Itt a nyár. Legalábbis abban az értelmezésben, hogy vége a tanévnek. A naptári és egyéb megközelítést inkább hanyagoljuk. Pepe kérdezgette még májusban, amikor hideg volt és javában esett az eső, hogy mikor lesz már nyár, mi meg azt mondtuk neki, amint kisüt a nap. Hát, így is lett. Kabátból fürdőruhába öltöztünk, illetve vetkőztünk. Meg jöttek a szúnyoglégiók.
Nyár van. Ez szuper! Vége az iskolának – Sára szerint ez sokkal szebben hangzik, mint a vége a tanévnek. Indul a lazaság. Lehet egész nap telefonozni, sorozatot nézni, semmit sem csinálni, feküdni az ágyon, fürdeni, az öcsivel/kutyával játszani, ribizlit falni, barátnőzni, táborba menni.
Nyár van, végre, Pepe már alig várta. Udvar, udvar, udvar… Fürdés, nagy barátkozások, kutyázás, macskázás, játék, tévézés, fürdés, fagyi, fürdés, fagyi. FAGYI.
Nyár van, már megint. Mit fogunk csinálni a gyerekekkel?! Amint két percnél tovább egy légtérben vannak, megölik egymást. Verbálisan minimum. De a tettlegesség sem kizárt. Sőt. Kizárt, hogy ne lenne. Megőrülünk, ha bent vannak, mert csak a cirkuszolás megy, nem lehet hallani, mit gondolunk. Ki nem mehetnek, millió a szúnyog, tűz a nap, a kutya fellöki Pepét. Fürödhetnének, de akkor a kutyát be kell csukni a boxába. Hoppá, hiszen még nincs kész a box. A francba! Ha még egy további fagyiért kunyerálni mernek, csődbe megyünk. Számoljuk a napokat a tábor kezdetéig, hogy bár egyik gyerektől kicsit pihenni lehessen. De akkor meg a másik (vagyis Péter) halálra unja magát. És különben is a tábor drága és semeddig sem tart. Újra egész nap azt nézzük, hogyan szívóznak egymással. Egyébként is, Sára csak lazul, telefonozik, sorozatot néz, semmit se csinál, fekszik az ágyon, semmire sem lehet rávenni. Akármilyen szépen mondjuk, meg se fogja hallani, ha meg, kiabálunk, akkor kiakad. Pepével meg nem lehet bírni, csak menne. Az udvarra, barátokhoz, fürdeni, kutyázni… Nincs egy pillanat nyugtunk tőlük. Meg fogunk őrülni.
Nyár van, hurrá! A diák már vakációzik, a tanár még nem, de már nincs annyi dolga az iskolában, Pepe eddig is otthon volt, s most végre itt lesz vele a többség is. Sajnos nem mindenki, mert én nyáron is dolgozom. Ez az első nyár, amikor nem leszek otthon. Furcsa. Az egész eddigi nyaraim az iskolaszünet jegyében teltek. Vagy diák voltam, vagy főállású anyaként és tanárfeleségként voltam otthon, vagy tanárként élveztem a nyári szünetet. És most nagyon furcsa. Nem az, hogy én nem vagyok otthon, hanem az, hogy ők igen. A zembör, mint szabadságon lévő tanerő főállású házisárkánnyá avanzsál, ő fog főzni, gyereket nevelni, mosni… (megőrülni.)
Nyár van, most lesz időnk mindenre. Francokat. De azért olyan jól hangzik. A konyhakert már nagyjából veszett fejsze nyele, egy csomó dolog ki sem kelt, néhány kirohadt, a maradékot meg benőtte a gaz. A fűnyírást még valahogy győzzük, de egynyári virágot alig ültettünk, mert úgyse lenne rá időnk. Meg a kutya letépi, kiássa, ráfekszik. Ja, a kutya területét is be kell szabályozni egy pötyke kis kutyaketreccel. Aztán csak új tetőt kell gyártani az egyik melléképületnek, a fél udvart átrendezni, menni fog ez. (Csak éppen nem az idén.)
Nyár van, haverok, buli. Most fogjuk pótolni az év közben elmaradt találkozásokat, a nagy, ráérős beszélgetéseket. Mindannyian ezt vártuk. De. Sok év tapasztalata alapján semmivel sem lesz most több időnk, ahogyan másnak sem, de olyan jó hinni benne, és tervezgetni, számba venni, kivel is láttuk egymást régen. Azért én még bízom benne, hogy lesz néhány jóféle találkozás, beszélgetés.
Nyár van, és végre együtt leszünk. Akármennyire is idegtépőek tudnak lenni a gyerekek, mégis ők a legfontosabbak. Még, ha meg is őrjítenek néha, szeretjük, amikor ott vannak körülöttünk, jó egy rakáson lenni. Évközben mindenki szalad a saját dolgai után, nyáron jó együtt lenni. Még akkor is, ha nem csinálunk semmit. Akkor is, ha ezek ketten alig várják, hogy valamiért egymásnak essenek. De nem baj, hiszen nyár van, és végre együtt vagyunk.
