2024. március 29., péntek

A város önkéntesei

Több mint kétezer kisnyugdíjas jogosult a község ajándékára

A rendkívüli állapot idején Topolyán a helyi közösség koordinálásával gördülékenyen zajlik az idős és beteg polgárokat megsegítő önkéntes hálózat megszervezése, az együttműködésben magánemberek mellett több társadalmi szervezet is részt vállal – tudtuk meg Mánity Zsolttól, a helyi közösség közművesítési ellenőrétől, a Vajdasági Magyar Szövetség topolyai helyi szervezetének alelnökétől.

– Csak Topolyán 2130 kisnyugdíjas részesült az önkormányzat segélycsomagjában. Ezt hatalmas munkával az aktivisták közreműködésével válogattuk szét előzőleg. Ebben és a lakossághoz való eljuttatásában kivették a részüket a helyi közösség tanácstagjai, a helyi közösség alkalmazottjai, a Dr. Hadzsy János Önkéntes Tűzoltó-egyesület tagjai, Topolya Község Művelődési Házának munkatársai, a Vöröskereszt topolyai szervezetének önkéntesei, illetve a VMSZ topolyai ifjúsági szervezetének tagjai, valamint egyénileg önkéntesnek jelentkező topolyaiak. Ugyanez a csapat nyújtott segítséget az elmúlt hat hétben is a 65 évnél idősebb, illetve annál fiatalabb, betegséggel küzdő polgárok számára a bevásárlásban és a gyógyszertári beszerzésben – nyilatkozta Mánity Zsolt, és hangsúlyozta, hogy a nyilvántartásba vett adatok alapján eddig beszerzés okán 195 alkalommal jelentkeztek a helyi közösség 024/715-757-es telefonszámán, mint ahogy továbbra is várják azon az idős, beteg egyének jelentkezését, akiknek szükségük van segítségre.

Topolyán a Komgrad Kommunális Közvállalat munkatársainak közreműködésével jutott el 5580 háztartásba az az 5 literes fertőtlenítő, amelyet kézre és tárgyakra is alkalmazhatnak a polgárok. A közvállalat egyébként a község több településére összesen 12 970 flakon szert készített el.