A visszatérés esélyének pártfogója

Senki sem próféta a saját hazájában – tartja a közmondás, amely az ismerőseim közül senkire sem vonatkozik oly mértékben, mint dr. Mirnics Károlyra. A kutatóorvosra, aki 35 évvel ezelőttig mást sem akart, mint Vajdaságban érvényesülni és a szülővárosában maradni. Több kísérlet után azonban úgy döntött, hogy egyirányú jegyet vált Amerikába, ahol immár egy évtizede a világ egyik legismertebb fejlődéstudományi intézetének igazgatója és dékánja. Az agyi betegségekkel kapcsolatos molekuláris neurobiológia területén végzett tudományos tevékenységét és a közösségben betöltött szerepvállalását számos helyi és nemzetközi díjjal jutalmazták. Három évvel ezelőtt a világ egyik legrangosabb díját, a Pardes Humanitarian Prize in Mental Health díjat vehette át a Speciális Olimpia nemzetközi szervezet igazgatóbizottságának tagjaként. Idén pedig olyan kutatást zártak le az általa vezetett Munroe-Meyer Genetikai és Rehabilitációs Intézetben, amelyre a világ minden táján felfigyeltek. És amelynek ismertetőjét végre az újvidéki egyetemisták is hallhatták. Négy évtized kellett ugyanis ahhoz, hogy számtalan figyelmen kívül hagyott ajánlását követően Újvidéken is felállhasson a katedrára, és elmondhassa: itt is elismerik azt a munkát, amelynek több mint 40 ország tudományos közössége elismeréssel adózott.

De talán ugorjunk vissza arra a pontra, amely a sikeres pályafutás kezdetét jelentette. Azaz arra a levélre, amely 1990-ben megerősítette dr. Mirnics Károly felvételét a posztdoktori képzésre a Pittsburghi Egyetemen. Itt 16 évet töltött: a doktoranduszi státusztól végighaladt a docensi megbízatásig. Kutatómunkáját Nashville-ben a Vanderbilt Egyetem intézetében folytatta. Igazgatóhelyettesként különböző agyi rendellenességek, főként a skizofrénia kutatásával foglalkozott, sejtbiológiai, molekuláris szempontból. Innen hívták meg tíz évvel ezelőtt a Nebraskai Egyetem Orvosi Központjához (UNMC) tartozó Munroe-Meyer intézetbe, amely a világ egyik legnagyobb fejlődéstudományi központja: közel 140–150 ezer klinikai ellátást végeznek évente, és körülbelül 400 ifjat is oktatnak, képeznek. Kutatásokra évente több mint 20 millió dollárt kapnak különböző forrásokból – sorolta az adatokat kérésemre dr. Mirnics Károly. Nem tudtam megállni, hogy meg ne állapítsam: ennek a jelentős, 105 éves történelemmel rendelkező intézetnek újvidéki származású az igazgatója, aki egyben a dékánja is az intézménynek.
– Ez érdekes dolog... Mármint az, hogy tíz évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy egy Újvidéki Egyetemről, amelyről itt, a tengeren túl senki sem hallott, egy olyan államból, ami többé nem létezik emeljenek ki valakit egy ilyen hagyománnyal rendelkező intézet élére. Azoknak lettem ugyanis a főnöke, akik a Harvard Egyetemen vagy a Yale-en fejezték be tanulmányaikat. Emellett az angolom sem tökéletes, de mindez mégsem zavarta az itteni döntéshozókat. Mert Amerikában egy kicsit másként kezelik a tudományt, a kutatást. Pontosabban: másként kezelték az elmúlt évtizedekben, amíg az új adminisztráció meg nem érkezett...

A kutatóorvos hangjában a mai napig érezhető a keserédes visszaemlékezés. A Magyar Szóban megjelent korábbi interjúból tudom, hogy már akkor kutatással szeretett volna foglalkozni, amikor diplomát szerzett az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán. Évekig a Gyógyszerészeti Karon dolgozott, ám mikor megüresedett az az állás, amelyre pályázott, egy olyan személy mellett döntöttek, aki az akkori politikai közegben „megfelelőbb” volt a posztra. Ezután a Hemofarm cégnél helyezkedett el, saját bevallása szerint számára előnytelen munkahelyen. Ekkor kezdett el leveleket küldeni több külföldi egyetemre is: posztdoktori képzésre jelentkezett. „Amikor 1990-ben elindultam az Amerikai Egyesült Államokba, a pittsburghi egyetemre, tudtam, hogy egyirányú jegyet váltottam” – vallotta a két évvel ezelőtti beszélgetésben. Akkoriban arra is utalt, hogy fájdalmasan érintették azok a visszautasítások, amelyek az Újvidéki Egyetemről érkeztek a felkereséseire. Az évtizedek folyamán ugyanis az amerikai intézet igazgatójaként többször is próbálta felvenni a kapcsolatot a szerbiai intézményekkel: előadásokat ajánlott, közös kutatásokat javasolt.

