A napokban ért véget a Bolyai Filmműhely nyári tábora. Megyeri Gábor, a Bolyai Filmműhely társvezetője és a tábor egyik szervezője napilapunknak elmondta, hogy az idei alkalom különleges mérföldkő a Bolyai Filmműhely és a MayFly Filmklub életében, hiszen megalakulásuk óta immár huszadik alkalommal szervezték meg filmes alkotótáborukat. A jubileumi rendezvényre rangos vendégeket is elhívtak Zentára, akik szakmai előadásokkal, tapasztalataikkal és személyes tanácsaikkal segítették a fiatal alkotók munkáját.
A tábor első felének vendége Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, rendező és egyetemi oktató volt, a hét második felében pedig Lovass Tibor, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke érkezett a résztvevőkhöz.
Az előző évekhez hasonlóan az idei tábor is különösen termékenynek bizonyult. Az előadókkal, a diákokkal és a szervezőkkel együtt összesen huszonketten vettek részt a közös munkában, aminek eredményeként három nagyobb lélegzetű dokumentumfilm, valamint három rövidebb fikciós alkotás, filmetűd készült. Ezek mellett két olyan, hosszabb ideje formálódó projekten is dolgoztak, amelyek forgatása már évekkel korábban megkezdődött.
Az egyik ilyen munka az Andruskó Károly neves zentai grafikusművész életét és művészetét feldolgozó alkotás, amely mostanra jutott el abba a szakaszba, hogy a felvett anyagot vágóasztalra lehetett tenni, és megkezdődhetett a film végleges szerkezetének kialakítása. A másik, ugyancsak több éve készülő projektnek egyelőre még nincs végleges címe, de ennek anyagát is a tábor idején kezdték el feldolgozni és összeállítani.
A most forgatott és vágás alatt álló filmek várhatóan az ősszel készülnek el teljesen. Ezt követően a filmműhely tagjai több olyan hazai és magyarországi fesztiválra is nevezni szeretnék alkotásaikat, amelyeken korábban már sikerrel szerepeltek. Terveik között szerepel a szombathelyi Savaria Filmszemle, a Budapesti Diákfilmfesztivál, valamint a belgrádi országos diákfilmfesztivál is.



