A Metropolitan Opera bezárta kapuit

(MTI)

2020. március 21., 21:11 >> 2020. március 21., 22:11

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A New York-i Metropolitan Opera törölte az évad hátralévő előadásait, és március végétől a zenekart, a kórust és a többi szakszervezeti munkavállalóját sem fizeti.

A Met vezérigazgatója, Peter Gelb bejelentette, hogy nem veszi fel 1,45 millió dolláros fizetését, amíg a normális ügymenet helyre nem áll majd, az opera magasabb fizetésű adminisztrációban dolgozó alkalmazottai pedig kisebb fizetést kapnak: a több mint 125 ezer dollárt keresők 10 százalékkal, a legtöbbet keresők pedig 25–50 százalékkal kevesebbet.

Az operaház vésztartalékot is gyűjt a kiadások finanszírozására: a célul kitűzött 50–60 millió dolláros alapból 11 milliót az intézmény igazgatói testülete ajánlott fel.

A kieső jegybevételek miatt súlyos pénzügyi problémákkal kell megküzdenie az operának, ezért a közönséget is arra kérték, hogy eddig megváltott jegyeik árát ne kérjék vissza, hanem adományozzák a Metnek vagy engedjék meg, hogy egy olyan számlára kerüljön, amelyről a majd újra kinyitó opera előadásainak jegyeire csoportosítják át.

A Met énekkarát és énekeseit képviselő zenei céh (AGMA) az operaház lépését úgy értelmezte, hogy tagjaik fizetés nélküli kényszerszabadságra kerültek, de nem bocsátották el őket, mivel szerződésüket nem bontották fel. Az opera azoknak, akiknek eddig is fizette, továbbra is állja az egészségbiztosítását, amit az AGMA üdvözölt, de hozzátette, hogy ezek az intézkedések a világjárványra való tekintettel még nem elegendőek. „Művészeink félelmetes, bizonytalan jövővel néznek szembe. A megélhetésük az előadásoktól és próbáktól függ, és egyelőre meghatározatlan időre elvesztették a munkájukat” – fogalmazott az érdekvédelmi szervezet.

A Met vis maiorra hivatkozva az önálló énekeseknek nem fizet az elmaradó előadásokért.

Az Angol Nemzeti Opera hétfőn levélben közölte három tervezett előadás szereplőivel és karmestereivel, hogy szerződéseik után az évad végéig megkapják honoráriumukat. A Bécsi Operaház is arról tájékoztatta csütörtökön társulatának tagjait, hogy továbbra is fizeti őket. Az elmaradó előadások után járó honoráriumot azonban nem kapják meg, csak a megtartott próbákért fizetnek és az utazási költségeket térítik meg.

A Met a járványhelyzet miatt esténként ingyenesen közvetít operákat, Gelb elmondta, hogy szerdán közel félmillióan nézték a streaminget a szokásos háromezer helyett.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége