2024. április 24., szerda

Az utolsó töréspontra várva

A szerb diplomácia az elmúlt másfél-két évben Koszovó kapcsán számos sikert ért el a nemzetközi színtéren, ezzel nem győzött eleget dicsekedni az államvezetőség. Más kérdés, hogy Belgrád bravúros lépései vagy Pristina nemzetközi elítélést érdemlő intézkedései váltották-e valójában ki ezeket az „apró örömöket”, az pedig főleg más kérdés, hogy milyen célt, érdeket, jót szolgálnak a dicsekedésre okot adó történések. Annyi biztos, hogy Szerbia az európai és az egyesült államokbeli vezetőségek előtt is bizonyítani tudta ebben az időszakban, hogy a politikai labda most már nem saját udvarában van, elsősorban Pristina az a fél az utóbbi időben, amely nem hajlandó eleget tenni a korábbi megállapodásoknak, amely ellenségesnek nevezhető új megszorításokat vezet be, amely nem hajlandó figyelembe venni a választási eredményeket. Ráadásul a szerb diplomácia diadalának tekintik Belgrádban azoknak a lépéseknek a sorozatát is, amelyekkel a nemzetközi politikában ugyan nagy szerepet nem játszó, de tetszetős számadatok közé ettől még elkönyvelhető államok sorra vonják vissza a déli tartomány függetlenségéről meghozott korábbi döntéseiket, legutóbb tegnap éppen Ghána cselekedett ekképpen a szerb külügyminiszter bejelentése szerint. Mennyivel visz mindez közelebb a Koszovóval fennálló több évtizedesnek is bátran nevezhető konfliktus végleges rendezéséhez? Sokak szerint semennyire, sőt! Mások szerint meg a végleges megoldás előtt mindig kell egy töréspont, egy káosz, s ennek az elméletnek a képviselői bizonyára ennek az elviselhetetlenségig pattanó húrnak a megjelenését várják még most is.

Tény, hogy a koszovói kormányválság, Ramush Haradinaj lemondása, a választások, majd a radikális Albin Kurti kormányalakítói helyzetbe kerülése sem járul hozzá a szerb–albán viszonyok koszovói rendezéséhez. Most, amikor azt kellene kitalálni Pristinában, hogy milyen is legyen az új kabinet összetétele, amelybe be kell kerülnie a szerb tisztségviselők közül is néhánynak, s ennek az új kabinetnek folytatnia kellene a tárgyalásokat Szerbiával, Kurti arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Szerb Lista tagjait látni sem akarja a kormánypozíció közelében, s felírhat ő éppenséggel egy szerbet is a kormánytagok névlistájára, de kizárólag „megfelelőt”, s nem olyan politikai opció képviselőjét, amelyik „szeparatista módon másik állam politikáját képviseli és aláássa az alkotmányos rendet Koszovóban”.

A száz százalékos vámilletékek eltörlésének elmaradása, a Szerb Lista tagjainak diszkriminálása, a Nagy-Albánia elképzelésének hirdetése mind-mind „hátraarc” parancs a megoldás kereséséhez képest. Koszovónak tehát nem sürgős.

Ami Szerbiát illeti, megteheti, hogy feltételeket szab és elvárja a közben hozott negatív rendeletek eltörlését a dialógus folytatása érdekében. A dialógusért, melynek kapcsán ma már az sem biztos, az Európai Unió, esetleg annak csupán néhány tagállama, vagy az Egyesült Államok, az EU és Oroszország közvetítésével kellene-e a továbbiakban zajlania. Zavaros tehát a megoldáskeresést szavatolók körének gondolkodása is.

Túl sok a kérdés, a válaszokat szinte senki sem sürgeti. Belgrád sem fogja. Hamarosan indul a választási kampány, s a politikai színtér felfűtöttsége aligha tesz majd jót a tartós, békés, kiegyensúlyozott megoldás keresésének.