Új röntgengépek érkeztek

Folyamatos az új berendezések beszerzése a Szabadkai Közkórházban

vas

2019. július 19., 17:48

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Csütörtökön két új röntgengép érkezett a Szabadkai Közkórházba. Dr. Mirsad Maljanović, a Szabadkai Közkórház sebészeti ügyekért felelős igazgató-helyettese lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a Szabadkai Közkórházban folyamatos a felszerelések lecserélése.

(Fotó: Gergely Árpád)

– Egyes felszereléseket azóta nem cserélték le, amióta felépült a kórház épülete. Nagyon fontos, hogy most létezik egy olyan terv, amely szerint folyamatos a régi berendezések lecserélése. Mindenki számára fontos az, hogy modernizáljuk a kórházat, mert ezáltal jobban tudunk segíteni a pácienseken olyan újabb eljárásokkal, amiket nyugaton is alkalmaznak. Természetesen teljesen új berendezésekről van szó, nem használtakról. Igaz, nem a legdrágábbak berendezéseket vásároltuk, de a legmodernebb technológiával rendelkezünk, amilyennel az angliai, a németországi vagy az olaszországi kórházak is – nyilatkozta lapunknak az igazgató-helyettes.

Dr. Mirsad Maljanović (Fotó: Lackó Varjú Sára)

– Az egyik röntgengép rögzített és az a páciensek felvételezésére szolgál majd a radiológián, a másikat pedig a műtőben fogják használni. Az utóbbit C-karú röntgenkészüléknek nevezik, ami a beavatkozások közben segíti a sebészek munkáját. Az új gépek használatához az egészségügyi dolgozóknak egy képzésen kell majd átesniük, de ez nem igényel nagy erőfeszítést tőlük, mert már van képesítésük az ilyen gépek használatához. Arra számítunk, hogy ez nagyon gyorsan megtörténik. Ki kell őket csomagolni, és össze kell szerelni, a jövő hét folyamán pedig már üzembe is helyezzük a röntgengépeket – részletezte a szakember.

Nem csak az egészségügyi dolgozóknak jelentenek sokat az újítások, a páciensek is pontosabb képet kaphatnak majd a biztonságosabb gépek által.

– Az új eszközök sokat jelentenek a pácienseknek, mert pontosabb képet adnak a felmérésekről, ezáltal a gyógyulás is hatékonyabbá válik a számukra. A régi rögzített röntgengép legalább 35–40 éves, a helyette érkezett új pedig digitális, amit össze tudunk kapcsolni számítógéppel és a többi szükséges géppel a kórházban, amit a többi orvos is kezel. Ennek az eszköznek a segítségével pontos méréseket tudunk majd végezni, nagyítani tudunk, változtathatjuk a vetítéseket. A másik berendezésről szólva el kell mondani, hogy a műtőben már volt korábban is C-karú röntgengép, de most annál egy modernebb változat érkezett hozzánk, ami kisebb mennyiségű sugárzást bocsát ki, és pontosabb képet ad a betegen végzett beavatkozás közben – mondta dr. Mirsad Maljanović, és hozzátette, hogy az elkövetkező hetekben az ortopédia műtőjébe kerül majd egy új berendezés, aminek segítségével a térd- és a csípőprotézisek beültetését könnyítik majd meg.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége