Ada község napja alkalmából pénteken, szombaton és vasárnap Adán és Valkaisoron művelődési, szórakoztató, hagyományőrző, sport- és kulináris rendezvénysorozat várja a látogatókat a helyi önkormányzat szervezésében. A rendezvénysorozatot megelőzően csütörtökön Ada község napja alkalmából a képviselő-testület díszülésén kiosztják a nyilvános elismeréseket a község kitüntetettjeinek.
A színes és sokrétű községnapi rendezvénysorozat pénteken kezdődik az adai sétányon, ahol 14 és 22 óra között kirakodóvásár várja az érdeklődőket. Közben a szabadtéri színpadon 16.30-tól zenés-táncos művelődési műsorra kerül sor, amelyen a községi művelődési egyesületek és táncklubok tagjai lépnek fel. Majd ugyanott 20 és 24 óra között az Acoustrinx és a Rokovnik ex-YU rock együttes koncertezik.
A községnapi rendezvénysorozat keretében rendezik meg szombaton 7 és 14 óra között Valkaisoron a több évtizedes múltra visszatekintő hagyományőrző aratóünnepséget. Eközben Adán a rekreációs parkban 9 és 12 óra között Adica 2026 néven első alkalommal tartják meg az Ada-napi futóversenyt, amelyen 7 és 3 kilométeres futamon indulhatnak a futók, illetve több gyermekfutam lesz az óvodásoknak és a kisiskolásoknak. Az adai focipályán 17 és 19 óra között nemzetközi öregfiú-labdarúgótornát bonyolítanak le a házigazda Ada, a magyarországi Kecel és a szlovákiai Párkány csapatának részvételével. A szombati program az adai segédfocipályán zárul, ahol 21 órától koncertek várják a látogatókat. Fellép a legendás YU Grupa, a Bijelo Dugme Tribute Band és DJ Biggie.
Az adai lóversenypályán vasárnap egész napos rendezvény fogadja a látogatókat. A marhapörköltfőző versenyt 8 és 15 óra között bonyolítják le. Majd az adai Halász József Lovasklub szervezésében 15 és 19 óra között rendezik meg az országos próbaderbit, amelyen több futamban kiváló ügetőlovak indulnak. Emellett az adai rekreációs központban 11 és 13 óra között oldtimer-találkozót is tartanak, ahova szintén várják az érdeklődőket.



