Patthelyzet a rektorátuson

A hallgatók addig nem szabadítják fel az épületet, amíg az illetékesek nem ítélik el az SZHP állítólagos erőszakos fellépését – A rektor asszony ma délután betérhetett munkahelyére

P.E.

2019. szeptember 17., 20:59

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Ivanka Popović, a Belgrádi Egyetem rektora ma reggel hiába próbált bejutni a rektorátus épületébe, a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka oda bezárkózó egyetemisták nem engedték be. A rektor becsöngetett, ám a 15-20 hallgató közül senki nem reagált. A Szerbiai Rádió és Televízió értesülései szerint az épületbe egyedül az egyetemista prorektort engedték be, aki nem sokkal később távozott. A Tanjug hírügynökség később pedig arról számolt be, hogy a délutáni órákban a rektor asszony kis időre betérhetett munkahelyére, de az ott eltöltött időről a sajtónak nem kívánt nyilatkozni.

A Belgrádi Egyetem rektora ma csak délután juthatott be az épületbe (Fotó: Beta)

Ivanka Popović a reggeli órákban az újságíróknak még azt mondta, hogy a rektorátus alkalmazottjai megpróbálnak bejutni az épületbe fél kilenc körül, amikor egyébként hivatalosan elkezdődik a munkanapjuk. A rektor szavai szerint az alkalmazottak dühösek. Egyrészt azért, mert nem végezhetik a munkájukat, másrészt pedig azért, mert néhány ember miatt veszélybe került 100 ezer egyetemista érdeke. Mint hozzátette, reméli, hogy a tiltakozó hallgatókat nemes célok vezérlik, ám azokat nem ilyen eszközökkel kellene megvalósítaniuk. Ivanka Popović arra is emlékeztetett, hogy közeledik a harmadik beiratkozási időszak és ha a rektorátus nem dolgozik, annak negatív következményei lesznek a többi hallgatóra nézve.

– Értékelésem szerint a téma elpolitizálása ártalmas, hiszen társadalmunk már egyébként is megosztott. Semmi szükség arra, hogy a közöttünk tátongó szakadék tovább mélyüljön. A Belgrádi Egyetem mindannyiunk tulajdona, a közjót szolgálja, senki nem sajátíthatja ki. Mindenki érdeke, hogy a Belgrádi Egyetem független intézmény maradjon – fogalmazott Popović.

Az Egy az ötmillióból elnevezésű egyesületet támogató egyetemisták, továbbá más hallgatók, valamint egyetemi tanárok és közéleti személyiségek még pénteken délután tiltakozni kezdtek a rektorátus épülete előtt és ellehetetlenítették az épületbe való bejutást, majd hétfő hajnalban a hallgatók egy csoportja elvette a portástól az épület kulcsát és bezárkózott a létesítménybe. A tiltakozók követelik, hogy a Belgrádi Egyetem rektora követelje Ana Brnabić kormányfőtől Siniša Mali pénzügyminiszter leváltását – gyanús doktori disszertációja miatt –, valamint azt, hogy a jövőre megtartandó Universiade nemzetközi sportrendezvény ne legyen befolyással az előadások menetére. Mindemellett a hallgatók Mladen Šarčević oktatási miniszternek az oktatási kérdésekhez való hozzáállása, a Belgrádi Egyetem a Shanghai-listán való mélyrepülése és a karokon jellemző nem megfelelő feltételek miatt is tiltakoznak. Siniša Mali leváltásával kapcsolatban Ivanka Popović az N1 Tv-nek nyilatkozva közölte, hogy ez nem az egyetem hatáskörébe tartozik és egyébként is, Ana Brnabić miniszterelnök hétfőn állást foglalt erre vonatkozóan. A rektor arra kérte az akadémiai közösséget, hogy támogassák az egyetemet feladatai végzésében, mondván, hogy ezen feladatok egyike a Siniša Mali doktori disszertációja körüli gyanú felülvizsgálata.

Mindeközben a tiltakozó egyetemisták kitartanak amellett, hogy pénteken, amikor a rektori testület ülésezett, a Szerb Haladó Párt aktivistáinak egy csoportja behatolt az épületbe, valamint bántalmazták a jelenlevő hallgatókat. Amíg a rektorátus nem ítéli el ezt a fellépést, addig az épületet elfoglaló egyetemisták nem hagyják el az intézmény épületét, a rektorátusra pedig esetleg az egyetemista prorektort engedik be, közölte Mila Jovanović, a hallgatók egyike.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége