Krónikus ellenzékhiány

A szélsőjobb jelenti a gyógyírt a problémákra?

Virág Árpád

2019. november 21., 15:08 >> 2019. november 21., 16:08

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Érdekes helyzeteket hozhatnak a mindennapok, nemcsak számunkra, egyszerű polgárok számára, hanem a politikai élet képviselői számára is. Ma ugyanis amiatt kell aggódnia az aktuális hatalmi felállásnak, hogy az ellenzék nem akarja magát megmérettetni, nagy része bojkottálja a tavasszal esedékes választásokat. Más körülmények között ennek egy hatalmi koalíció akár örülhetne is: lényegesen megcsappan a kihívók száma, így könnyebbnek tűnhet a választási győzelem learatása is. Csakhogy olyan pillanatokban, amikor az országban már egyébként is attól hangos a média, hogy nem egyenlő feltételek állnak a rendelkezésére a hatalmi és az ellenzéki pártoknak, hogy lehetetlen igazságos választásokat lebonyolítani egy igazságtalanul működő rendszerben, akkor már egészen más helyzet áll elő: a hatalomnak aggódnia kell, ha bojkottot hirdet az ellenzék, s kihívó nélkül marad, mert az rossz jelzés a világnak, az Európai Uniónak, a demokratikus alapelveket képviselő valamennyi nemzetközi tényezőnek, hiszen azonnal felmerül mindenütt a kérdés, hogy vajon minden rendben van-e a demokráciával az adott államban, valóban annyira rossz-e a helyzet a pártok megkülönböztetése miatt, tényleg lehetetlennek számít-e az igazságos választások lebonyolítása, tényleg igaza van-e az ellenzéknek, nincs más megoldás, csak a bojkott?

A napokban több olyan vélemény is napvilágot látott, amelynek a képviselői szerint a hatalomnak egyetlen eszköze marad a fent leírt esetben: csinál magának ellenzéket, ha már a meglévő annyira nem kooperatív, hogy legalább venné a fáradságot és részt venne a választásokon. Ebbe az irányba mutat két, nemrégiben történt eset is.

Köztudott, hogy amióta Vojislav Šešelj visszatért Hágából, politikai ténykedésének első pár hetét leszámítva, nem mutatkozott éppen a korábban még árulónak nevezett párttársai nagy kritikusának, a Szerb Radikális Pártból kivált most már régóta hatalmi Szerb Haladó Párttal szemben meglehetősen tapintatos volt, s úgy tűnt, cserébe meg is kapta saját népszerűsítésének a lehetőségét elsősorban azokon az országos kereskedelmi csatornákon, amelyekről még a tévét alig néző személy is tudja, hogy enyhén szólva sem a hatalom iránti kritika jellemzi a szerkesztéspolitikájukat. Reggeli műsorokban, politikai kerekasztalokon, esti valóságshow-kban szerepelt a radikális vajda, mintha ő lenne az ellenzék legjelentősebb és leghitelesebb képviselője, régi, mára semmit sem jelentő történetekkel és viccekkel szórakoztatta eme csatornák nézőközönségét, vagyis: esélyt kapott arra, hogy ne feledkezzenek meg róla az emberek azután sem, hogy még a hágai história is véget ért, s kiderült, senki sem akarja őt megölni Hollandiában. Közben a parlamentben igen visszafogott magatartást tanúsított, kormányellenes kijelentései inkább szimbolikusak, mint valódiak voltak. Eddig. A fegyvercsempészéssel kapcsolatos vádak megjelelését követően azonban a radikális pártvezér hirtelen retorikát váltott, s azt mondta, ki tudja, mi lett volna ebben az államban a szerencsétlen gyármunkással, akitől az információk származnak, akkor, ha azokat nem az ellenzéknek, hanem a rendőrségnek mondja el. Ez bizony már kőkemény kritika a hatalom és a rendszer ellen, amilyent korábban nem lehetett hallani tőle. Véletlen, hogy éppen most kezdett el ellenzékiesebben viselkedni? Aligha, a politikában ritkán történnek véletlenek.

Megalakult egy másik, szintén szélsőjobboldali ellenzéki szervezet is, a Szerb Jobboldal. Vezetője, Miša Vacić ismerős lehet sokak számára, hiszen egy évtizeddel korábban még rövidnadrágban ragasztgatta Belgrádban a Ratko Mladić sugárút utcanévmatricákat a sugárutak falaira, s ebben társa volt az akkor még szintén szélsőséges és Nyugat-ellenes politikát valló jelenlegi államfő is. Vacić az elmúlt időszakban sem volt tétlen, kijelentései gyakran sértőek és megalázóak voltak, ezért aztán feljelentéseket is tettek ellene. Most saját párttal próbálkozik, nagy fordulatot akar, jobbra terelni az országot és leszámolni többé-kevésbé mindenkivel. Vajon véletlen-e, hogy pont most, az ellenzékhiány idején alakította meg új szélsőséges szervezetét?

Mindehhez, persze, hozzá kell tenni azt is, hogy magának az ellenzéknek a soraiban, a bojkottáló táborban sem csupán demokratikus és toleráns erők foglalnak helyet. Az egyik legnagyobb ellenzéki vezető ma Boško Obradović, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom elnöke, aki korábban ugyancsak elítélt mindent, aminek normálisnak, elfogadhatónak, toleranciát érdemlőnek kellene lennie normális társadalmakban.

Mindennek ismeretében csak egy kérdés marad: mi vár a választásokat követően Szerbiára? Teljes „jobbra át”? A haladók győzelme jobboldali parlamentbe jutók és jobboldali kint rekedtek zajongása közepette? A válaszra tavaszig várnunk kell, de az már most nagy bizonyossággal kijelenthető: az egypólusúság még soha sehol sem tett jót a demokráciának és a polgárok szabadságjogainak. Nálunk sem fog. Ki van próbálva.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége