„Menővé vált a költészet”

Interjú Celler Kiss Tamással

Gruik Zsuzsa

2019. május 30., 15:27

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Celler Kiss Tamás költő Verbászon született, Szenttamáson él. Első verseskötete 2015-ben jelent meg Anyaméh címmel, amiért Sinkó-díjjal tüntették ki. Második verseskötetének megjelenése az idei év végén, de legkésőbb a jövő év közepéig várható. A májusban megtartott Énekelt Versek Zentai Fesztiváljának kötelezően megzenésítendő költeményéül az És táplálni című versét választották. A fiatal költőt a versek értelmezéséről, a verseiben föllelhető személyességről és a költészet népszerűségéről kérdeztük.

Többször mondtad már, hogy egészen kis korod óta szereted a verseket. Van olyan vers a gyerekkorodból, amelyet nagyon szerettél?

C. Kiss Tamás (Gergely József felvétele)

C. Kiss Tamás (Gergely József felvétele)

– Teljesen más olvasói vagy szakmai szemmel nézni egy verset. Az első vers, amelyet igazán megértettem, Márai Sándor Mennyből az angyal című verse volt. Ez egy ötvenhatos megemlékezésen hangzott el, egy idős néni szavalta. Nehéz volt nem megérteni, mert ötvenhatos képeket is vetítettek közben. Az volt az alapélményem, hogy én ezt a verset értem. Éreztem, hogy miről szólt ötvenhat, és hogy mi a viszonyom hozzá. Kisebb koromban, az óvodában nagyon szerettem verseket mondani. A nagytatámnak volt egy magnója, erre mindig fölmondtam az éppen aktuális verset, amelyet meg kellett tanulnom. Így lett egy csomó kazetta, amelyen verseket mondok. Ezek gyerekversek voltak, például Nemes Nagy Ágnestól.

Közelebb lehet hozni a verset az emberekhez, ha performance-ként előadják, mint ha papíralapon tárják az olvasó elé?

– Mindenféleképpen. Az is sokat jelent, ha a szerző jól föl tudja olvasni a saját szövegét. Ez nem mindig magától értetődő, hiszen vannak nagyon jó szerzők, akik nem jó fölolvasók, nem tudják láttatni a szöveget. A közönséget akár még csalódás is érheti, hogy a vers olvasva nagyobbat üt, mint a szerző előadásában. De teljesen más hatást tud kiváltani az, ha egy színész olvassa fel, vagy ha megzenésítve hallja a verset.

Az Énekelt Versek Zentai Fesztiválján az És táplálni című szerzeményed volt a kötelezően megzenésítendő vers. Számodra ezek a földolgozások fölruházzák valamiféle többletjelentéssel a versedet?

– Mindenképpen, még ha nem is elsősorban számomra, hanem inkább a hallgatóság számára. Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog. Én megírom a verset, de ez akkor kezd el élni, ha valaki elolvassa. Ha ez zenével történik meg, az előadó is beleteszi a lelkét, akkor egy sokkal összetettebb értelmezési tartomány nyílik meg. A zene ilyenkor támogató erőként jelenik meg. A zenét sokkal könnyebb megérteni, univerzálisabb, ezáltal az én versem is több emberhez el tud jutni, sokkal több ember magáévá tudja tenni.

A verseid nagyon személyesek és őszinték. Fontos szempont, hogy könnyen befogadhatók legyenek?

– A személyesség és még inkább az őszinteség az, ami egyértelműen fontos. Olyan világban élünk, ahol a média által bármi igazzá válhat. Sokszor a marketingbe befektetett pénz mennyiségén vagy az adott produktum tálalásán múlnak dolgok, nem pedig azon, hogy mennyire őszinte, és mi az, amit elmond. Ezért ha a mai világban hiteles és releváns megszólalási módot keresünk, akkor annak az őszinteségben kell gyökereznie.

Nehéz ez a fajta kitárulkozás?

– Nem éreztem soha nehéznek, sem pedig kényszernek. Egy vers nem minden esetben önéletrajzi indíttatású, de az olvasó keresi a referenciapontokat. Ha a vers egyes szám első személyben íródott, akkor az olvasó azt gondolhatja, hogy az a szerzőről szól, és minden úgy történt, ahogy le van írva. Nem mondom, hogy nem éreztem ezzel kapcsolatban néha kellemetlenségeket, de az nem különösebben érdekel, hogy a saját bőrömet vásárra viszem. Más az, ha a családomról vagy valaki másról írok verset. Ha valaki ismer, akkor név nélkül is fel tudja fedezni, hogy kiről van szó. Ezen el szoktam gondolkodni, hogy hol van az a határ, ameddig elmehetek. Igyekszem, hogy ne sértsek meg senkit a szövegeimmel.

Szerinted mennyire fiatalos ma a költészet?

– Azt látom, hogy a fiatalok körében menővé vált a költészet, elég csak a Facebookra vagy az Instagramra gondolni. Vannak költészetet népszerűsítő platformok, amelyeket szép számban követnek és kedvelnek a fiatalok. Lackfi János például sztárköltővé vált a Facebookon. A vers alapvetően rövid, és sokkal könnyebben olvasható a mobiltelefon képernyőjén, mint a próza. A hetvenes évektől nagyjából 2010-ig a próza volt a magyar irodalom zászlóshajója, lehet, hogy még most is az. De egyesek észreveszik a fordulatot ez ügyben, és én is úgy látom, hogy a költészet kezd egyre népszerűbbé válni a prózával szemben. Ha görgeted a Facebook-hírfolyamot, és szembejön egy vers, gyakran azon kapod magad, hogy már el is olvastad. Így valamilyen szinten hatással van rád, befészkel a gondolataidba. Hosszabb szövegeket, prózát hajlamosak vagyunk csak gyorsan végigpörgetni, nem elolvasni. Én ritkán írok hosszú verseket, az adott gondolatot minél világosabban és közérthetőbben igyekszem megfogalmazni.

Vajdasági, vidéki, pályakezdő költőként hogyan lehet érvényesülni?

– Attól függ, mit tekintünk érvényesülésnek. A magyarországi folyóiratokban való megjelenés tekintetében mi sem vagyunk elmaradva. Az internet megkönnyíti a szöveg elküldését: az e-mail néhány pillanat alatt megérkezik a folyóirat szerkesztőjéhez. Mondják, hogy az érvényesüléshez személyesen is jelen kell lenni, elsősorban Budapesten. Valószínűleg ebben is van igazság.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége