Boszorkányosan jó

A magyarkanizsai Kalmár Ákos Budapesten vált sikeressé

Jenei Klementina

2020. február 16., 12:24 >> 2020. február 16., 13:26

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

   A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon mutatták be a Szent Boszorkány című előadást. A Fővárosi Nagycirkusz produkciója egy szimbolikus mesemű, ötvözete a nép- és kortárstáncnak, valamint a cirkuszművészetnek. A különdíjat nyert, hatalmas sikert aratott összművészeti előadás egyik megálmodója a magyarkanizsai születésű Kalmár Ákos, aki időről időre hazalátogat, mert a gyökerei ide húzzák, annak ellenére, hogy már tíz éve Budapesten él. Így egyből adódik a kérdés, kanizsainak érzed magad, annak ellenére, hogy Magyarországon tevékenykedsz és élsz idestova egy évtizede?

fotó: Sam Matysen

fotó: Sam Matysen

– Abszolút kanizsainak tartom magam. Amikor csak tehetem, mindig visszajövök ide, igyekszem havonta megoldani a hazajutást. Azt érzem, hogy itt tudok igazán feltöltődni és nem tudom mással behelyettesíteni ezt a tájat. Európában eddig tíz országban léptem fel, nem mondhatom, hogy olyan sok helyen jártam a világban, mégis úgy érzem, a kanizsaiság harapófogóba fog minket, engem biztosan. Volt egy ehhez kapcsolódó élményem: kb. 2014-ben, amikor szerettem volna pályázni és egy produkciót bemutatni a Regionális Kreatív Műhelyben. Kaptam is befogadó nyilatkozatot, melyben az állt, hogy mindig is fontosnak tartották a Kanizsáról elszármazott művészek segítését. Akkor és azóta is mellbe vág a megfogalmazás, mert nem tartom magam elszármazottnak, én kanizsai vagyok most is – leszek is mindig –, csak jelen pillanatban éppen nem itt élek. Pestre mindig az otthonról vett nagy levegővel érkezem: az itteni lég olyan, mintha meg lenne szitálva, lehet rá támaszkodni!

* Akkor most egy Kanizsán élő nem kanizsai és egy nem Kanizsán élő kanizsai beszélget Kanizsán arról, hogy milyen út vezetett innen el, bár nyilvánvaló, hogy itt gyökerezett.

Esumi és Asao (fotó: KNI)

Esumi és Asao (fotó: KNI)

– Kacskaringós volt az utam a művészetekig, de kétségtelen, hogy minden Kanizsán kezdődött, amikor 1997-ben megnéztem Nagy Józsefék Woyzeck című előadását, amit a Vigadóban mutattak be. A véletlenek összjátékaként jutottam el az előadásra és teljesen felkészületlenül ért a darab hetedikes koromban. Az agyaggal bemázolt arcok szigora, az elhangzó szótöredékek és Rácz Aladár felhangzó cimbalomjátéka kegyetlen satuba szorított. Szomorú, háborús időszak volt, kóvályogva mentünk haza a Vigadóból.  Azóta már négy országban tanítják ezt a darabot, hogy hogy lehet egy drámát szavak nélkül feldolgozni. Akkor, ott nekem ez valami döbbenetes élmény volt, ami nem hagyott nyugodni. Hónapokig rémálmaim voltak a szereplőkkel, a zene lidérce is sanyargatott. Gimnazista koromban a zentai filozófiatanáromnak, Sipos Zoltánnak köszönhetően egy olyan világot ismertem meg a kortárs művészetek kapcsán is, amibe a Woyzeck már szépen tudott illeszkedni, és hirtelen a ködös bugyor átváltozott ragyogó nappá, ami mérhetetlenül vonzott, és tudtam, hogy ebben a közegben szeretnék létezni, dolgozni, megtanulni, hogy egy ilyen előadást, hogyan kell létrehozni. Nem kis erőfeszítések árán sikerült az előadásról egy újvidéki felvételt VHS kazettán megszerezni. A darab ekkor már etalonná, vágyálommá vált számomra. Eldöntöttem, hogy vagy művészetekkel foglalkozom, vagy amit a gimnazista évek filozófiaórái injekcióztak belém: vallásfilozófus leszek. Ez lebegett a szemem előtt, amikor befejeztem a gimnáziumot. Ebből a kettőből nyilván egyenes út vezetett a szabadkai közgazdasági egyetemre!

* A közgazdaságira? Hogy legyen egy polgári, jól fizető szakmád? Nem is a színiakadémiára?

– Színészi ambícióim sosem voltak, viszont a japán harcművészetek egészen kicsi korom óta, máig közel állnak hozzám. Úgy gondoltam, hogy azt a fajta mozgáskultúrát, amivel rendelkezem, azt a testtudatosságot jó lenne valahogy a táncban továbbfejleszteni.

* Hogy jött képbe a tánc mindezek mellett?

