2024. május 11., szombat

Szerbia Tokióban!

Belgrádban hihetetlen körülmények között zajlott le a rangos versenyhez méltóan izgalmas döntő
A horvátok (is) körömszakadtukig védekeztek (Ótos András felvétele)

A horvátok (is) körömszakadtukig védekeztek (Ótos András felvétele)

Szerbia Horvátország felett aratott 12:11 arányú győzelmével zárult a férfi Vízilabda-világliga belgrádi szuperdöntője, így a szerb válogatott a mezőnyből elsőként szerzett olimpiai kvótát.

Fergeteges hangulatban, zsúfolásig telt lelátók előtt kezdődött meg a mérkőzés. A két csapat már szerdán, a csoportmeccsek során is találkozott, akkor Szerbia magabiztos fölényét a hajrára elpuskázta. Mindkét együttesben égett a bizonyítási vágy, Belgrád közepén világligát nyerni nem kis dolog! Ennek megfelelően idegesen, hibákkal indult a találkozó. A horvátok hamar túljutottak a kezdeti bizonytalanságon, Ivan Buljubašić és Ante Vukičević révén kétgólos előnyt szereztek. A szerbek – a szerdai párharchoz hasonlóan – ezúttal is parlagon hagyták az előnyeiket, hátul amennyire tudták, tartották a frontot, Branislav Mitrovićnak jó néhány bravúrra szüksége volt. Tizennyolc másodperccel az első negyed lefújása előtt végre megtört a jég, Miloš Ćuk pazar gólt lőtt középről. A szegény embert persze az ág is húzza, a görög bíró kicsit sem díjazta a szerbek védekezését, az utolsó pillanatban megítélt büntetőt Maro Joković kíméletlenül bevágta.

Filip Filipović csapatkapitány (középen) nemcsak jó tanácsokkal látta el társait, hanem a döntő legjobbja lett ((Ótos András felvétele)

Filip Filipović csapatkapitány (középen) nemcsak jó tanácsokkal látta el társait, hanem a döntő legjobbja lett ((Ótos András felvétele)

A második negyed Loren Fatović ötösével indult, 4:1 állt már a táblán, Filipovićék egyszerűen nem találtak magukra. A szerb gólképtelenséget Dušan Mandić bombája törte meg, majd a házigazda elképesztő sorozatot produkált: Stefan Mitrović is feliratkozott a listára, Filip Filipović a padról érkezve egyenlített (4:4). Védelemben B. Mitrović a lövőket és a kapufát megbabonázta, a horvátok percekig nem tudták bevenni a kapuját, miközben a tömeg már Andrija Prlainović vezetést jelentő gólját ünnepelte. Újabb Mandić-találat érkezett, míg védelemben az Alexandrescu–Sztavridisz páros szórta rendesen a népet, a horvátok a negyedben másodszor is betaláltak, de a házigazda őrizte az előnyét (6:5).

A térfélcsere után mindkét oldal sokat hibázott, a szerbek nagyobbat: egy rossz passz után Vukičević egyenlített. Flipovićék továbbra is lehetőségek tömkelegét szalasztották el, egyértelműen a kapus Mitrović volt a mezőny legjobbja, az összes ziccert azonban ő sem háríthatta, így Horvátország átvette a vezetést. Mandić értékesített ötösével, s azonnal érkezett a válasz, a feszültség egyre nőtt. Egy perccel a negyed vége előtt Dejan Savić időt kért, ám a figura se elsőre, se másodikra nem jött be, a túlodalon viszont Andro Bušlje kíméletlenül bevarrta a helyzetet, így 8:7-es horvát vezetéssel kezdődött az utolsó negyed.

Hibák sorozatával indult a záróakkord, egyik együttes sem tudott betalálni. Szerbia rendre egyenlített, a kezdeményezést azonban nem tudta magához ragadni, a horvátok tartották előnyüket. A hajrában Mandić villant, csavarja beakadt, így életben maradtak a szerb remények, sőt! A bírók továbbra sem kímélték a játékosokat, amíg Szerbia akcióból talált be, a horvátok előnyt kaptak. Az utolsó pillanatig feszült partit végül S. Mitrović megmozdulása és Filipović kíméletlenül bevarrt büntetője zárta: előbbi befordult emberével, a csapatkapitány pedig nem hibázott.

