Szombaton Piroson a Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében ünnepi műsorral emlékeztek meg a helyi magyarság letelepedésének 240. évfordulójáról. A település magyar közössége kis lélekszáma ellenére elkötelezetten ápolja hagyományait, és mindent megtesz identitásának, valamint kulturális örökségének megőrzéséért.
Az ünnepséget ezúttal a pirosi református egyház új gyülekezeti termében rendezték meg. A jelenlévőket Fain Valentin, a Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának vezetője köszöntötte.
– Nagy öröm számunkra, hogy idén is együtt ünnepelhetünk, és közösen őrizhetjük hagyományainkat. Egyesületünk célja, hogy összetartsa közösségünket, és értékeinket továbbadja a fiatalabb generációknak. Az egész éves munkáért köszönet illeti szakköreink vezetőit és minden egyesületi tagunkat, hiszen az ő lelkesedésüknek köszönhetően ezúttal is színvonalas műsort láthatunk. Köszönettel tartozunk a pirosi református egyháznak, amiért rendelkezésünkre bocsátotta ezt a termet, és lehetővé tette, hogy idén itt ünnepelhessük meg a pirosi magyarság letelepedésének évfordulóját. Mindenkinek hálásan köszönöm a közreműködését, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az ünnepség megvalósulhasson – fogalmazott Fain Valentin.
Az ünnepi műsorban fellépett a Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa, amely népdalcsokorral örvendeztette meg a közönséget. A pirosi óvodások és iskolások gyermektáncokkal, énekekkel és szavalatokkal készültek az alkalomra. Vendégként színpadra lépett a szávaszentdemeteri Szerémségi Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa és tánccsoportja is. Az est zárásaként a Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja mutatta be előadását.
A rendezvény a műsort követően kötetlen baráti együttléttel folytatódott a templomkertben, ahol a jó hangulatról a pirosi Classic Band gondoskodott. A szervezők ezúttal is vendégül látták az ünneplőket: italokkal és ízletes ételekkel kínálták a résztvevőket, akik jó hangulatban tölthették együtt az estét.
Megtelt a pirosi református egyház új gyülekezeti terme
Az óvodások is felléptek az ünnepi műrsorban
A szávaszentdemeteri Szerémségi MME vegyes kórusa
A vendégfellépők táncbemutatót is tartottak
Fehér Ferenc MME színjátszó csoportja színdarabot adott elő
A pirosi református egyház templomkertjében folytatódott az ünnepség
A pirosi Classic Band gondoskodott a jó hangulatról
Nyitókép: A Fehér Ferenc MME vegyes kórusa népdalokat adott elő / Fotó: Bancsi Ottilia



