19. Vajdasági Magyar Drámaíróverseny

A két nap hősei

Szögi Csaba író és Pongó Gábor rendező a győztese 19. Vajdasági Magyar Drámaíróversenynek – Közönségdíjas a Pressburger–Pongó-előadás

Bozsoki Valéria

2020. január 22., 18:51 >> 2020. január 22., 19:51

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szögi Csaba Érccel mért életek c. darabja Puskás Zoltán rendezésében

Szögi Csaba Érccel mért életek c. darabja Puskás Zoltán rendezésében

Az Újvidéki Színház 46. születésnapjának keretében megtartott 19. Vajdasági Magyar Drámaíróversenyen a Magyar Szó napilap hétfői számában megjelent Érccel mért életek címre hétfőn mindössze néhány óra leforgása alatt Patócs László, Pressburger Csaba és Szögi Csaba írtak drámai szöveget. Ezeket Lénárd Róbert, Pongó Gábor és Puskás Zoltán rendezők népes színészcsapattal másnap estéig sok ötlettel, ügyesen színpadra varázsolták. Mindenki „erőltetett menetben” dolgozott.

Kedd este zsúfolásig megtelt kíváncsi nézőkkel a színház. Az alkotó művészek nagy tapsot kaptak a rövid idő alatt készített, színvonalasan előadott produkciókért.

– Milyen tartalommal, szöveggel, párbeszéddel sikerült ilyen rövid idő alatt megtölteni a kalapból kihúzott Érccel mért életek címet/témát? – kérdeztük a drámaírásra felkért újságírókat.

A közönségdíjas produkció: Pressburger Csaba Érccel mért életek c. darabja, Pongó Gábor állította színpadra

A közönségdíjas produkció: Pressburger Csaba Érccel mért életek c. darabja, Pongó Gábor állította színpadra

Patócs László: – A kezdeti izgalom után elkezdtem uralni a témát. Kitaláltam egy olyan koncepciót, ami részben érintkezik ezzel a relatív szűk értelmezési teret adó címmel. Bele tudtam kombinálni az „ércet” is átvitt értelemben. Több fontosabb szereplő köré sikerült kialakítanom a történetet, és beraktam közjátékokat is. Egy meghatározott cselekményt, eseményt az összes, fontosabb szereplő szempontjából „átmesélem”. Tehát négyszer látunk valamiféle eseményt a négy főbb szereplő látószögéből. Ott találhatók érintkezési pontok, találhatók változtatások. Vannak bizonyos állandó pontok, amelyek nagyjából fixszé teszik az egy meghatározó helyzetet. A dráma alapját adó, fő helyzet félúton van a rendőrségi kihallgatás és a terápiás jellegű beszélgetés között. Egyszerre lehet fölfogni az egyikként és a másikként is. A négy szereplő négy különféle társadalmi réteg képviselője, egy lényeges esemény átélője is. Mindannyian érintettek benne valamilyen szempontból, ugyanazt a központi momentumot másként élik meg. Sokszor ütköznek a nézőpontjaik, de vannak olyan szegmentumok, amikre ugyanúgy emlékeznek. Az ő átélésükből, visszaemlékezésükből alakul ki az a helyzet, amely fölvezeti a dráma zárását. A lezárás el is tér ettől az egésztől, de lényegében az előző négy jelenetben látott koncepciónak egy közös horizontja is.

Szögi Csaba: – Ha újságcikket, novellát, regényt írok, akkor is többet írok a fejemben. Amikor leülök, akkor szinte több időbe telik a „finomítás”, mint a gépelés. Nagyon élveztem a munkafolyamatot, noha nem könnyű 9-től 17 óráig megírni egy drámát, amikor ebben az időben benne volt a címhúzás és a reggeli elfogyasztása is. A történet a fejemben már megvolt részletekben, panelekben. Két síkon beszédes nevű karakterekkel oldottam meg a dráma szövegét. Az egyik sík a pszichológus/pszichiáter dialógusa a pácienssel, akinek beszéde közben bevillannak életképek a múltjából. A végén egy jövőkép is kirajzolódik. A transzcendenciát , az Isten-ördög/bukott angyal kettősséget is beépítettem a szövegembe. Úgy írtam meg a súlyos témákat, hogy szerzőként sem vettem magam túl komolyan, de van humora a szövegnek. Több síkon játszódik a szöveg, több síkon el lehet gondolkodni rajta, többféle taulságot lehet belőle levonni. Az anyagi világot és a társadalmat, amelyben élünk, ne vegyük túlságosan komolyan, mert nem biztos, hogy annyira reális. Megpróbálhatjuk kissé lezserebben venni az egészet.