– Azt, amit annak idején nekem pantomimnek mondtak, Nagy Józsefék előadása kapcsán az – mára már világos –, a kortárstáncnak az általuk átértelmezett változata volt, amit a Jel Színház unikálisan magára alkalmazott. Ez egyre jobban érdekelt, de nem volt alkalmam sehol elsajátítani, így a szabadkai közgazdaságin tanultam, szülői biztatásra is, hogy legyen egy olyan diplomám, amivel ha a sors úgy hozza, pénzt is lehet keresni, és ha befejezem – mondták a szüleim –, támogatják az egyéb ambícióimat. Kihasználtam a Szabadka által nyújtott lehetőségeket, minden színházi előadást, kiállítást megnéztem. Kerestem a lehetőségeket, így részt vettem egy kurzuson, amit Döbrei Dénes és Varga Heni szervezett és Min Tanaka tartott Horgoson. A butoh filozófián alapuló mozgással ott találkoztam először. A nyugat-európai néha modoros tánc, ami a balettből indult, és sokszor pusztán üresen esztétizál, nem fogott meg, inkább érdekelt egy, a belső állapotokból történő kifejezés, melynek nem a nyugat-európai esztétika a fokmérője. Ezután már egyértelmű volt, hogy ahol csak lehet, keresem és követem ezt az utat. Magyarkanizsán adódott erre több lehetőség is műhelymunkák keretében a Kreatív Központban. 2008 környékén Nagy József, egy ilyen kanizsai workshop után meghívott a készülő előadásába. Tizenöten voltunk akkor a színpadon a 100 tű hossza című előadásban, ami nagyon sokat tanított nekem. Időközben az egyetemi tanulmányaimmal is haladtam, de eltökéltem azt, hogy kortárs táncot szeretnék tanulni és művészetekkel foglalkozni. Azóta is az inasrendszerben hiszek és nem az intézményesített keretekben: legyen egy mestered, akihez elszegődsz, akitől tudsz tanulni. Vágytam az újat, mozgással kapcsolatban béklyóban éreztem magam lehetőségileg, a szellemi régióban, nem: A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát szemeltem ki, összehasonlító vallástörténet és filozófia szakon, ami nagyon régóta érdekelt. Felvételiztem. Sikerült.

* Gondoltad, hogy párhuzamosan menni fog a kettő /akkor még kettő/ dolog?

– Igazából, három. Ekkor még nem tudtam arról, hogy van egy táncképzés Pesten, ami érdekes lehet. Egy Budapesten élő amerikai barátom hívta fel rá a figyelmem az utolsó pillanatban. Jelentkeztem és felvételt nyertem egy kétéves kortárs táncképzésre a Színház és Film Intézetbe. Mellette bejártam a Buddhista Főiskolára és még a levegőben lógott a legnehezebb vizsgám a közgazdaságin. Egy évig szerzetesi életet éltem, a szórakozás, internet és televízió kizárásával, tanultam és tanultam meg táncoltam. Nagy József 2012-ben amikor a Woyzecket felújította, megkeresett, hogy legyek a darab részese. Abban az előadásban vehettem részt, amit még gyerekként döbbentem néztem és ami elindított ezen az úton. Azt éreztem, mintha egy ember a kedvenc festményét szemlélve belesétálna abba tájba, amit a kép ábrázol.

* Meddig simultál a tájba?

– Összesen öt-hat előadás volt a darabbal, hatalmas élményekkel, amik meghatározóak voltak a nyugat-európai turné során. Számomra kiemelkedő Bataritával, a világjáró butoh táncossal, koreográfussal való megismerkedésem. Vele 2013 környékén találkoztunk. A japán kultúrán átszűrődő világot képviselte, ami számomra nagyon fontos. Gyakran jártam a kurzusaira. Tőle máig sokat tanulok, mentoromként tekintek rá. Továbbá az akkori Bárka Színházba meghívták a Philippe Genty Társulat két alkotóját. A párizsi székhelyű társulat érdekessége, hogy egy bábos kiindulópontra fölfeszített világot tárnak elénk. Ők voltak az elsők abban, hogyha felhoztak a színpadra egy bábot, megmutatták a mögötte álló, a bábot mozgató embert is, nem volt elrejtve. Tőlük egy nagyon intenzív hónapon át tanultam és a bábos érdeklődésnek köszönhetően a BonBon Matiné speciális árnyékszínházas csapatába kerültem be. Öt éve vagyok ennek a társulatnak a tagja. Közben lelkesen készítettem a magam kortárstáncos miniatűrjeit is, és rögtön az elsőre díjat kaptam. Ezután elkezdtek érdeklődni utánam, onnan már több formációval tudtam együtt dolgozni pl. az Élőkép Színházzal. Olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akiket szintén az összművészetiség, a térérzékeny előadások létrehozása foglalkoztat, így lettem a dinamikusan fejlődő Ziggurat Project tagja is. Számos európai helyre eljutottam. Például a FIFA döntőjén, amikor Svájcban a Liverpool játszott Sevillával, felléptem 40 ezer ember előtt. Időközben azon gondolkodtam, hogy tudnék egy hosszabb, egyfelvonásos előadást létrehozni. Ekkor született, az Esumi és Asao előadás, melyben Acsai Roland modern nó-dráma imitációját dolgoztam fel, szavak nélkül. Az előadás elnyerte a II. RS9 OFF független színházi fesztivál fődíját. Tavaly visszanyúltam a 1999-es bombázások emlékéhez is: Keresői az ég színének címmel.

n Mégis az igazi hírnevet a Szent Boszorkány hozta meg, melynek címe is már utal a kettősségre, ami az egész létedet, de az egész életet is meghatározza és behálózza.

– Igen, jelentősen meghatározza az életem. Hírnévről még korai beszélni. Semmilyen közösségi médiát nem használok, most talán ismertebb lett a nevem a szakmában. A dolog, úgy kezdődött, hogy bekerültem egy csapatba táncosként, ahol Pál Dániel Levente volt a dramaturg. A tavalyi Staféta – Előtted az utódod pályázati kiírásban, most először volt benne a cirkuszművészet és a néptáncművészet. Akkor az első gondolatom az volt, hogy ötvözzük ezt a kettőt. Mivel Dani a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, van rálátása erre a világra, nekem a táncra, így a közös kapcsolódási pontok mentén összedugtuk a fejünket. Régóta érdekelt a boszorkányság témaköre, erre fókuszáltunk. Dani megmutatta a Szent Boszorkány című novelláját. Elkezdtük ezt szisztematikusan lebontani, a jelenlegi ötleteinkhez aktualizálni és megnézni mi az, amit színpadra tudunk alkalmazni.

* Úgy is indult, hogy egy összművészeti előadás kerekedik ki belőle, amibe aztán a táncok és a cirkusz mellett a mese is beleszövődik.

– Dani novellája egy nyolcadik kerületi jósnő világában játszódik, de volt benne egy órásmester is, amit én kiindulópontnak javasoltam. Belőle egy tolószékes, mágikus erejű hangszerkészítőt faragtunk. A főszereplő egy kiváló néptáncos, aki a szerelem erejével tud kiemelkedni a béklyók közül, ez volt a kiinduló gondolatunk, mely szövetre rá tudtuk építeni a továbbiakat. Megemlíteném, hogy az előadás zeneiségét a péterrévei, de Pesten élő Csasznyi Imrével és a Góbé zenekarral együtt dolgoztuk ki.

* Először január hetedikén mutattátok be, és rögtön díjat is kapott.

– Rögtön, és már a továbbjátszásokat tervezzük. A Fővárosi Nagycirkusz a műsorára tűzte ezt az előadást, ami nagyon nagy dolog.

* Egyébként a cirkuszhoz van valamilyen közöd?

– Majdnem rávágtam, hogy semmi, mert egy évvel ezelőtt tényleg semmi nem volt, most meg egyre több, meg szeretném is hogy legyen, mert nagyon elvarázsolt ez a pazar, álomszép világ. Példaértékű az a szenvedélyes odaadó alázat és munkabírás, ami ezt a cirkuszi légkört körülveszi. Engem teljesen magába szippantott.

* Te, aki ennyi mindenben részt vettél, milyen művésznek tartod magad?

– Jelen pillanatban előadóművésznek titulálom magam, ebbe nagyon sok minden belefér. Sok vonalon mozgok szabadúszó művészként, amit néha nehezen lehet összeegyeztetni. Megesik, hogy egy hónapon keresztül semmi munka nincs, aztán meg ha negyvennyolc órából állna egy nap, az se lenne elég.

* Nem biztos, hogy Magyarkanizsa tud teret biztosítani egy Szent Boszorkány-féle előadásnak, de gondolkodtál-e azon, hogy a szülőhelyedet is megörvendezteted valamivel a közeljövőben?

– Nagyon szeretném, de nagyon sok összetevős és összetett még egy kisebb darab tájolása is.

* Szoktál-e előre tervezni? Nem lepődnék meg, ha valami huszadik dologgal rukkolnál elő.

– Gondolkodom egy posztgraduális képzésen is. A buddhista főiskolán a szakdolgozatom Jézus passiójának a korabeli jogi elemzéséből írtam, ezzel is szeretnék még foglalkozni, a suliban is nagyon biztattak, hogy érdemes lenne, de a buddhista közgazdaságtan sem kerülte el a figyelmem. Egyébként nagyon érdekel a szakácsművészet. Szabadidőmben mindig főzök. Kipróbálnám magam szívesen ebben a világban. Van egy izgalmas francia étterem Pesten, a Le Poulet, például náluk.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége