A volán mögött ülő frusztrált vezetők és a közlekedési dugók éráját éljük, ez nem vitás. A jelenség elkerülhetetlen és kiküszöbölhetetlen, a világ nagyvárosaiban mindenhol megkeseríti az urbánus életet. Néhol már megszokták, beletörődtek, máshol az autósok még mindig rá-rátenyerelnek a dudára. Újvidéken a közlekedési dugót úgy élik meg, mintha legalábbis egy átmeneti, mások hibájából bekövetkezett, „ha az a félkegyelmű nem tette volna, akkor nem lenne” típusú, tülköléssel és szitkozódással kiküszöbölhető rosszról lenne szó. Nem értik, hogy a dugó egy igen összetett, társadalmi-politikai történésplatform derivátuma, amelynek ők, a volán mögött, ugyanolyan előidézői, mint a fotelekben döntéseket hozó vezetők.
A Kiszácsi utca is különösen forgalmas útvonal, teljes forgalomkorlátozás van érvényben már hónapok óta, a korábbi bejelentés szerint május 15-ig kellett volna befejezni a csatornázást.
Forgalomkorlátozás. A közlekedési dugók talán leggyakoribb, közvetlen kiváltó oka, leginkább az úttest ilyen vagy olyan okból történő eltorlaszolása miatt vezetik be. Egyre gyakrabban, és ahogy az elmúlt évtized tapasztalatából levonhatjuk, egyre kevesebb indokoltsággal rendeli el a hatóság. Hogy miért? Mint ahogy már említettük, komplex társadalmi és politikai mozgások körvonalazódnak a háttérben. Mindenekelőtt a pénz mozgása. Közpénzek vagy magántőke, de mindenképp a nyereségnövelési kényszer az, ami a forgalomkorlátozásokat egyre bosszantóbbá teszi. Valaki, valahol a munkálatok kivitelezésének zavaros, áttekinthetetlen pénzelési rendszerében a közterület-használatot dinárba, euróba konvertálja, és zsebre rakja.
A Felszabadulás sugárút mentén már hosszú évek óta parkolóhely-felújítási munkálatok folynak, szakaszosan. Ha nem a munkagépek állnak a „villogósávban”, akkor polgártársaink használják megállósávként. Így a hatsávos sugárút eleve már csak négysávos.
Leggyakoribb példa a munkagépek parkolása az építkezés helyszínén. Nem kell mindennap komoly logisztika kíséretében hozni-vinni őket, egyszerűen lezárunk egy utcarészt, és ott, a helyszínen leparkoljuk őket. Ugyanez a forgatókönyv érvényesül az építőanyag leszállítása során is. Egy nagy nyergesvontató rakomány megrendelése sokkal olcsóbb, mint minden másnap egy-egy kisteherautónyi tégla, homok vagy cement megrendelése a helyszínre. Itt van az úttest egyik sávjában felállított emelődaru kérdése, az építkezési kerítések pontos helye és még megannyi „apróság” is, amelyek mindegyike a közterület bitorlását nyers profittá alakítja át.
A Pap Pál utcában folyamatos a forgalomkorlátozás, 2024 tavasza óta több ponton is mamutépítkezés folyik. Az építőanyag-beszállítók akkor torlaszolják el az utcát, amikor éppen megfelel nekik. Esetenként még a gyalogosforgalmat is ellehetetlenítik, mert akkora gépeket parkolnak le, amelyek még a járdarészre is rátelepednek.
A közmunkálatok esetében az „idő az pénz” modell érvényesül, de a sokat pufogtatott közhelytől eltérően fordított változatban. Minél jobban elhúzunk egy melót, valahol, valamilyen perverz mikrogazdasági kalkuláción keresztül annál nagyobb haszonra tehet szert valaki a rendszerben. Lehet, hogy épp az a szerv, amelyik a késedelemért felszámolt, szerződésbeli „penálokat” megfizetteti, vagy lehet, hogy az, aki a szükségesnél szándékosan háromszor hosszabbra beharangozó építkezés befejezését jóval a határidő lejárta előtt bejelenti nagy médiacsinnadratta kíséretében, ki tudná megmondani…
A Makszim Gorkij utcában már hosszú hónapok óta csatornáznak, szakaszosan, bosszantóan lassú tempóban. A legutóbbi munkaszakasz kezdetén az építkezési kerítéseket a május elsejei ünnepsort megelőző napon már kihelyezték, lezárták a forgalmat, de a munkagépek csak a hosszú hétvégét követően jelentek meg. Soha nem fogjuk megtudni, hogy kinek áll érdekében lezárva tartani ezt a különösen forgalmas utcát minél hosszabb ideig.