Szerbia ezzel tizedik világliga-trófeáját is begyűjtötte.

Fatović és Kayes bizonyított

A bronzmérkőzés ausztrál fölénnyel indult, az egykori magyar légiós, Joseph Kayes remekül használta ki helyzeteit, Spanyolország az első negyedben nem tudott mit kezdeni Elvis Fatović délszlávokat idéző védelmével. A második negyedben Ortega révén behozta ugyan lemaradását a spanyol együttes, Ausztrália azonban mindig egy lépéssel – és egy találattal – előttük járt (5:4).

A nagyszünetet követően Lachlan Hollis előnyből volt eredményes, majd Blake Edwrds gyönyőrűen dőlt ki a blokk elől, és rendesen „lepókhálózott”, másfél perccel később pedig a magyar bajnokságban pallérozódó Aaron Younger lőtte második gólját, Ausztrália elszakadni látszott. Spanyolország kapaszkodott ugyan, közelebb viszont nem nagyon tudott férkőzni, Fatović remekül összerakott együttese őrizte a különbséget.

Az utolsó játékrészben Martin mester a kapuscserében bízott, joggal: az ausztrálok kissé elbizonytalanodtak, s ez elég volt a spanyol felzárkózáshoz. A negyed felénél 9:9-nél jártak a csapatok, a fáradtság már megtette a magáét, őrült úszóverseny kezdődött a medencében, amit csak a bírói ítéletek törtek meg, de találat csak nehezen született. Kayes igazolta, nem véletlenül töltött annyi időt Magyarországon (később a meccs emberének választották), a döntő pillanatokban nem remegett meg a keze, újfent vezetéshez juttatva Ausztráliát. A spanyol szakvezető az utolsó percben élt az új szabályok nyújtotta lehetőséggel, kapusát is előreküldte, aki gólt is lőtt (11:10), izgalmassá téve az utolsó momentumokat. Ausztrália azonban „ráült” a labdára, a spanyoloknak több lehetőség nem jutott. Fatovićék borították tehát a papírformát, legyőzték a jóval esélyesebbnek vélt spanyolokat, a horvát szakember munkája egyértelműen meglátszik a csapaton.

Eredmények, rájátszás az 5–8. helyért: Magyarország–Kanada 15:8, Japán–Kazahasztán 13:12. Elődöntő: Ausztrália–Szerbia 11:16, Horvátország–Spanyolország 10:8. A 7. helyért: Kanada–Kazahsztán 16:17. Az 5. helyért: Magyarország–Japán 15:13. A 3. helyért: Ausztrália–Spanyolország 11:10. A döntő: Szerbia–Horvátország 12:11.

A döntő utáni nyilatkozatok

Ivica Tucak: A körülmények rendkívül nehezek voltak, ezt sem ők, sem mi nem tudjuk befolyásolni, az eső mindkét csapat számára ugyanúgy esett. Az utolsó negyed döntőnek bizonyult, sajnos mikor a szerbek hullámvölgybe kerültek, nem tudtuk kihasználni. Sokat hibáztunk, segítettünk nekik, főleg a döntő szituációkban. Könnyű gólokat engedtünk nekik, így vissza tudtak jönni a meccsbe akkor is, amikor már úgy éreztük, a javunkra fordítottuk a találkozót. Ezt nagyon sajnálom. Természetesen ennek ellenére gratulálok mindkét gárdának, ilyen körülmények közt nem volt egyszerű helytállni.