– Már elképzelni sem tudtam, hogy valaha is sikerül megtartani egy előadást Újvidéken. Eddig ugyanis több mint 40 különböző országban tartottam előadást a világ minden táján. Az egyedüli hely, ahol erre eddig soha nem került sor, az Szerbia volt. Az Orvostudományi Kar korábbi dékánja mindig visszautasított. Egy alkalommal maguk a diákok hívtak meg, hogy tartsak előadást azokról a képzési lehetőségekről, amelyek külföldi diákok számára nyitottak az Egyesült Államokban. Ingyenesen mentem volna, vállaltam a költségeket, de a dékán azzal vétózta meg látogatásomat, hogy a téma nem áll az újvidéki kar érdekében.

Talán a nosztalgia, vagy az otthon iránti ragaszkodás lapuló érzése ébredhetett ismét fel az elismert kutatóorvos lelkében, amikor idén újra felajánlotta annak a kutatásnak az ismertetését Újvidéken, amely nemrégiben nagy érdeklődést váltott ki világszerte. „A Nebraskai Egyetem Orvosi Központjának kutatói mérföldkőnek számító tanulmányt tettek közzé a Molecular Psychiatry című tudományos folyóiratban: a kutatás szerint jelentősen megnő az autizmus spektrum zavar (ASD) kockázata azoknál a gyermekeknél, akiknek az édesanyja a terhesség alatt a gyakran használt gyógyszerek egy bizonyos csoportjából legalább egyet kapott receptre” – adták hírül a szaklapok arról a kutatásról, amelyhez a 2014 és 2023 közötti időszakban gyűjtöttek adatokat a kutatók, akik 6,14 millió anya és gyermek egészségügyi adatait vizsgálták meg az Egyesült Államokban. A Munroe-Meyer intézet szakembereinek kutatását a gyógyszerek sajátságos csoportosítása miatt tartják egyedinek: először vizsgálták ugyanis abból a szempontból a jelenséget, hogy a szóban forgó gyógyszerek gátolják-e a koleszterin bioszintézisét, vagy sem.

– Leginkább azt halljuk a koleszterinről, hogy az öl. Valójában azonban ez nem teljesen igaz. A szervezetben két koleszterinrendszer van: az egyik az agyban, a másik a testben, és a kettő nem kommunikál egymással. Az agynak az összes lipidre, azaz zsírra nagy szüksége van, anélkül nem tud működni. Ha az anyaméhben mutációk jelennek meg a baba génjeiben, amik készítik a koleszterint, akkor komoly fejlődési zavarok jelennek meg a babánál. Az érintett gyermekek 75 százaléka diszmorfológiával, azaz deformitással születik, a viselkedésük pedig nagyon hasonlít az autizmus spektrum-zavarban szenvedőékéhez. Erre a jelenségre 15 évvel ezelőtt egy másik kutatócsoport figyelt fel, és összefüggést állapítottak meg 2-3 gyógyszerrel, amelyek gátolják a koleszterin bioszintézisét. A mi kutatóinkkal ezt kezdtük komolyabban vizsgálni. 25 olyan gyógyszert találtunk a piacon, amelyeket ugyan nem erre a célra használnak, de mellékhatásként gátolják a koleszterin bioszintézisét. Ezen hatásukat vizsgáltuk a sejttenyészettől a terhes egerekig. Az elmúlt években körülbelül 40 tudományos tanulmányban publikáltuk a megfigyeléseinket. Aztán adódott lehetőségünk arra, hogy Amerika legnagyobb egészségügyi adatbázisában utánakutassunk annak, hogy azon állapotos nők gyerekeinél, akik szedték ezeket a gyógyszereket, mekkora volt az ASD előfordulása. Az adatbázisban szereplő 300 millió embert a kritériumok alapján leszűkítettük, és így több mint 6 millió anya–gyerek kombinációhoz jutottunk. Ezeknél az eseteknél tudtuk, hogy az anya milyen gyógyszert szedett, és a gyereknél is megvolt a diagnózis. Az elemzéssel levontuk azt a következtetést, hogy jóval nagyobb a valószínűsége a gyereknél, hogy autizmusa legyen később az életben, ha az anya szedte ezeket a gyógyszereket – mutatott rá arra a következtetésre a kutatóorvos, amelyre a tudományos világ felfigyelt: – Az antipszichotikus gyógyszerektől az antidepresszánsokon és a szorongás elleni gyógyszereken át a vérnyomásgátlókig átvizsgáltunk mindent. Így jutottunk el 11 gyógyszerig, amelyek közül ha bármelyiket is szedte az anya a terhesség idején, akkor jelentősen nőtt az esélye a gyereknek arra, hogy az autizmus jelen legyen nála. Azt is bizonyítottuk, hogy ha ezekből a gyógyszerekből kettőt szedett az anya, akkor a gyermekénél tovább növekedett a valószínűség az ASD-re. Természetesen vannak olyan anyák, akik nem szedtek gyógyszert, és mégis autista a gyermekük. A betegség függ a genetikától is, de mára tagadhatatlan, hogy jóval több autista gyerek születik, ha az anyák az említett gyógyszereket szedik. A kutatásunkkal arra mutattunk rá, hogy át kell gondolniuk az orvosoknak, milyen gyógyszert és milyen adagolással javasolnak az állapotos nőknek.

A kutatásról szóló előadásra többek között Horvátországban is várták. Az eszéki egyetemi tanárokkal és diákjaikkal ugyanis évek óta jó kapcsolatot ápol dr. Mirnics Károly. Az évek folyamán több horvát hallgató is dolgozhatott vele a Nebraskai Egyetem kutatólaboratóriumaiban vendéghallgatóként. Így nem volt kérdés, hogy Eszéken megszervezik az új kutatási eredmények bemutatását. Áprilisra tervezték dr. Mirnics Károly előadását, aki ismét erőt vett magán, és felkereste a szülővárosában működő kar új dékánját is ajánlatával.

– Meglepetésemre Nebojša Stilinović az Orvostudományi Kar nevében azonnal válaszolt az ajánlatomra. Szívesen láttak. Érzelmi kavalkád volt ugyanabban az amfiteátrumban állni és előadást tartani, ahol 1986-ban diplomáztam... Utána majd kétórás beszélgetés alakult ki a diákokkal. Ekkor már nem okvetlenül a tudományon volt a hangsúly: kérdeztek az életről, a váltásokról, én pedig válaszoltam. Találkoztam az egykori mentorommal is, prof. dr. Kornelia Đaković-Švajcerrel. Vele dolgoztam együtt kezdő kutatóként a gyógyszerészeti karon, ő fejlesztett tudóssá. Már nyugdíjban van, de az előadásomra eljött. Mindez emberileg sokat jelentett nekem.

Negyven év kellett tehát ahhoz, hogy miután világszerte elismertté vált, április 16-án felállhasson Újvidéken is a katedrára dr. Mirnics Károly.

– Remélem, hogy ez idővel továbbfejlődik. Nebojšával jó volt találkozni, jót beszélgettünk. Említette, hogy kineveznének vendégprofesszornak az Újvidéki Egyetemen. Ezt nagyon szeretném. Imádom ugyanis Újvidéket. Mindig is így volt ez, csak egy pillanatban a város nem térben, hanem időben maradt mögöttem. Nehéz volt látni azt, hogy egy nagyon befogadó, európai kultúrájú városból mi lett a kilencvenes években. Most viszont egész más érzés fogott el, amikor napi 24 ezer lépést tettem meg az utcáin. Végigjártam a vártól kezdve egészen a strandig, az Orvostudományi Kartól a Futaki úton át a központig. Ez a város már kezd az lenni, ami egykoron volt is. Az új generációnak teljesen mások a prioritásai ugyan, de mégis egy rendes városi hangulat uralkodik. Nagyon tetszett a rengeteg felirat is az Orvostudományi Karon is... – utalt a különböző nézetek egységes kavalkádjára a kutatóorvos.

Dr. Mirnics Károly elmondta, hogy bosszúsan távozott ugyan annak idején, de ma már egyáltalán nem az. Szép helyen él Amerikában, jó munkahelye van és a családja is oda köti.

– Feleségemmel, dr. Željka Korade Mirniccsel is Amerikában ismerkedtem meg. Ő horvát. Az egyik gyerekünk 1998-ban, a másik 2002-ben született. A lányunk programozó, mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozik Kanadában, Torontó mellett él. A másik gyermekünk a fizikális terápia doktora, nemrégiben fejezte be a szakosítást, jelenleg Louisianában tartózkodik. Az unokák még nem kerültek szóba, de ki tudja... Engem már mindez ideköt: a gyerekek itt születtek, ez a kultúrájuk, ez az ő világuk. Ahogy mondani szokás: öreg fát nem szoktak átültetni. Úgyhogy én már Amerikában maradok.

A kérdésemre, hogy javasolná-e a jelenleg Szerbiában tanuló hallgatóknak azt az egyirányú jegyet, amelyet esetében kikényszerített az akkori helyzete, azonnal nemmel válaszolt a kutatóorvos.

– Azt javasolnám, hogy menjenek, lássanak világot, tanuljanak és térjenek vissza a szülőföldjükre. Csak ehhez valakinek, vagy valakiknek biztosítaniuk kellene a visszajövetel lehetőségét. Továbbra is kérdés ugyanis, hogy hány tehetséges fiatal kaphat olyan munkahelyet Szerbiában, hogy azért érdemes lenne visszatérnie.