A kocsmárosok a járdafelület 2/3-ára „kerthelyiséget” építhetnek, de nem ám akárhogy: 10–15 centiméter magas deszkapadlóra tehetik csak a székeket, az aszfaltra nem! Melósok ezrei szerelik össze, majd szerelik szét ezeket városszerte minden évben. A forgalomkorlátozás „legpolgáribb” formája a pofátlan parkolás – odaparkolok az épületem bejáratába, nekem jó. Nem ázok meg ha esik az eső, nem fogyasztok el minden este fél liter benzint meg 20 percet az időmből arra, hogy körözök a lakónegyedben szabad hely után kutatva. A többiek meg kerülgessék az autómat, elvégre elférnek mellette…és valóban elférünk. A járdán parkolt autók meg az építkezési kerítések között. Pontosan ez a gondolkodásmód érvényesül az utóbbi bő tíz évben Újvidék utcáin és a valamikor szélesnek számító sugárútjain. A pofátlan nyomulás, egymás letaposása, dzsungelbeli szokásrendszer… Kolléganőnk körbejárta a várost, lencsevégre kapott néhány olyan pontot, amelyeken már hosszú, esetenként sok éve bosszantó forgalomkorlátozás van érvényben. Meg valószínűleg lesz is még sokáig.
A rakpart sem autózható, pontosabban csak egy irányban – a városból kivezető útvonalon. Az autósok morognak, mert a nem felásott sávot szerintük használhatnák „váltakozó üzemmódban” is, azaz úgy, hogy egy alkalmi villanyrendőr jelezné a forgalom irányát. Ehelyett azonban inkább a teljes forgalomkorlátozás mellett döntött a hatóság.
A belváros szívét keresztülszelő Modena utcában pontosan 4 évvel ezelőtt kezdődött a mélygarázs építése. Akkor azt mondták, legfeljebb 2 év alatt mindennel elkészülnek. Nos, azóta a kétirányú gyalogosforgalom egy helyenként alig 80 centiméter széles alagútban bonyolódik le, és… láss csodát: valóban elférünk benne. Az utcának az a része, amely korábban a gyalogosok és kerékpárosok rendelkezésére állt, 35 méter széles.
Vízvezetékcsere Zürich belvárosában. A csövek legalább százévesek, valóban cserére érettek, és nem csak azért cserélik őket, mert „most van meg rá a keret”, vagy mert valamelyik cégnek „kell a meló”. A helybeliek a megszokott utakon közlekednek, az árkok fölé több helyen hidacskákat tesznek, hogy ne kelljen keringeniük. A „hidacskás” megoldást Újvidéken is alkalmazták, még 15 évvel ezelőtt is az úttestet átszelő árkok fölé kora délután, az aznapi meló elvégeztével a munkások 2-3 cm vastag acéllapokat húztak, így másnap reggelig autóval is közlekedhettünk az építkezés területén. Ilyesmit már nagyon régen nem láttunk sehol. Bocsánat, Zürichben láttunk.
Térkőburkolat-felújítás Eindhovenben. Ott is kerítések jelzik, hogy hol kezdődik az építkezés, de a hollandoknak nem kell megkerülniük az egész városnegyedet ahhoz, hogy átkeljenek az utca túloldalára. A dél-olasz Siracusa UNESCO védelem alatt álló Ortygia városrészében az esetenként félezer éves épületeket, közterületeket folyamatosan tatarozni kell ahhoz, hogy megőrizhessék őket, a turisták deszkákból ácsolt alagútszerűségeken közlekednek, hogy ne essenek a fejükre kövek, és eljutnak mindenhova. A forgalomkorlátozás újvidéki értelmezése nagyon elüt az európaitól, valószínű, hogy megvan rá a magyarázat.
Nyitókép: A belváros szívét keresztülszelő Modena utcában pontosan 4 évvel ezelőtt kezdődött a mélygarázs építése (Fotó: Dávid Csilla-Szeli Balázs)
