2024. március 28., csütörtök

Természet, környezetvédelem, oktatás

A topolyai Arcus a harmincadik Öko-Camp szervezésére készül

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület minden évben arra törekszik, hogy saját hagyományait fenntartsa, miközben a megújulásra is hangsúlyt fektet.

Nem volt ez másként a 2019-ben sem, töretlenül aktívan működtek a tagjai, és arra törekedtek, hogy tevékenységükkel felhívják a figyelmet a természet értékeire és a környezet megóvására. Az egyesület programjai szinte egytől egyig hagyományos programok, melyek évről évre megrendezésre kerülnek, ám mindig van egy-két változtatás, újítás.

Egy civil egyesület életében fontosak mindazok a történések, amelyek az adott szervezet tevékenységi köréhez tartoznak, vagy amik a nevéhez fűződnek, hiszen a civil egyesületek ezekben mérik a sikereiket. A nonprofit szervezetek, mint az Arcus is, egy szokásos évértékelő alkalmával nem a befolyt pénzösszegeket, hanem a programokat, rendezvényeket és az ezek iránti érdeklődést veszik alapul.

Harkai Ákos, az egyesület elnöke elégedetten tekint vissza az elmúlt év eseményeire:

– Egyesületünk szem előtt tartja saját hagyományait, ennek tükrében pedig az elmúlt évben is a már megszokott és ismert programjaink, rendezvényeink kerültek megszervezésre. A Topolya község Művelődési Házával közösen szervezett Topolyai Téli Esték elnevezésű előadássorozattal kezdtük az évet, és elmondhatjuk, hogy tartalmas előadássorozat volt. Kiemelkedő, ezért külön ki kell hangsúlyoznunk, hogy az újonnan elindított Nemzetközi Természetismereti Rajzpályázatunk is nagy sikert aratott, ugyanis megközelítőleg háromszáz pályamunka érkezett, több országból. A nagy érdeklődés biztosítja azt, hogy a jövőben is megrendezzük ezt a rajzpályázatot, mely a változatos témáknak köszönhetően segít abban, hogy a részt vevő gyerekek egy kicsit utánaolvassanak, utánanézzenek a pályázat témáját adó állatnak, növénynek. Fontos megemlítenünk a tavaszi túráinkat is.

A hagyományos Sáfrány-túránk mellett az idén először a Hérics-túrát is megszerveztük, a tavaszi hérics megismertetése érdekében. Mindkét túránk népszerű volt, megközelítőleg harminc embert mozgatott meg mind a két alkalommal, a legkisebbektől a nyugdíjas korosztályig. A Fülemülék éjszakája sem maradt el, a szokásos keretek között zajlott le. Egyesületünk legrégebbi rendezvénye, az Öko-Camp azonban hatalmas meglepetést váltott ki az egész szervezői csapat számára. Nagyon rég nem volt ilyen népes táborunk, mint amilyen a huszonkilencedik volt. Hatvankét táborozónk vett részt, amit már önmagában abszolút sikerként tudunk elkönyvelni. Reményeink szerint a harmincadik tábor is hasonlóan népes lesz. Az elmúlt évben először került sor Természettudomány és média elnevezésű találkozónkra, melynek fő célja az volt, hogy a médiában dolgozóknak segítséget nyújtson, főként a természettudományokban használatos szakterminusok alkalmazására. A találkozó hozadékaként a jövőben egy segédanyag is elkészül ezzel kapcsolatban. A Vajdasági Fiatal Természetkutatók Találkozóját negyedik alkalommal tartottuk meg, és mind az előadók, mind az érdeklődők tekintetében elégedettek lehetünk. De ugyanígy elégedettek vagyunk a résztvevők számával, a témák változatosságával és a rendezvény hangulatával is. Az Európai Madármegfigyelő Napokhoz már több éve folyamatosan csatlakozik egyesületünk, és a polgárok is csatlakozhatnak mihozzánk. 2019-ben is voltak érdeklődőink, akik velünk együtt részt vettek a túrán. Az év utolsó programja a Bagolyles, mely az elmúlt évekhez viszonyítva ezúttal jóval több érdeklődőt vonzott. Külön öröm, hogy a gyerekek nagy érdeklődést tanúsítottak, aktívan részt vettek, és reméljük, hogy ez az érdeklődés megmarad.

A hagyományos programok és rendezvények mellett új dolgok is megjelentek az Arcus életében. Erről Sihelnik József, az egyesület titkára számolt be:

– A Természettudomány és média elnevezésű rendezvényünkről már volt szó, és említésre került az is, hogy e rendezvény folytatásaként a jövőben egy kiadványt állítunk össze. A segédanyag a médiában dolgozóknak, újságíróknak nyújt majd segítséget a természettudományokban használatos kifejezésekkel, fogalmakkal kapcsolatban. Természetes, hogy akik kevésbé járatosak a természettudományokban, azok nem mindig vannak tisztában egyes fogalmakkal, szavakkal, azok jelentésével. Nekik fog sokat jelenteni az általunk tervezett segédanyag. Emellett egyesületünk az elmúlt évben egy nem megszokott dologgal, az út menti keresztek felújításával is foglalkozott. Négy régi, meglehetősen rossz állapotban lévő fakeresztet vettünk pártfogásunkba, ezeket újítjuk fel, most zajlanak az utolsó simítások. A keresztek újraszentelését a 2020-ban fogjuk elvégezni. Kiadvány is készült, mely a felújított keresztek rövid leírását tartalmazza, és nagy tervekkel és nagy erőkkel készülünk a harmincadik, jubileumi táborunkra. Ezt az évfordulót szeretnénk méltóképpen megünnepelni, valamint táborozóink számára értékes tartalmakkal feltölteni.

A rendezvények és programok finanszírozását az Arcus Környezetvédő Egyesület pályázatok útján valósítja meg. Topolya község önkormányzata, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság járult hozzá ahhoz, hogy az egyesület folytathassa tevékenységét, megvalósíthassa programjait, rendezvényeit.