A szerbiai művelődésügyi minisztérium kezdeményezi, hogy a szabadfoglalkozású művészek az elkövetkező három hónapban kapjanak havi 30 000 dináros segélyt. Ezt az összeget a művelődési minisztérium a kormánynak tett javaslata szerint a kulturális egyesületek számlájára utalnák át, amelyek eljuttatják azt azoknak a szabadfoglalkozású művészeknek, amelyek az adott egyesület nyilvántartásában szerepelnek.
A közlemény szerint az illetékes minisztérium javaslatai nem vonatkoznak a filmek forgalmazóira, vetítőire és gyártóira, mivel gazdasági szubjektumokként működnek, és esetükben a kormány más intézkedéseket foganatosított.
A művelődésügyi minisztérium a közleményben kiemelte, hogy intézkedéseket javasolt a kormánynak, figyelembe véve a nyilvánosság reakcióit, elemzéseit és javaslatait a szabadfoglalkozású művészek jelenlegi helyzetével kapcsolatban, illetve a Covid-19-járvány miatt keletkezett anyagi gondjaik leküzdésére. A közleményben azt is kifejtik, hogy figyelembe veszik más országok intézkedéseit is.
– A kultúra hatása a gazdaság és a társadalom fejlődésére felbecsülhetetlen. A szabadfoglalkozású művészek pénzügyi támogatásának hatása meghaladja a kifizetett segély értékét – olvasható a közleményben.