A játékosoknak egykori csapattársuk, Vanja Udovičić sportminiszter is gratulált (Ótos András felvétele)

A játékosoknak egykori csapattársuk, Vanja Udovičić sportminiszter is gratulált (Ótos András felvétele)

Dejan Savić: Nem tudok eléggé hálás lenni a közönségnek, mely ilyen időben is kitartott és végig buzdított bennünket. Ez a győzelem az ő érdemük is. Fontos mérkőzést nyertünk, presztízscsatát, ráadásul egy lépéssel közelebb kerültünk a tokiói olimpiához. Mindkét csapat sokat hibázott, annak örültem volna, ha hamarabb eldönthetjük a találkozót. A két legjobb csapat vívta a döntőt, büszke vagyok a fiúkra, hogy itthon ilyen teljesítményt nyújtottak. Szép időben, legalábbis normális időjárási feltételek közepette más fényben láthatnánk a találkozót.

Stefan Mitrović: Horvátország ellen minden mérkőzés nehéz, a mai különösképp az volt, a hazai közönség amennyire segített, ugyanannyira terhet is rótt ránk. Fontos, hogy az első alkalmat kihasználtuk és olimpiai kvótát szereztünk. Kissé idegesen kezdtünk, ami az egész mérkőzére rányomta a bélyegét, sok hibát vétettünk játék közben, de ismét megmutattuk, miért voltunk és vagyunk a legjobbak. A lefújás pillanatáig hittünk benne, hogy képesek vagyunk nyerni, köszönettel tartozom a csapattárasaimnak, hogy ezúttal is így játszottak. A világbajnokságon még nehezebb dolgunk lesz, rengeteg munka vár még ránk addig, de remélem, hogy előtte kapunk egy kis pihenőt.

Filip Filipović: Az elején megnehezítettük a saját dolgunkat, aztán az időjárás is rátett egy lapáttal, én ilyen körülmények között még nem játszottam. Az utolsó ötösnél hallottam a közönség bíztatását, nem könnyű ötezer embernek megfelelni, de akkor, abban a pillanatban csak még több erőt adott, lehet, hogy én sem hittem magamban annyira, mint ők bennem. Hálás vagyok ezért nekik.

Magyarország ötödik

A Märcz Tamás irányította magyar válogatott ötödikként végzett, miután a helyosztón 15:13-as győzelmet aratott Japán felett. A kapitány szerint reális eredmény született, bár a viadal előtt jobb helyezést remélt.

„Nagy segítség volt a világliga abban, hogy tétmérkőzésen láthattam ezeket a játékosokat, persze még jobb lett volna, ha mondjuk a szerbek vagy a horvátok ellen is tudunk játszani. Ugyanakkor jó torna volt, és kellőképpen nehéz, amelyen, úgy gondolom, ezzel a nem komplett csapattal a negyedik-ötödik hely körül volt a realitás” – nyilatkozta a szakvezető. Hozzátette, hogy a négybe jutásra nagy esély volt, és hangsúlyozta, hogy senkinek sincs biztos helye a válogatottban, még mindenkinek bizonyítani kell, ha be akar kerülni a vb-re utazó csapatba.

A válogatott a továbbiakban a Margitszigeten folytatja a munkát, vasárnaptól pedig a BENU-kupán szerepel, ahol Görögország és Franciaország lesz az ellenfele. A szövetségi kapitány a tornát követően jelöli ki 13 fős vb-keretét, amely először Japánba utazik, és onnan megy majd át a dél-koreai Kvangdzsuba.

Kardost eltiltották

A magyarok első számú hálóőrét, Kardos Gergelyt az Ausztrália ellen elvszített negyeddöntő (16:15) után a nemzetközi szövetség (FINA) brutalitás miatt három meccsre eltiltotta, így a Märcz-legénység az utóbbi két meccsén – Kanada és Japán ellen is – 12 játékossal kényszerült kiállni, sőt, a júliusban esedékes dél-koreai világbajnokság első mérkőzésére sem nevezhető teljes létszám.

A FINA technikai bizottsága (TWCP) az Ausztrália elleni mérkőzés lefújását követően még a helyszínen kielemezte a meccs felvételeit, és megállapította, hogy a magyar kapus brutalitást követett el a negyedik negyedben – az ausztrálok játékosa vérző fejjel hagyta el az úszómedencét – ezért rótta ki rá utólag a szigorú büntetést.

Nyitókép: A horvátok (is) körömszakadtukig védekeztek (Ótos András felvétele)