Patócs László Érccel mért életek c. darabja Lénárd Róbert rendezésében

Patócs László Érccel mért életek c. darabja Lénárd Róbert rendezésében

Pressburger Csaba: – Előzetes koncepcióval jöttem el a drámaíróversenyre. Olyan témát választottam, amelyet már novella-szatirikus mese formájában megírtam. Ezt gondoltam drámába önteni annak fényében, mi lesz a cím. A címet sikerült szerencsésen belekombinálni a drámaszövegbe. Munka közben abból indultam ki, hogy mind a három drámaíró újságíró is. Ziccer volt, hogy akkor itt a szereplők többsége, egy része újságíró legyen. A drámaszövegem az újságíró-társadalom és a politikusi társadalom viszonyáról, szimbiózisáról, együtt létezéséről szól vicces-szatirikus formában. Pongó Gábor rendezővel, az ő kezdeményezésére akkor, amikor még nem olvasta el a szöveget, leültünk beszélgetni a drámáról. Másodszor írok drámát a drámaíróversenyen. Először is nagy öröm volt számomra a munkafolyamat. Most is nagyon élveztem a drámaírást.

A Brestyánszki B. Rozi, Kálló Béla és Tolnai Szabolcs összetételű zsűri döntése alapján a 3 író – 3 rendező – 3 ősbemutató néven hirdetett 19. Vajdasági Magyar Drámaíróverseny győztese Szögi Csaba lett, a második helyezett Pressburger Csaba, a harmadik Patócs László. A legjobb rendezésért Pongó Gábor érdemelte ki a díjat. A második helyezett rendező Lénárd Róbert, a harmadik Puskás Zoltán. A bírálóbizottság szerint Banka Lívia és Krizsán Szilvia a legjobb női szereplők, valamint Gombos Dániel a legjobb férfi főszereplő és Mészáros Árpád a legjobb férfi mellékszereplő.

A közönségdíját a Pongó Gábor rendezte legdinamikusabb, élvezhető, izgalmas, szórakoztató előadás nyerte, amelynek drámai szövegét Pressburger Csaba írta.

A két nap hőstett volt a szövegírók, a rendezők és nem utolsósorban az ősbemutatókban a szereplőket ragyogóan megformáló művészek – a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának és az Újvidéki Színház színészei –, valamint az Újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékei számára.

Kálló Béla így összegezte a három zsűritag élményét:

– Izgalmas élmény volt a három teljesen különböző és mégis párhuzamos világba tett utazás. A három dráma egészen más tartalmi, hangulati történeteket képvisel. Alkalmanként mégis találunk köztük összecsengéseket. Döntésünk során több szempontot vettünk figyelembe, de elsődleges volt az adott anyag gondolatisága, világának sajátságos eredetisége, árnyaltsága. Emellett figyelembe vettük a szituációk valós, játszható és színházi szempontból izgalmas lehetőségeit, a figurák plasztikusságát, többrétegűségét, egyediségét. A figurák élő jelenléttel képviselték a dráma alapgondolatát. Továbbá fontos szempont volt a dráma nyelvezete, a dialógusok mondhatósága, természetessége, színészileg megvalósíthatósága. Megpróbáltuk azonnal összekapcsolni az írott szót a megvalósulással. Minden dráma ilyen módon a célba is ért. A látottakat illetően azt gondolom, a közönség visszajelzése a mérvadó.

Kedden a késő esti órákban az Újvidéki Színház 46. születésnapjának keretében átadták a elismeréseket a 2018/2019-es évad legjobb művészi teljesítményeiért. A közönség szavazata alapján László Judit a legjobb női és Szalai Bence a legjobb férfiszereplő. Az epizódszerepekben Figura Terézia és Pongó Gábor tetszett a legjobban a közönségnek. Az Újvidéki Színház Kulissza-díját Vukašin Vojvodić érdemelte ki, Puskás Zoltán Vándor Köldök-pirszing Díja Szalai Bence kezébe került.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége