Búcsúi kavalkád volt Muzslyán

Húsz személy érdemelte ki a falu kitüntetését

k-ko

2019. szeptember 16., 21:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A hétvégén zajlott a hagyományos templombúcsú és faluünnep Muzslyán. A rendezvény három napján számos programot kínáltak a szervezők a településre látogatóknak, így mindenki megtalálhatta a kedvére való szórakozást.

Fotó: Kónya-Kovács Otília

A vásártéren kaptak helyet a gyerekek kedvencei, a körhinták, a kisautók, a trambulinok, de minden évben valami újdonsággal is meglepik a legkisebbeket, most a focirajongók rúghatták a bőrt egy célpontra, de az erőművészek is kipróbálhatták magukat.

Az idén is gazdag kiállításokkal kedveskedtek a látogatóknak, két helyszínen is voltak kézműves, vagy képzőművészeti alkotások. A művelődési műsorra ezúttal is sokan kíváncsiak voltak, erre az alkalomra érkeztek vendégfellépők is. Nagybecskerekről, a Petőfi MME-ből, illetve a Pionir művelődési egyesületből táncosok jöttek, bemutatkoztak a szentmihályi kis citerások és az énekcsoport tagjai is, fellépett az adai Vadvirág asszonykórus, a házigazdák, a Muzslai Petőfi Sándor MME-ből pedig bemutatkozott a Kisbanda citerazenekar, a Harmatcsöpp és a Százszorszép néptánccsoportok, valamint a citerazenekar és a vegyes kórus.

A falu elismeréseit a helyi közösség tanácsának díszülésén osztották ki. Húsz egyént tartottak érdemesnek a kitüntetésre, aki tevékenységükkel hozzájárultak Muzslya hírnevének öregbítéséhez. Az idén díjban részesült Barta Mária, a művelődési egyesület oszlopos tagja, mesefa, Mihajlov Aleksandar, a Lehel labdarúgója, Vastag Krisztián, a Lehel kézilabdaklub tagja, Papp Tibor, a Lehel sakk-klubjából is kapott díjat, Kapusi Ilona, a Nők Klubjának aktivistája, Lackó Ervin, az ÖTT tagja, Gabona Ferenc, a VMCSSZ elnöke, Selymesi Ágnes, az öregségi- és Miklós Valéria, a rokkant nyugdíjasok egyesületének tagja, Takács Zoltán, a Road Flyers Motoros Klub oszlopos tagja. Budai Rozáliát a Szeretetház jelölte a díjra, Hofgezáng Rozáliát pedig a Vöröskereszt helyi szervezete, míg Kukola Ibolyát, a nyugdíjasok sportszakosztályából jelöltették, Juhász Istvánt, a MAKK terjesztette be az elismerésre, Lackó Nándort a RÉMUSZ hagyományápolók egyesülete ajánlotta, Tóth Piroskát a polgárok egy csoportja támogatta, Kiss Gáspárt a Szent Márton Borkedvelők Egyesülete terjesztett be, Zombori Tibort pedig a MuzslyaNet egyesület jelöltette.

A díszülésen jelen voltak a testvértelepülések képviselői is Mindszentről, Bakonypéterdről és Mátramindszentről, ugyanakkor jelenlétével megtisztelte az eseményt Kovács Elvira parlamenti képviselő, Juhász Attila államtitkár, továbbá a város önkormányzatának képviselői is, de a környező települések polgármesterei is eleget tettek a meghívásnak, és együtt ünnepeltek a muzslyaiakkal.

A búcsú idején több koncertre, komolyzeneire, illetve egyházzeneire is sor került, ugyanakkor a lakodalmi zenét kedvelőinek is volt egy est, de a popzenét, illetve a rockot kedvelők sem maradtak koncertek nélkül.

A sportrendezvényekből sem volt hiány, a labdarúgók, a kézilabdázók is megmérettettek, sőt a gasztronómia világában is lehetett versenyezni, két főzőversenyt is tartottak a búcsú ideje alatt.

Búcsúfiából is volt, a különféle tetszetős játékok mellett még megtalálható volt a cukrászmesterek standjain az igazi búcsúfia, a mézes szív is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége