A múlt emlékei és a jelen hiányosságai hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy Óbecse parkjai újra élhetőbbé váljanak. A Szomszédok a szomszédokért civil csoport által szervezett, Padokat az óbecsei parkokba! elnevezésű polgári akció keretében összesen 40 ülőalkalmatosságot sikerült összegyűjteni, amelyeket a közeljövőben a város parkjaiban helyeznek el.
A három hónapon át tartó kezdeményezés helyi polgárok, vállalkozók és cégek támogatásával valósult meg. Az összegyűjtött padok összértéke meghaladja az 1,3 millió dinárt.
A szervezők tájékoztatása szerint az ülőalkalmatosságok készen állnak a kihelyezésre, és az illetékes önkormányzati szervekhez begyújtották a szükséges kérelmet. Amint megérkezik a jóváhagyás, a padok a parkokban kerülnek elhelyezésre. Kiemelték azt is, hogy a szállítás és kihelyezés minden költségét a szervezők vállalják, így az akció nem jelent anyagi terhet a községi költségvetés számára.
A kezdeményezők bíznak a helyi önkormányzat támogatásában, hogy a padok minél hamarabb a helyükre kerülhessenek. Emlékeztettek egy 2011-ben megvalósult akcióra, amikor a polgárok, a gazdasági szereplők és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően összesen 27 ülőalkalmatosságot helyeztek ki a főtéren. A kezdeményezők szerint a pad nem csupán utcabútor, hanem jelképe annak, hogy a közösség törődik a saját tereivel.
A megvalósításban számos adományozó – magánszemélyek, családok és helyi vállalkozók – vett részt. A teljes adományozói lista a Szomszédok a szomszédokért civil csoport Facebook-oldalán olvasható.
Nyitókép: Az új padokkal a találkozásokat, a pihenést és a közösségi életet ösztönzik (Fotó: Kancsár Izabella/archívum)



