2024. március 28., csütörtök

Bocsánat, nyelvbotlás!

Trifunović szerint nem kell nagy ügyet csinálni a magyarokról közölt mondatából

Bocsánatot kért kijelentése miatt Sergej Trifunović, a Szabad Polgárok Mozgalmának elnöke, a szombati belgrádi Egy az öt millióból ellenzéki tüntetés egyik felszólalója, aki beszédében úgy fogalmazott: Aleksandar Vučić államfő szíriai migránsokkal és magyarokkal telepíti be Vajdaságot. A hét benyomása (Utisak nedelje) című politikai műsorban a Nova S csatornán Trifunović nyelvbotlásnak nevezte a magyarok említését, s mint mondta, mindenki azonnal ezt ragadta ki az egyébként hosszú mondandóból, melynek éppen az volt szerinte az üzenete, hogy nem élhetünk tovább ilyen megosztott társadalomban.

Mint ismeretes, Aleksandar Vučić rögtön az ellenzéki tüntetést követően bocsánatot kért a magyaroktól a kijelentés miatt, mely, mint mondta, nem a többség véleményét tükrözi, s melynek semmi köze sincs a valósághoz: a magyarok Szerbia teljes értékű polgárai, akiknek ugyanolyan jogaik vannak, mint minden más lakosnak. Trifunović legújabb reakciójában színjátéknak nevezte az államfő bocsánatkérését. Úgy fogalmazott, maga multikulturális környezetben nőtt fel Mostarban, ezért semmi baja sincs a más nemzetiségűekkel.

Trifunović kijelentését ma elítélte közleményben a Rácz Szabó László vezette Magyar Polgári Szövetség, és nyílt levélben reagált a Magyar Mozgalom, mely súlyosan sérelmező kijelentésnek minősítette Trifunović mondatát, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok több mint ezer éve itt élnek, s nem most telepítik őket be.

Pásztor István egy nappal korábban azt mondta, maradunk szülőföldünkön és hűek maradunk hagyományainkhoz, szomszédainkkal együtt egy közös, emberhez méltó jövőt építünk. Közölte, nem tudja, sovinizmusról, idegengyűlöletről vagy csupán ostobaságról van-e szó.