Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.
Az Újvidéki Vásáron a 20. Nemzetközi Oktatási Kiállítás részeként szakmai találkozót tartottak Környezettudatos nevelés és fenntarthatóság az oktatásban címmel. A konferenciát a Vajdasági Pedagógiai Intézet szervezte, társszervezője pedig a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi–Nemzeti Közösségi Titkárság volt.
Puskás János, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója kiemelte, hogy a zöld pedagógia és a fenntartható fejlődés ma már közös felelősségünk.
– Az oktatás nem csupán tudásátadás, hanem olyan erő, amely formálja a jövőt. A zöld pedagógia fejleszti a kritikai gondolkodást, az empátiát és a kreativitást, célja pedig, hogy a diákok képesek legyenek megoldásokat találni a jövő kihívásaira, és tudatosan, az erőforrásokkal összhangban éljenek – fejtette ki Puskás János.
Ótott Róbert tartományi oktatási titkár elmondta, hogy az oktatási vásár fontos segítséget nyújt a diákoknak a pályaválasztásban. Kiemelte, hogy a környezettudatos szemlélet elsajátítása már fiatal korban kulcsfontosságú. A titkárság partnerként és társszervezőként vesz részt a rendezvényen. Az idén 29 középiskola bemutatkozását támogatta, ezzel is segítve a megalapozott továbbtanulási döntéseket.
A szakmai találkozón Brankica Tabak, a környezetvédelmi titkárság altitkára is felszólalt, és bemutatta a Tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban programot.
Nyitókép: Ótos András felvétele



