2024. március 29., péntek

A veszteségesek ne legyenek védnökök!

Az 561 közvállalat közül tavaly 393 mutatott ki nettó nyereséget

Az állam úgy döntött, megtiltja a veszteséggel gazdálkodó vállalatoknak, hogy védnökséget vagy adományozói szerepet vállaljanak. Ezt is tartalmazza a minap elfogadott kormányrendelet. A Cégnyilvántartási Ügynökség (APR) legutóbb közzétett jelentése szerint, melyet a 2017-re és 2018-ra vonatkozó pénzügyi kimutatások alapján készített el, tavaly 637 közvállalat volt köteles jelentést tenni gazdálkodásáról, közülük 561 tett eleget kötelességének.

Utóbbiakban 2018-ban 117 507 embert foglalkoztattak. Az 561 közvállalat közül tavaly 393 mutatott ki nettó nyereséget, 135 pedig veszteséget, az APR jelentéséből azonban nem derül ki, hogy melyik 135 közvállalat gazdálkodott veszteségesen.

Mint ismeretes, a közvállalatok veszteségeinek egy részét az állam a költségvetésből fedezi. Ezért legutóbbi ülésén a köztársasági kormány rendeletet hozott, melyben azt követeli a közvállalati igazgatóktól, hogy készítsenek pontos és aprólékos kimutatást ügyvitelükről a következő három évre.

A kormány azt is elvárja a közvállalatok igazgatóitól, hogy az említett periódusra vonatkozóan pontosan határozzák meg ügyviteli céljaikat, illetve a terveket és módszereket, melyek alapján és segítségével nyereséget valósítanak meg. Részletesen meg kell határozniuk beruházási terveik megvalósításának ütemét is, továbbá kötelesek tájékoztatni a kormányt adósságaikról és azok törlesztésének dinamikájáról.

A rendeletbe a többi között azt is belefoglalták, hogy azok a közvállalatok, melyek a folyó ügyvitel finanszírozására költségvetési eszközöket használnak fel, illetve amelyek a legutóbbi pénzügyi jelentésük szerint veszteséggel gazdálkodtak, jövőre nem vállalhatnak védnökséget és nem lehetnek adományozók sem. A nyereséggel gazdálkodóknak az lesz a feladatuk, hogy kimutassák a külön célokra (védnökségre, adományozásra, humanitárius és sporttevékenységre, reprezentációra, reklámra) szánt eszközök felhasználásának kritériumait. Ezek összege nem lehet nagyobb az ideinél.

Adatokat kell eljuttatniuk a kormánynak a megüresedett munkahelyekről, a foglalkoztatottak nemi és életkor szerinti összetételéről, az új munkaerő iránti igényekről. A közvállalati vezetőségeknek észszerűen kell tervezniük az új szolgálati járművek beszerzését, és alaposan meg kell indokolniuk az ilyen beszerzéseket.