2024. április 20., szombat

Néptánctalálkozó anyák napjára Ludason

Vasárnap Ludason a Kultúrházban tánctalálkozót tartottak. Az eseményt, amelyen a település fellépői mellett színpadra álltak Királyhalma, Hajdújárás, Oromhegyes, Martonos és Horgos néptánccsoportjai is, a Ludas Matyi Művelődési Egyesület szervezte anyák napja alkalmából. A rendezvényről Vásárhelyi Teréz, az egyesület elnöke nyilatkozott lapunknak.

– Ez volt a hatodik anyák napi néptánctalálkozónk. Eredetileg azért szerveztük meg ezt a rendezvényt, hogy a Kőketánc énekes népi játék és néptáncvetélkedő előtt fellépést biztosítsunk egyesületünk gyermektagjainak. Biztosítani akartunk egy fellépési lehetőséget zenekarral, hogy a koreográfiájukat ne mindjárt a Kőketáncon adják elő, nagy lámpalázzal. Ez az esemény aztán rendezvénnyé nőtte ki magát, amelybe a környező települések is bekapcsolódtak, hiszen ez nekik is jó lehetőség, hogy bemutassák új koreográfiáikat. A rendezvényt azért tartjuk anyák napján, mert felemelő érzés a gyönyörűen felöltöztetett gyermekeket élő zenére táncolni látni. Ez egy ajándék a szülőknek, nemcsak az édesanyáknak, hanem az édesapáknak is – mondta Vásárhelyi Teréz.

A tánctalálkozó után Szécsi Viktória és Pintér Krisztián táncházat tartottak. A talpalávalót Csonka Ferenc és zenekara biztosította. A táncház megrendezésére a szombaton sorra kerülő táncház napja szolgáltatta az alkalmat.