„Az újságírás számomra komponálás”

Az év pályakezdő újságírójának járó díjat a VMÚE idén Bíró Tímeának, a Hét Nap újságírójának ítélte oda

Lukács Melinda

2019. április 14., 21:18

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete nemrég kilencedik alkalommal adta át szakmai elismeréseit. Az év pályakezdő újságírójának járó díjat Bíró Tímea, a Hét Nap munkatársa vehette át. A csantavéri születésű Bíró Tímea az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének elvégzése után rendező-asszisztensként, súgóként, ügyelőként dolgozott a szabadkai Népszínház Magyar Társulatánál. Első írásai lapunk mellékletében, a Képes Ifjúságban jelentek meg, amelynek a mai napig is külmunkatársa.

Bíró Tímea a zentai díjátadón (Gergely Árpád felvétele)

Bíró Tímea a zentai díjátadón (Gergely Árpád felvétele)

Szinte mindegyik számban olvashatóak érdekfeszítő, hangulatos írásai. A színházzal sem szakított teljesen, a Szab-way Színházi Szervezetnél művészeti titkárként és közönségszervezőként tevékenykedik, összművészeti esteket szervez és moderál. Az irodalom, a költészet is foglalkoztatja, 2017-ben A pusztítás reggelei címmel verseskötete jelent meg a Forum Könyvkiadó gondozásában, ugyanettől az évtől pedig a Hét Nap szerződéses újságírója, munkatársa.

Újságíróként azt szokhattad meg, hogy te teszel fel kérdéseket. Most milyen érzés az, hogy neked kell válaszolgatnod?

– Amikor megjelent a verseskötetem, alkalmam nyílt megtapasztalni ezt az oldalt is. A Szab-way összművészeti estjei kapcsán is adtam már nyilatkozatokat. Nem idegen számomra, de jobban szeretem azt, ha az én kezemben van a hangrögzítő. Most akaratlanul is azt nézem működik-e. Az újságírók rémálma, hogy interjúzás közben egyszer csak leáll a diktafon.

Meglepődtél amikor kiderült, hogy díjat kapsz?

– Azt se tudtam, hogy felterjesztettek, ezért igencsak meglepődtem. Nem vagyok a díjak embere, az viszont már más kérdés, hogy jól esnek-e. Nagyon megörültem, már csak azért is, mert motiváló az, ha valaki fiatalon díjat kap. Némileg olyan, mint a vállveregetés, megerősíti a munkájában. Engem is megerősít, abból is kifolyólag, mert a Hét Napban számomra új témákkal foglalkozok. Holott nemrég még furcsa volt kimondanom azt is, hogy újságíró vagyok.

Mindig is újságíró szerettél volna lenni?

– Nem igazán, ehhez kanyargós út vezetett el. Szabadkán műszaki középiskolába jártam, de gyorsan kiderült a számomra, hogy az nem az én világom. A művelődés, az irodalom vonzott. Az újvidéki Bölcsészeti Karon folytattam a tanulmányaimat, de még az egyetemi éveim során sem gondoltam arra, hogy újságíró leszek. A tanítás érdekelt. Végzősökként órákat kellett tartanunk egy általunk választott intézményben. Visszatértem a csantavéri általános iskolámba és a felsősöknek tartottam magyar órákat. Nagyon élveztem. Egyszerre kifárasztott, de fel is töltött. Magyartanár akartam lenni, viszont a tanügyben dolgozó ismerőseim sokat panaszkodtak a munkájukra, az oktatási rendszerre, a tanulókra. Néha még eljátszok a gondolattal, de már nem vonz annyira. Fenntartásaim vannak.

Közben pedig már jelentek meg írásaid...

– A Képes Ifjúságba középiskolás korom óta írok, de ettől még nem tartottam magamat újságírónak. Ott teret kaphatnak személyesebb hangvételű, úgymond fiatalosabb megfogalmazású írások is. Nem mozognak szigorú keretek és határok közt. Szem előtt kell tartani, hogy elsősorban középiskolásokhoz és egyetemistákhoz szól a melléklet.

Több kiemelkedő vajdasági magyar újságíró épp ott kezdett el publikálni. Szerinted a Képes Ifjúság megfelel az újságírói szárnybontogatásra?

– Igen, nagyon jó dobbantónak számít. Egy kellően rugalmas szerkesztő megengedi a témaajánlást is, így aki kipróbálná magát, eleve arról írhat, ami közel áll hozzá. Amikor elkezdtem írni, Szögi Csaba volt a szerkesztő. Akkortájt Spanyolországba utaztam, Mallorcán és a Kanári-szigeteken is jártam. Útleírást adtam le, ezek voltak az első írásaim. Nagyon élveztem az utazást és szerettem volna úgy megírni, hogy az olvasók is élvezettel olvassák. Utána már főleg kulturális eseményekről számoltam be. A Képes Ifjúság nem csak annak jó dobbantó, aki publicisztikával foglalkozna, hanem annak is, aki szépirodalommal. Az írások, a művek kilépnek a noteszekből, a laptopokból és megjelennek nyomtatásban. Lehet megmutatni a szülőknek, a barátoknak. Ez önbizalmat adhat. Melegen ajánlom a fiataloknak a Képes Ifjúságot, nincs mitől félniük. Most Benedek Miklós a felelős szerkesztője, aki nyitott a jó ötletekre és az újításokra.

Szirtes Ági színművésznővel

Szirtes Ági színművésznővel

Az egyetem után azonnal munkába álltál?

– A mesterképzést 2013-ban fejeztem be, és még abban az évben elkezdtem a szabadkai Népszínházban súgó-ügyelőként dolgozni. Eleinte nem is tudtam pontosan mi lesz a dolgom. A súgásról persze volt elképzelésem, de nem tudtam, mit takar az ügyelés. Mély vízbe kerültem, de szerencsésnek mondhatom magamat, mert nagyon jó emberek vettek körül. Azután azt is kipróbálhattam, milyen rendezőasszisztensnek lenni. Ekkortájt alakult meg a Szab-way is. Több síkon mozogtam, mert mindeközben írtam is.

Mi eredményezett változást a pályádat illetően?

– Négy év után azt éreztem, hogy ez nekem nem elég, valami folyamatosan bennem marad. Nem bontakoztathatom ki eléggé a kreativitásomat, elnyomtam, magamba fojtottam. Mivel nem tudtam kamatoztatni ezeket az energiákat, ezért hazavittem, és versekbe ültettem őket. Néhány év után nehezemre esett bejárni az esti próbákra. Szeretnék egyszer családanya lenni és nem tudom úgy elképzelni az életemet, hogy esténként ne esti meséket olvassak. A színészekkel ellentétben, én a saját munkámat nem éreztem a hivatásomnak. Nem terveztem külföldre menni, de szerettem volna más tempóban, más rendszerben élni...
Közben pedig majd megszakadt a szívem, mert a társulatot nagyon szerettem. Nehéz volt megválni tőlük, annak viszont örülök, hogy nem estem ki véglegesen a színházi életből.

Éles váltást jelentett-e a számodra a heti szintű újságírás?

– A Hét Napban azt mondták, hogy szeretettel várnak. Kihívás volt elkezdeni ott dolgozni, mert alapvetően a művelődési témák iránt vonzódom. Nagyon szeretek alkotóemberekkel interjúzni, és ha egyébként is eljárok kulturális eseményekre, miért ne írnék ezekről. Amikor felvettek a Hét Napba, közölték velem, hogy a Szabadkai Naplóba a Tájoló rovatba és a Közéletbe keresnek újságírót. Egy másik világ nyílt meg a számomra. A színházban másfél hónapig ugyanazzal az alkotógárdával és darabbal foglalkozunk. Azután jön a bemutató előtti idegeskedés és a fellélegzés. Ehhez képest az újságírás inger- és információ-gazdag, folyamatosan rengeteg hírrel és eseménnyel találkozunk. A Hét Napban a hozzám közelebb álló témákkal is elkezdhettem foglalkozni. Vezethetem az Ép testben rovatot, amit nagyon szeretek, mert írhatok az egészséges táplálkozásról, a tudatos életmódról, sportolókkal is készíthetek interjút, de a művelődés rovatba is jelenhetnek meg írásaim. Az újságírás számomra komponálás, itt a billentyűzet a hangszer. Munka, de nem teher. A heti újságírás sem könnyű, de kellemesebb, mint a napi, mert több időnk van megírni az interjúkat, a beszámolókat. Úgy érzem, ez jót tesz a szövegeknek és az interjúalanyokkal is jobban kommunikálhatunk. Számomra nagyon fontos, hogy az interjúalany elégedett legyen az írásommal. Nem hiszem, hogy a napi újságírásban megállnám a helyemet, nem vagyok eléggé spontán.

Melyik interjúdat emelnéd ki?

– Nehéz bármelyiket is kiragadni. Nagyon szép élményeim vannak az interjúzásokról, riportozásokról. Különösképpen, amikor a Lehetőségek Tárháza kiadványunk kapcsán olyan vajdasági kezdő vagy gyakorlott vállalkozókkal beszélgethettünk, akik az itthonmaradás mellett döntöttek. Élveztem a terepi munkát, mert betekintést nyerhettem a mindennapjaikba, megmutatták a termékeiket vagy az általuk kreált tárgyakat, hogy ők mivel teszik Vajdaságot gazdagabbá. Amit talán kiemelnék, az a Szacsvay Lászlóval készített interjúm, mert neki Szirtes Ági színművésznő ajánlott, akivel egyébként szintén interjúzhattam. Ezt nagy ajándéknak tartottam. Amikor Szacsvay Lászlót felhívtam, azt mondta, nincs mit mondania, de sikerült rábeszélnem az interjúra. A Katona József Színház művészbejáratánál találkoztunk. Azt hittem, majd gyorsan leráz és kedvetlenül válaszol. Ehhez képest egy óra hosszát beszélgettünk. Nagyon jólesett, amikor az interjú közepén egyszer csak azt mondta: igaza volt Szirtes Áginak, tényleg kedves lány vagy! Feltöltődve jöttem el az interjúról.

Izgulsz amikor interjúkat készítesz?

– Nem, ezt felkészüléssel lehet kiküszöbölni. Fontosnak tartom, hogy az újságíró felkészüljön az interjúra. A Hét Napban nagyon jó, hogy a főszerkesztő témaajánlásai mellett mi is előhozakodhatunk témákkal. Ezekről pedig már nyilván van ismeretünk. Akkor izgulok csak egy kicsit, ha számomra ismeretlen területre tévedek, de ha közvetlen az interjúalany, akkor a félelem gyorsan elszáll.

Miért szeretsz terepre járni?

– Azért, mert az olyan, mint egy kirándulás. Betekintést nyerhetek mások életébe, tevékenységébe. Nagyon emberi és személyes az illető munkahelyén, az általa kiválasztott helyen vagy az otthonában beszélgetni. Amikor valahol körbevezetnek, az olyan, mintha kinyitnának egy kaput és azt mondanák: bújj be, mutatok neked valamit! A terepi munkák számomra a bizalomról szólnak és arról, hogy megmutathatom Vajdaság sokszínűségét. A beszélgetőpartnerem az idejét és bizalmát ajándékozza, én pedig hírül viszem azt amit mutat, amit mond. Emléket is hagyok, nagyon szép látni azt, amikor valahova kiragasztják a megjelent interjút. Ez olyan, mintha azt mondanák: köszi a munkádat! Nagy élmény volt például elmenni a Ludasnál levő Furioso Élményparkba. El voltam ragadtatva, örültem, hogy újságíró vagyok, és ott lehetek, és fotózhatok. Azt mondtam, ha lesznek gyerekeim, biztos elhozom majd őket is, szülinapot tartani vagy lovakkal barátkozni. A terepi munka az én életemhez is hozzáad.

Milyennek látod a vajdasági magyar újságírást?

– A díjátadón is hangsúlyoztam, hogy nemcsak az egyesületnek köszönöm a díjat, hanem a vajdasági embereknek is. Ha nem lennének ennyire aktívak és belevalóak, nem lenne miről írnunk. A vajdasági településeken mindig történik valami, és amíg ez így lesz, addig nem fogyunk ki témákból. Persze mindig jó az is, hogy odafigyelünk a magyarországi történésekre is, a határainkon túl élő magyarokra, azokra, akik vajdasági gyökerekkel rendelkeznek vagy akik ellátogatnak hozzánk. Nagyon jó vajdasági újságírónak lenni, mert közel vagyunk a magyar határhoz, foglalkozhatunk a saját országunkkal és a magyarországi eseményekkel is. Szinte minden adott, hogy sokszínű újságot készítsünk.

A párod is újságíró és ő is foglalkozik irodalommal...

– Ő a napi sajtóba ír, és nagyon jó az, hogy számíthatok rá. Kíváncsiak vagyunk egymás munkájára. Most azonban, hogy lefoglal az újságírás és kiélem a kreativitásomat, kevesebb irodalmi szöveget írok. Ahhoz inkább csendre és egyedüllétre van szükségem. Az egy sokkal intimebb dolog.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége