2024. április 19., péntek

Az összetartozás ünnepe

Rendkívül sikeresen zárult a VMÚE IV. Kárpát-medencei riporttábora Törökkanizsán

Kiváló hangulatban ért véget a hétvégén a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete IV. Kárpát-medencei riporttábora, amelynek keretében ezúttal Törökkanizsa és a községhez tartozó kistelepülések múltjának és jelenének meghatározó momentumait térképezték fel a résztvevők, akik között erdélyi, magyarországi és vajdasági újságírók is voltak, ők ilyen módon szerették volna szélesebb körben is népszerűsíteni, illetve az utókornak is megőrizni azokat az értékeket, amelyek fontos szerepet töltenek be az ott élők mindennapjaiban.

– Nagyon örülünk annak, hogy a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete éppen Törökkanizsát választotta a negyedik riporttábora helyszínéül, ugyanis megtisztelő számunkra, hogy olyan közösségként tekintenek ránk, amely példaértékű tevékenységet fejt ki. Nálunk mindenki fontos részét képezi az itt élő magyar közösségnek, amelynek építésében a legkisebb településeken élő emberek is nap mint nap részt vesznek azzal, hogy teszik a dolgukat, anélkül hogy azért bárki is külön köszönetet mondana nekik, és azt hiszem, mindenekelőtt ez az, ami összetart és megtart bennünket – hangsúlyozta a vendéglátók nevében Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke, hozzátéve, igen sokat jelent nekik, hogy a vendégek saját bevallásuk szerint nemcsak jól érezték, hanem otthon is érezték magukat Törökkanizsán.

– Ezúton is szeretnék köszönetet mondani egyrészt a VMÚE vezetőinek, amiért éppen ránk esett a választásuk, másrészt a résztvevőknek, amiért megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, hiszen úgy érezzük, ezáltal is megerősítettek bennünket abban a küzdelmünkben, amelyet a megmaradásunkért folytatunk, és abban a meggyőződésünkben, hogy igenis van értelme mindannak, amit teszünk – fogalmazott Újhelyi Nándor, aki a rendezvény zárásaként egy-egy igen impozáns kiadvánnyal is megajándékozta a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete IV. Kárpát-medencei riporttáborának résztvevőit, akik számára a Telepi Rádió, vagyis Heinermann PéterKlemm József és Léphaft Pál rendhagyó alkalmi produkciója koronázta meg a rendezvény záróestjét.

– Az idei riporttáborunk több szempontból is különleges volt, a kollégák közül többen is úgy fogalmaztak, hogy ez volt az eddigi legsikeresebb. Természetesen óriási szerepe volt ebben a házigazdáinknak, élükön Újhelyi Nándor elnök úrral, akinek az irányításával a vendéglátóink minden segítséget megadtak ahhoz, hogy a kollégák olyan riportalanyokkal találkozhassanak, akik élményszámba menő történeteket osztanak meg velük, illetve ahhoz is, hogy mindenki jól érezze magát és a lehető legideálisabb körülmények között dolgozhasson Törökkanizsán – emelte ki Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke, aki elmondta, az ilyen összejövetelek a munka mellett a szakmai tapasztalatcserére, illetve a mélyreható gondolatok egymással való megosztására is kiváló lehetőséget kínálnak, amit a résztvevők a valódi összetartozás ünnepeként élnek meg, éppen ezért az ilyen alkalmak mindig új lendületet adnak nemcsak a Kárpát-medence különböző szegleteiben működő szakmai szervezetek közötti együttműködésnek, hanem az azok hátterében meghúzódó személyes kapcsolatoknak, barátságoknak is. Hozzátette, a jövőben a riporttáborokban folyó munkába szeretnék minél eredményesebben bevonni a fiatalabb generáció tagjait is, ugyanis biztosak abban, hogy nekik is rendkívül sokat tudnának adni az ilyen módon megszerezhető tapasztalatok, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is.

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete IV. Kárpát-medencei riporttábora nemzeti jelentőségű vajdasági magyar rendezvény, amely a Magyar Kormány Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Tanács, valamint Törökkanizsa község önkormányzata, a Törökkanizsáért Egyesület és a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület támogatásával valósult meg. A riporttáborban született írásokból a hagyományokhoz híven ezúttal is kiadvány jelenik majd meg, amely várhatóan 2020-ban lát napvilágot, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete Délvidék felfedezése című sorozatának negyedik köteteként.