A közelmúltban jelent meg a Szabadkai Történelmi levéltár igazgatója, Stevan Mačković levéltári tanácsos legújabb kötete az Abecedar samoubica, vagyis az Öngyilkosok A-tól Z-ig, ami azon szabadkaiak és környékbeliek névsorát tartalmazza, akik az 1918 és 1941 között öngyilkosságot követtek el. A levéltáros művéből 766 nevet, 766 életet, 766 tragédiát ismerhetünk meg. A kötettel kapcsolatban a szerzővel beszélgettünk. Mint megtudtuk, a könyv egy spontán ötlet eredménye.
– Hosszú ideje dolgozom a levéltári anyag feldolgozásával, és munkásságom során több témával foglalkoztam, de csakis lokálisan, ugyanis szabadkai vagyok. Munkám során sokszor öngyilkosokról szóló dokumentumokkal is találkoztam. Amikor elkészült a korábbi kötetem, ami az első világháborút követő időszakról szól, az egyik bemutatón azt találtam mondani, hogy a következő könyvem az öngyilkosokról fog szólni. Akkor még nem volt konkrét tervem, de így lett. Fél évem telt azzal, hogy összegyűjtsek minden adatot, és azokat egy kötetté gyúrjam. Persze korábbról is rengeteg adatom volt. Sokat gondolkoztam a kötet struktúráján. A történészek általában az időrendet alkalmazzák, de úgy döntöttem, hogy az öngyilkosokat ábécé sorrendben szerepeltetem, hisz így nem kell a könyv végére névsort készíteni, és könnyebb megtalálni a neveket, személyeket – mondta a levéltáros.
Beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy egy adott téma kapcsán fontos kérdés, hogy van-e hozzá kellő mennyiségű forrás. Ő a munkája során elsősorban az anyakönyvekre támaszkodott, hisz ugyan ezek igen szűkszavúak, de biztos információkat tartalmaznak az adott személy születési idejére, a házasságkötésére, az elhalálozására vonatkozóan. Ugyanakkor a korabeli újságok fekete krónikáiban található írásokat is igyekezett feldogozni.
– Sok esetben csak az anyakönyvek voltak meg. Ezek viszont csak arról tanúskodnak, hogy az adott személyek mikor haltak meg, és csak egy szó utal arra, hogy öngyilkos lett. Viszont mégiscsak egykor élő emberekről van szó, nem puszta adatokról, és mindegyiküknek megvolt a saját élete, a saját története. A források másik nagy csoportját az újságcikkek jelentik, viszont ezekhez kritikával kell közelíteni, mert ugyan a beszámolók néha nagyon illusztratívak és alaposan leírnak egy-egy esetet, de ma már nem tudhatjuk, mi az, amit a szerző költött hozzá, vagy ami csak szóbeszéd volt. Univerzális történetekről van szó, sok esetben anyagi kilátástalanság, szerelmi ügyek vezettek az öngyilkossághoz, de én a konkrét esetekre fókuszáltam – fogalmazott Stevan Mačković, aki azt is elmondta, hogy a kötet végén egy statisztikai összeállítás található az öngyilkosok nemek szerinti megoszlásáról, valamint az öngyilkosság módozatairól.
A kötetben több ismert, nagy karriert befutott személyről is olvashatunk.
– Az ismert nevek között mindenekelőtt meg kell említeni Brenner Józsefet, vagyis Csáth Gézát. Igyekeztem a rendelkezésünkre álló források alapján minél részletesebben megírni a halálát, de magával a munkásságával, műveivel nem foglalkoztam. Érdekes személy volt még dr. Wilheim Imre, aki sebészként vívott ki hírnevet magának. Privát szanatóriumot alapított, amihez felépíttette az épületet, ami jelenleg a Bosa Milićević Közgazdasági Iskola székhelye. Amerikában képezte magát, és ott akarták tartani, de visszajött, és nem sokkal azután, hogy elkezdett működni a szanatóriuma, öngyilkos lett. Emellett több iparosról is szó van a könyvben. Gyerekekről is írtam, a legfiatalabb öngyilkos nyolcéves volt. Beleugrott a kútba, mert nem hozott haza annyi pénzt, amennyit a szülei vártak. Virágot árult, majd miután a város ezt megtiltotta, kéregetett. 766 személyről írtam, ezek azok az esetek, amikről valamilyen forrást találtam, de biztos vagyok benne, hogy több öngyilkos volt, arról nem is beszélve, hogy az öngyilkossági kísérletekről még kevesebb adattal rendelkezünk – hallottuk Stevan Mačkovićtól.
A levéltári tanácsos emellett azt is elmondta, hogy jövőre nyugdíjba vonul, és következő kötetében történelmi esszéit adja közre.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd
