Egymást erősítve a küzdelmekben

Pacséron találkoztak a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi református testvérgyülekezetek

K.P.D.

2019. szeptember 17., 11:16

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A hétvégén a pacséri református egyház adott otthont annak a hagyományossá vált testvér-gyülekezeti találkozónak, melyen a magyarországi Kisújszállás, az erdélyi Négyfalu, a felvidéki Felsőrás és Alsófalu, illetve a kárpátaljai Salánk református lelkészeit és gyülekezeti küldöttségét látták vendégül.

Öt testvérgyülekezet találkozója a pacséri református templomban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Öt testvérgyülekezet találkozója a pacséri református templomban (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A pacséri és a kisújszállási református egyház hagyományosan szoros kapcsolatához 1996-ban csatlakoztak az erdélyi négyfalusiak, 2010-ben a felvidéki egyházközség, és immár a találkozók rendszeres résztvevője 5 éve a kárpátaljai Salánk is. A több napos találkozó kapcsán Csányi Erzsébet pacséri lelkész elmondta, hogy ez a kapcsolattartás egy közös erőforrás minden résztvevő számára, hiszen valamennyi református gyülekezet azonos kihívásokkal, problémákkal küzd, elsősorban a gyülekezeti létszám fogyásával.

– Évről évre megerősítjük, bátorítjuk és biztatjuk egymás abban, hogy van értelme a mindennapi küzdelmeinknek. Hihetetlen erő- és energia szabadul fel mindannyiunkban e találkozók mentén. A pacséri reformátusok ősei Kisújszállásról származnak, és sokat jelent számunkra, hogy ez nemcsak egy 1786-os történelmi dátum, hanem ma is élő kapcsolat közöttünk. Megosztjuk egymással a határon túli gyülekezetek kisebbségi létével járó helyzetet, a megmaradásért történő harcunkat, a gondjainkat. Ugyanakkor feltöltekezünk reménységgel, erőt ad, hogy lám nem vagyunk egyedül a világban a problémáinkkal, a sokszor megoldhatatlannak tűnő kihívásainkkal –nyilatkozta a lelkésznő.

Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana

– Az idén négy egyházközségből mintegy negyven vendég érkezett hozzánk Pacsérra, akikkel szombaton Szabadkán tettünk sétát. A testvérgyülekezeteink küldöttsége is megismerkedhetett a város építészeti remekeivel, illetve a zsinagógával. A városlátogatást a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével sikerült megszervezni. A közös ebéd után Pacsérra tartva megálltunk egy megemlékezés, közös ima erejéig a bajmoki Akácfánál, este pedig kötetlen barátkozás kezdődött a Regionális Oktató Központban. A helyszínt a falu helyi közössége biztosította. Külön köszönettel tartozom gyülekezetem tagjainak, hiszen egyetlen hívó szó elég volt, hogy megkapjam a gördülékeny és szeretettel teli vendégfogadáshoz és a lebonyolításhoz a háttértámogatást, megerősítés ez számomra is, illetve valamennyiünknek sikerélmény – tette hozzá a lelkésznő.

A találkozó felemelő pillanata volt a vasárnapi istentisztelet, amikor is a felvidéki Felsőrás és Alsófalu református lelkésze, Tóth László hirdetett igét, a szeretettel teli, példamutató élet fontosságáról szólva, a szeretet határokon átívelő megtartó erejét és fontosságát hangsúlyozva. Ezután Liszka Noémi kisújszállási református lelkipásztor tolmácsolta gyülekezete üdvözletét. Az erdélyi Négyfalu üdvözletét Mák László Gyula lelkész hozta magával. A pacséri templomban felcsendült a nyári református gyermek és ifjúsági tábor nevelőinek éneke, Csányi Ágnes verset adott elő, majd a pacséri művelődési egyesület citerazenekara és vegyes kórusa szolgálata következett.

A vasárnapi ünnepséget megtisztelte jelenlétével Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke, és parlamenti képviselője, Nagy Ottó, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóhelyettese, és Szabolcski Szabolcs, a pacséri helyi közösség tanácselnöke.

Az öt testvérgyülekezet jövőre a kárpátaljai Salánkon tartja találkozóját.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége