 főt!

Az ajtókat a templomnyitás után a szertartások alatt végig nyitva kel tartani, és a szenteltvíztartóknak továbbra üreseknek kell maradniuk. A templomba lépés előtt mindenkinek fertőtlenítenie kell a kezét. A templomban tartózkodás ideje alatt kötelező szájmaszk viselése – kivéve a misézőt és a kántort – valamint erősen ajánlott a kesztyű viselése is. Azon hívek részére, akik már nem léphettek be a templomba a távolságtartás és a hívek nagy száma miatt, meg kellene adni a lehetőséget, hogy hangszórókon keresztül követhessék a szentmisét a templomon kívül. Amennyiben igény mutatkozik rá és megfelelő, illő módon megszervezhető, végezhető szabadtéri szentmise is. Hozzáteszik, ha igény mutatkozik rá, bevezethető még egy szentmise is, vagy az eddigi miserend megváltoztatható.

Mindazon híveknek, különösen az időseknek, akik nem tudnak részt venni a vasárnapi szentmisén, akár betegség, akár a jelen helyzetben felmerülő súlyos lelkiismereti okok miatt, melyek a fertőzéstől való félelemből fakadnak, megadják a felmentést a kötelező vasárnapi szentmiselátogatás alól a járvány idejére.
Keresztelés és esküvő lehetséges, de csak a járványügyi rendelkezések szigorú betartásával! A temetési szertartás az eddigiekkel összhangban végezhető a továbbiakban is. Az elsőáldozásokat, elsőgyónásokat és bérmálásokat egyelőre elhalasztják, ezek pontos dátumáról a járványhelyzet elmúltával határoznak. Hittan, felnőtt katekézis vagy más plébániai program továbbra sem tartható. A plébániai iroda, a püspöki hivatal vagy más plébániai hivatalok a továbbiakban nyitva lehetnek, áll a katolikus egyház szerbiai püspökeinek körlevelében.