A magyarkanizsai Futó- és Úszófesztivál immár 44. alkalommal várja a benevezőket és a nézelődőket.
Vajdaság
Ma délelőtt tartották meg Beodrán a Szent Mária Magdolna-templom búcsúját, amelynek ünnepi szentmiséjén megáldották az új kenyeret is.
A kéttornyú templom története közel két évszázadra tekint vis...
Sváb ételeknek, a nagyszülők kedvencének: a frankfurti levesnek, a káposztás knédlinek és a császármorzsának az elkészítését tanították a hétvégén Bácskossuthfalván az Ady Endre Művelődési Központ...
Az 1978-ban alapított Tanyaszínház megkezdte idei nyári turnéját, amelynek nyitóelőadását hétfő este Szenttamáson tartották. A társulat az idén Vörösmarty Mihály klasszikusát, a Csongor és Tünde cí...
Bezdánnál a Duna vízhozama hétfőn 860 köbméter volt másodpercenként, Gombosnál 990, pedig ott már a Dráva vize is benne van a folyóban. Ez nagyon kevés, hiszen az 1965.
A Batyu tábort idén tartják meg harminckettedik alkalommal. Mint kiderült, a néptánccal és népzenével foglalkozó tábort a mai napig töretlen népszerűség övezi a fiatalok körében.

